2010. december 31., péntek

Kétezer-tíz

A napokban egy érdekes és szívet melengető üzenetet kaptam a Facebookon. Feltehetően a NAAF honlapján fent lévő történetemen keresztül talált rám Ken, aki az alábbi sorokat küldte:

Zsuzsanna.....My son has alopecia universalis...he has no body hair at all. He is a good kid and I'm so proud of him. Just a short note to tell you that you are truly beautiful and a real role model for all the girls who have AA. Happy New Year to you.

Zsuzsanna.....A fiam alopecia universalisban szenved...egyáltalán nincs testszőrzete. A fiam egy kedves fiú, és én nagyon büszke vagyok rá. Ebben a rövid üzenetben csak annyit szeretnék mondani neked, hogy valóban gyönyörű vagy és egy igaz példa vagy valamennyi foltos hajhullásban szenvedő lány számára. Boldog Újévet neked.

Elmondhatatlanul jól esett az ismeretlen amerikai Ken üzenete, mely jó példája annak, hogy sosem tudhatjuk, honnan és kitől érkezik életünkbe egy-egy dicséret, szép szó, segítő kéz, támogatás.

Ha az idei évről számvetést készítek, akkor egy olyan évet tudhatok magam mögött, mely sok tekintetben megváltoztatta az életelemet.

Nem gondoltam volna 2010. január 24-én, amikor az első blogbejegyzésem született, hogy azt további 42 követi majd ebben az évben. Igazi szenvedélyemmé vált az írás és a témagyűjtés.

Ha valaki azt mondta volna tavaly ilyenkor, hogy 2010-ben a Nők Lapja cikkez majd rólam és kopaszon "pózolok" az újságban, valószínűleg őrültnek nézem az illetőt, mint ahogy arra is furán néztem volna, aki reklámfotózást jósol számomra erre az évre.

Nem számítottam rá, hogy Alopeciának köszönhetően a blogomon, a fotózásaimon, valamint az újságcikken keresztül ilyen sok értékes emberi kapcsolatra és felejthetetlen élményre teszek szert.

Már most kíváncsian várom, hogy milyen csodákat tartogat számomra az elkövetkező 365 nap!

© Minden jog fenntartva! Az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.

2010. december 23., csütörtök

Eggyel több nő!

A Karácsonyra kapott frizurámnak hála egy újabb alteregóra tettem szert. December közepén vásároltam ugyanis meg az idei parókaadagomat, ami pontosan annyiba került, mint amennyi összeget nagyimtól kaptam karácsonyi ajándékra, így a fa alá képletesen az új frizurám is odakerült.

Már régóta foglalkoztatott a gondolat, hogy be kellene szereznem egy műszálhajas változatot, mert eddig csak emberi hajból készültet hordtam.

Annak idején, amikor az első darabot beszereztem, annyira idegenkedtem a hajpótlás eme eszközétől, hogy csak azzal a feltétellel voltam hajlandó beadni a derekamat magamnak (és leginkább Alopeciának), ha műszál helyett emberi hajból készültet vehetek.

Az elmúlt hat évben bőszen kitartottam e változat mellett, annak ellenére, hogy nem mindig volt könnyű beszerezni az éppen aktuális soron következő darabot. De mint ahogy általában mindenben, e téren is megérett végre bennem a változtatás iránti igény.

Azon a bizonyos decemberi hétköznapon a szabadság felemelő érzése hatott át, lévén hosszú idő után végre nem mentem be a mostanában igencsak idegőrlővé vált munkahelyemre. Helyette besétáltam a bőrgyógyászatra, felírattam az éves parókaadagom, és nyakamba vettem a várost.

Az emberi hajas paróka esetében már jól bevált Váci utcai üzletem helyett ezúttal a Karolina útra mentem elsőként, ami a hatalmas választék és kiváló minőségű parókák ígéretével kecsegtetett. Nem hiába.

A bolt küszöbének átlépésekor egy dologban biztos voltam: teljesen mást szeretnék mint a jelenlegi. Így lett az új frizurám fazonját tekintetve rövid, ami a keresztségben a Foxy nevet kapta, színét tekintve pedig hivatalosan sötét-padlizsán-mix, ami a valóságban inkább sötét barna.

Viselését illetően még nincsenek hosszú távú tapasztalataim, de a hatalmas választék teljesen elvarázsolt.

Alig várom, hogy jövőre ismét mehessek válogatni!

Utóirat: 
1. Tapasztalataimról a viselését illetően itt olvashatsz.
2. A jó minőségű német Ellen Wille parókák lehetséges beszerzési helyei: a Hair Club és a Wigplanet üzletei.

© Minden jog fenntartva! Az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.

2010. december 22., szerda

Szépségkirálynő

Még nyáron akadtam rá a hírre a NAAF honlapján, hogy Delaware államban idén nyáron egy olyan lányt választottak meg szépségkirálynővé, aki tíz éves kora óta foltos hajhullásban szenved.

Számomra a hajhullásom és a kopaszságom elfogadása nagyon hosszú ideig tartott, mivel nem tudtam ezt az állapotot sem szépnek, sem nőiesnek látni.

Kayla történetét azért találom a blogomban közlésre érdemesnek, mert nagyszerű példát mutat elfogadásról, kitartásról, és az álmaink valóra válthatóságáról.

Alopecia ellenére Kayla gyermekkora óta szépségkirálynő szeretett volna lenni, és álma megvalósításában szüleiben és környezetében is támogatókra talált.

A versenyen többször is indult, hol parókában, hol anélkül. Idén parókában és kopaszon is végigvonult a színpadon, egy alkalommal két kislány (egyikük alopecia universalisban szenved) társaságában is látható volt.



A verseny óta a NAAF egyik "nagykövete" lett, aki szerencsére a világbéke helyett inkább a foltos hajhullásra kívánja felhívni a figyelmet.

Szépségkirálynővé választása érdekes hír, így nem csoda, hogy több interjú is készült vele, ahol természetesen, gátlások és szégyenkezés nélkül beszél betegségéről parókában és anélkül egyaránt.

Delaware állam szépeként 2011. január 15-én indulhat az USA szépségkirálynője címért, és egy kisfilm segítségével versenybe szállt a közönségdíjért is.

Kíváncsiságból belenéztem a többi "királynő" kisfilmjébe is, de Kayla minden tekintetben magasan a mezőny felett áll! Lent is látható kisfilmjét a következő sorokkal zárja: "A szépség megragadja a figyelmet, a kedvesség viszont a szívet ejti rabul".



A szépségkirálynő választásról, gyerekekről, karácsonyról eszembe jutott, hogy épp egy évvel ezelőtt láttam A család kicsi kincse (Little Miss Sunshine) című filmet. Ajánlom mindenki figyelmébe. Bájos, vidám, tanulságos.

Kayla 2011. január 15-i szerepléséről itt olvashatsz.

2010. december 18., szombat

Lehetőségeink korlátlanok...


(Magyar felirat: kattints a "view subtitles" szövegre, majd válaszd ki a "Hungarian"-t)

Ezt a videót még nyáron ajánlotta figyelmembe Pali, miután látta a rólam készült művészi fotókat.

Aimee Mullins nem haj, hanem lábszár nélkül kényszerül élni, mivel szárkapocscsontok nélkül született és így egyéves korában amputálni kellett mindkét lábát térdtől lefelé.

Aimeet ma mégsem "fogyatékosként", hanem atlétaként, színésznőként és a fogyatékkal élők megfelelő társadalmi megítélésért harcoló aktivistaként ismerik.

A kisfilmből kiderül, hogy egy tucat lenyűgöző pár lábbal rendelkezik, melyek gyorsaságot, szépséget, vagy akár plusz 10 centi magasságot nyújtanak számára. Nemes egyszerűséggel újradefiniálja a test fogalmát.

Hátrányos helyzetére úgy gondol, mint saját árnyékára, melyből néha többet, néha kevesebbet lát, de mindig vele van. Ezzel kell együtt élnie, ebből kell a legtöbbet kihoznia. Lábaira hordható szobrokként tekint, melyek a művészet és az innováció megtestesítői.

Véleménye szerint rossz, ha mindig csak arra gondolunk, hogy mi a rossz/a hibás/a hiányos bennünk, ahelyett, hogy a bennünk rejlő lehetőségekre összpontosítanánk. Nem a hiányosságok legyőzőséről kellene szólnia az életünknek, hanem annak elfogadásáról, és a lehetőségeink felfedezéséről és kiaknázásáról.

Használjuk ki, hogy Aimeehez hasonlóan mi is kedvünkre váltogathatjuk külsőnket és saját személyiségük "építészei" lehetünk!

Ne átlagosak akarjunk lenni, hanem vállaljuk büszkén különlegességünket!

2010. december 11., szombat

Innováció

Nemrég megint profi fotós keze közé kerültem, ezúttal Haraszin Éva kapott lencsevégre. A cél más volt, mint legutóbb, hiszen már nem önmagam elfogadása, hanem egy termék népszerűsítése volt a feladat. A sminkemet ezúttal is Ugrai Juditnak köszönhettem, akinek profi kezei alatt kész öröm az átváltozás. :)
© Minden jog fenntartva! 

Az előző fotózásom alkalmával már megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy haj-hiányosságomra valójában egy lehetőségként kellene tekintenem. A reklámok világában például kifejezetten előnyös, ha valaki nem átlagos. Arra figyelnek fel igazán az emberek, ami kicsit (vagy nagyon) más, mint amit megszoktak. 

Így gondolta ezt az egyik kedves ismerősöm, Pali is, aki egyből le is csapott rám. A facebookra feltöltött fotóimat látva az az ötlete támadt, hogy egy idehaza újdonságnak számító ún. csontrezgéses fülhallgatót kínáló webshopjának én legyek a reklámarca. 

A felkérésre örömmel mondtam igent, hiszen ez egybevágott az általam korábban elképzeltekkel. Ráadásul a termék népszerűsítéséhez ideális alanynak bizonyultam, mivel hajhiányom lehetővé tette a termék tökéletes bemutatását. Nem utolsó sorban, egy kopasz nővel a figyelemfelkeltés is garantált. 

A csontrezgéses fülhallgató egy japán termék, ami - mivel nem kell a fülbe dugni - lehetővé teszi a zene élvezetét anélkül, hogy mások nyugalmát zavarnánk, miközben magunkat sem fosztjuk meg a minket körülvevő világ történéseitől. A fotózás közben én is hallgathattam kedvenc zeneszámaimat, miközben követni tudtam Éva instrukcióit. ;)

A végeredmény és a termék a www.audiobone.hu honlapon tekinthető meg. 

© Minden jog fenntartva! A kép és az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.

2010. december 5., vasárnap

Egy cikk utóélete...

A cikk, amely pár hete jelent meg rólam a Nők Lapjában, nagy hatással volt sokunk életére!

Sok értékes és különleges embert ismerhettem meg általa. A sorstársakkal a kapcsolatunk sok esetben még csak virtuális, de mégis olyan, mintha a közös élettárs mellett közösek lennének gondolataink, és érzéseink is.

Hatalmas erőt merítettem abból a sok pozitív, támogató levélből, melyet az elmúlt hetekben kaptam. Ezt a Nők Lapja Szerkesztőségével is megosztottam, így kerültem bele ismét a magazin e heti (49.) számába.

A történet azonban itt nem ér véget. Sőt! Hamarosan egy klubbá szerveződünk, hogy személyesen is megoszthassuk egymással tapasztalatainkat, élményeinket, érzéseinket.

...

A folytatásról itt olvashattok.

2010. december 4., szombat

Téli praktika

A mettingeni Clemens és August nevű testvérpár által 1841-ben alapított ruhalánc mind a téli, mind a nyári praktikák terén nagy segítségemre volt.

Az azóta már saját készítésű nyári pamut kendő/sapka kollekcióm első darabjait két évvel ezelőtt éppúgy náluk szereztem be, mint idén a téli hideg, de még inkább a szél ellen óvó "fülesemet".

Az időjárás különböző szélsőségeivel nem sikerült barátságot kötnöm. Nem tartozik a kedvenceim közé sem a kánikula, sem a pára, sem pedig a szél. Ezek közül az utóbbi a leginkább alattomos. Érdekes meglepetések érhetik az embert ha (pl. egy magas épület takarásából kilépve) szembe találja magát vele.

A kapucni (pulóveren, széldzsekin, kabáton) nagy szolgálatot tud tenni. Hiányában télen a füles a másik szövetségesem. Az első darabot 2009 tavaszán Amszterdamban szereztem be, és miután frissiben majdnem el is hagytam, azóta is kerestem itthon rokonait, hogy bespájzoljak belőlük. A figyelmes olvasó jól látja, hogy nem szeretek semmit a véletlenre bízni. :)

Idén végre belőlük is összeállt a kollekció. Fehér, zöld és fekete szőrös darabok sorakoznak a gardróbszekrényben "bevetésre" várva.

Sokoldalúságuk miatt is nagyon szeretem őket: nem csak a parókámat tartják a helyén, de a füleimet is melegítik, és mivel mókás ábrázatom lesz tőle, olykor még kedves mosolyt is csalunk a járókelők arcára.

Aki elcsábult, keresse a praktikus téli kiegészítőket C(elemns)&A(ugust) üzleteiben!

Ha inkább a nyárra készülnél, látogass el ide.

2010. november 26., péntek

Jókor, jó helyen

Nem is olyan régen megállapítottam, hogy az Alopeciával való közös élet szempontjából jó korba születtem, hiszen mind a nőknél, mind a férfiaknál a csupasz test divatját éljük, és több visszajelzés alapján mondhatom, hogy a férfiak nagy részének fantáziáját beindítja a kopaszság gondolata. Nem feltétlenül a sajátjuké, de egy nőé mindenképpen. És nincs ez másképp az ellenkező nem esetében sem. Személy szerint nekem sincs semmi problémám a férfikopaszsággal.

Viszont nem csak időben, de térben mérve is szerencsésnek érzem magam. Furcsának tűnhet ezt olvasni, tudva, hogy mit is gondolunk mi magyarok (másokról nem is beszélve) magunkról az elfogadás/tolerancia terén. De mint minden, ez is csak viszonyítás kérdése.

Amikor a történetem megjelent a NAAF honlapján, én is elolvastam néhány új bejegyzést. Ekkor találtam rá az indiai Shelly történetére.

A harmincéves Shelly egy középosztálybeli családból származik, és gyerekkora óta él együtt Alopeciával. Ma már ő is parókát hord - ami annyira természetes hatást kelt, hogy észre sem venni, hogy nem a saját haja. Kemény munkával fogorvosként, majd szájsebészként doktorált, ám a magánéletét tekintve el van keseredve.

Elkeseredésének oka az indiai társadalom konzervativizmusával és hagyományaival van összefüggésben. Számára szóba sem kerülhet, hogy kopaszságát a saját kénye-kedve szerint élje meg, akár úgy is, hogy nyíltan felvállalja azt.

Ám még ennél is nagyobb problémát jelent számára és családja számára a férj-találás. El van keseredve, hogy a vele egyidős barátnői már mind férjhez mentek, őt azonban rendszeresen kikosarazzák a családja által választott férj-jelöltek a (haj)hiányosságára hivatkozva. Mindenki azt mondja neki, hogy mivel "defektes", csak "defektes" férjet találhat magának.

Ennek tükrében Magyarországon Alopeciával élni maga a kánaán. Lehet, hogy megbámulnak az utcán, lehet, hogy egy szűk (nem éppen intelligens) réteg nem túl kellemes megjegyzéseket is megenged magának, de ennek ki vannak téve a túlsúlyos, túl vékony, elálló fülű, nyurga lábú, szeplős, vörös hajú embertársaink is.

Szerencsésnek érzem magam, hogy kis hazánkban nincsenek az indiaihoz hasonló előítéletek, és sokaknak nem szegi kedvét az, hogy másképp vagyunk csomagolva!

"Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan!"

© Minden jog fenntartva! Az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.

2010. november 20., szombat

Ők kutatnak, én reménykedem

Mielőtt megbékéltem Alopecia jelenlétével, sok mindent bevetettünk ellene. Eleinte szüleim majd én is módszeresen kutattunk minden olyan szer és módszer után, amit még nem próbáltunk korábban, hátha sikerül végre Alopeciát a ház falain kívül tudni.

Küzdelmünk mind ez idáig eredménytelennek mondható. Mostanában azonban az e célra elköltött pénzeszközeinkkel fordítottan arányosan alábbhagyott a lelkesedésem az alternatív módszerek kipróbálása terén.

Azt azonban nem mondanám, hogy a reményt is feladtam volna! Szó sincs róla. Azokat jelenleg az "álmok földjén" kutatók táplálják.

A Columbia Egyetem Orvosi Központjának Bőrgyógyászati Részlegén több éve folynak a genetikai kutatások, hogy kiderítsék, mi áll Alopecia viselkedésének hátterében.

Idén nyáron egy fantasztikus hír hozta lázba az Alopeciás társadalmat: beazonosítottak nyolc gént, mely kapcsolatba hozható a foltos hajhullással. Ebből az egyik a betegség totális és universalis rokonainak megjelenéséért felelős.

Ezek a gének olyan más autoimmun betegségeknél (pl. egyes típusú cukorbetegség és reumás izületi gyulladás) is megtalálhatók, melyekre jelenleg már vannak kezelési módok és tesztelés alatt álló gyógyszerek. Ezért az Alopecia okait és ellenszereit kutatók bizakodóak, hogy hamarosan új módszert lehet bevetni Alopecia ellen is.

A kutatás alapján azt feltételezik, hogy az egyik újonnan beazonosított gén (ULBP3) jeladóként funkcionál az NKG2D névre keresztelt receptor számára, amely képes arra, hogy más szerveket megtámadjon.

A kutatás során azt találták, hogy a foltos hajhullásban szenvedők hajhagymái - másokkal ellentétben - nagy mennyiségben tartalmaznak ULBP3 fehérjét. Feltételezik, hogy ezek a fehérjék vonzzák oda magukhoz az NKG2D receptort, ami aztán körbeveszi a hajhagymákat/szőrtüszőket és gátolja egészséges működésüket.

Két másik gént is találtak a foltos hajhullásban szenvedők hajhagymájában, míg az immunrendszer válaszával további öt gént hoztak összefüggésbe.

Alopecia persze nem adja magát könnyen. Szeszélyes volta, kiszámíthatatlansága és egyénenként változó lefolyása feladja a leckét a kutatóknak. Ez a kezdeti siker azonban mindenképpen biztató! Engem mindenesetre - ha nem is rövidtávon, de - reménnyel tölt el.

Mert ahogy a mondás is tartja:
"A lepény hal elsőre, a remény hal meg utoljára!"

A bejegyzés alapját képző angol nyelvű összefoglaló a kutatásról ezen a linken érhető el, míg a részletes tanulmány a Nature Magazin 2010. július 1-jei számában jelent meg.

Fejlemények a kutatással kapcsolatban: itt.

Részletes információ a foltos hajhullásról ITT található. 

2010. november 13., szombat

Élettörténet(ek)

Talán nem túlzok, ha ezt a hetet sorsfordítónak titulálom! A nagy hírt már kedden beharangoztam a cikkről, amely a Nők Lapjában jelent meg, de legmerészebb álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen hatással lesz az életemre.

Az egész ott kezdődött, hogy miután Jónap Rita (a cikk szerzője) látta a blogomat, felmerült benne egy jövőbeli cikk ötlete, amelyre én is nyitott voltam. Úgy gondoltuk, segítene másoknak, ha tudnák, nincsenek egyedül!

Pár héttel később kiderült, hogy a Nők Lapja adna helyet a történetemnek, melyet egy finom süti mellett osztottam meg Ritával. Őszintén meséltem az érzéseimről, élményeimről, tudva, hogy a cikket úgyis "cenzúrázhatom" majd a szerkesztőséghez történő leadás előtt.

Hasonlóan izgatottan vártam, hogy Rita elkészüljön, mint ahogy ő várta az első reakciómat. Nagyon tetszett, ahogy az interjú közben csapongó gondolataimat a karakterszám korlátokat szem előtt tartva papírra (fájlba) vetette. Csak pár, általam túl személyesnek ítélt mondatot javasoltam törlésre, de végül egy kis győzködésre ezek is túlélték cenzúrázási kísérletemet :). A legvégső anyag és a kiválasztott fotó azonban már számomra is meglepetés volt.

Kedden délelőtt jött a hír: az előfizetőknél már ott az újság! Aztán megérkeztek az első e-mailek is, és elhűlve néztem este a blogom látogatottságának statisztikáit.

Mint a Mikulást váró kisgyerek december 5-én, úgy vártam a szerda reggelt, hogy én is a kezembe tarthassam a Nők Lapját! Kicsit furcsa volt, hogy "ekkorában" nézek vissza magamra, de nem volt időm ezen sokat lamentálni. A fénykép egyébként az egyik kedvencem, ezért jó választás volt a szerkesztők részéről. :)

Azt hittem, hogy ezt már nem lehet tovább fokozni, amikor kiderült, hogy a cikket az NLC-n való megjelenésre is érdemesnek találták.

Hihetetlen számomra, hogy a történetem ennyi ember figyelmét felkeltette! Ezt a blogom látogatottságából, a bejegyzésekhez érkezett megjegyzésekből, az NLC hozzászólásokból, az iwiw és a facebook üzenetekből és végül, de nem utolsósorban az e-mail fiókomba érkező üzenetek számából tudom lemérni.

Sejtettem, hogy nem vagyok egyedül a problémámmal, érzéseimmel, de nem számítottam rá, hogy a cikk hatására ilyen sok sorstársam ragad billentyűzetet, és osztja meg velem saját történetét és érzéseit. Ezúton is köszönöm a bizalmat!

A cikk utóéletéről itt írtam.

© Minden jog fenntartva! Az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.

2010. november 9., kedd

2010. november 2., kedd

Jól, jobban, még jobban!

"Ha pedig valóban nem tehetsz semmit az itt és most megváltoztatására, és nem is tudsz kilépni a helyzetből, akkor minden belső ellenállásodat szélnek eresztve fogadd el a szituációt teljesen! (...) Ezt nevezik megadásnak. A megadás nem gyöngeség! Hatalmas erő van benne!" Eckhart Tolle

Alopecia felbukkanását senki nem fogadja kitörő lelkesedéssel. Ráadásul, ha hosszú távra rendezkedik be, akkor hajkoronánk mellett könnyen megtépázza önbizalmunkat is, és komoly lelki terhet rak ránk vendégeskedésével.

De van egy jó (vagy rossz, ki-ki döntse el maga) hírem! A harmonikus és megszállott küzdés nélküli lelkiállapotot leginkább belső erőforrásaink mozgósításával tudjuk elérni.

Lehet, hogy közhely, de attól még így van: pozitív kisugárzásunk nem néhány haj- és szőrszálon múlik.

Én már csak tudom! Sokáig volt ugyanis szerencsém megtapasztalni, milyen is a hajveszteség elhúzódó gyásza. Rettegtem attól, hogy mások megtudják, hogy ebben a betegségben szenvedek, vagy hogy parókát viselek. Reménytelennek éreztem a helyzetemet, és mindenért (még a "pártalanságomért" is) Alopeciát okoltam.

Aztán egy napon (sok-sok elvesztegetett év után) megráztam magam. Mivel "megszökni" nem volt hová, maradt a "megszoksz", és a nyitás: az emberek, a lehetőségek, az élmények irányába.

Mik voltak ebben a segítségemre?

Információ
Fontos tudni mivel állunk szemben pontosan. A foltos hajhullásról és a különböző fokozatairól szóló tényszerű információk segítségével megismertem élettársam tulajdonságait, viselkedésének kiszámíthatatlan voltát és az ellene folyó küzdelem jelenlegi állását...

Sajnos a magyar nyelven elérhető információk tényszerűségben, alaposságban elmaradnak a kívánatostól, ezért én a legtöbb információt az angol nyelvű oldalakról szereztem be.

Mások példái
Fontos tudni, hogy több ezer elégedett és boldog Alopeciás ember él a Földön, akik sikeresen alkalmazkodtak a hajhullás/kopaszság okozta korlátokhoz. Ők a bizonyítékai annak, hogy igenis lehet Alopeciával kiegyensúlyozott és teljes életet élni! A litván Rutáról itt, az amerikai Thea Cassinről pedig itt olvashatsz.

Ez nekem is erőt adott ahhoz, hogy visszaszerezzem Alopeciától az irányítást életem felett!

Pozitív énkép, önbizalom
Szép lassan rájöttem, hogy nőiességem nem a testemet borító haj- és szőrzet mennyiségtől függ. Elkezdtem törődni a testemmel, ami a lelkemre is pozitívan hatott.

A rendszeres sport, hastánc, divatos ruhák és kiegészítők, és az elvégzett sminktanfolyam, mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy egyre több pozitív megerősítésben legyen részem a külvilág felől.

A külső visszaigazolások elbizonytalanították a negatív belső hangokat, és lassan, de biztosan helyreállt az éveken keresztül rombolgatott énképem.

© Minden jog fenntartva! Az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.

2010. november 1., hétfő

Hajszál híján szőrszálhasogató


Alopecia tagadása, rejtegetése, majd felvállalása után elkezdett foglalkoztatni a hajhullás és szőrzetvesztés funkcionális oldala.

Testünk szinte minden porcikájának van valamilyen küldetése, ezért nyilván nem hiába növeszt egy átlagember hajat, szempillát, szemöldököt, hónalj- és egyéb szőrzetet magára.

Bár manapság divat a szőrzetünk nagy részétől megszabadulni, oka van annak, hogy talpunk és tenyerünk kivételével mindenhol szőrrel (még ha csak alig látható pihékkel is) látjuk meg a napvilágot.

A testszőrzet egyrészt biológiai funkciókat lát el (védi a bőrt), másrészt fontos szerepet tölt be a társas érintkezésben, gondoljunk csak a szemöldök ráncolásra, szempilla rebegtetésre, vagy a frizuránk változtatására, mint az önkifejezés egy fontos eszközére.

Haj
A haj egyik fontos funkcióját szó szerint a saját (fej)bőrömön én magam is megtapasztalhattam a nyári forróságban, amikor óvatlanul (és védtelenül) adóztam Napisten oltáránál.

Felegyenesedésünk óta a fejünk van leginkább kitéve a napsugárzás veszélyeinek, így ez lehet a magyarázata annak, hogy testünk egyéb részein szőrzetünk ősemberi összehasonlításban valamelyest visszafejlődött. Azon túlmenően, hogy a haj véd az UV sugárzástól, a fej állandó hőmérsékleten tartását is ellátja és a fejbőr kiszáradását is biztosítja a hajszálak tövében található zsírmirigyek révén.

A dús, selymes haj Alopeciásokat megkeserítő jó marketingje feltehetően sok millió évre vezethető vissza, amikor az egyik ősembernek a párválasztási rituálé közepette megtetszett egy olyan ősembertársa, akinek a fején a szőr hosszabb, selymesebb volt. A dús haj őrület fenntartásában a kozmetikai és reklámipar is igen csak érdekelt, nem csoda hát, hogy a PR-ba a reklámok és a filmek is bekapcsolódtak. A szenvedélyes jelentek elképzelhetetlenek a hajba fúródó ujjak látványa nélkül, miközben a kopaszság sok esetben nevetségesség tárgya, és a kevésbé vonzó külsőhöz társított fogalom lett.

Szemöldök, szempilla
Szemöldökünk és szempillánk nem a bőrt, hanem szemünket óvják.

Védenek a szembe hulló idegen testektől, izzadságtól, valamint a túl sok fénytől. A szemöldökszálak vonala kétfelé vezeti el a nedvességet, míg a szempilla ernyőként óvja a szemet a naptól és a fertőzésektől.

A szempilla árnyékoló funkciójának hiányát én is csak nemrégiben vettem észre, amikor feltűnt, hogy fekvő testhelyzetben nap- vagy lámpafénynél csak hunyorogva vagyok képes olvasni.

Mindezek mellett nem hagyhatjuk figyelmen kívül a szemöldök kommunikációs szerepét sem, hiszen jól látható, amikor valaki mérgesen ráncolja, szigorúan összevonja, vagy csodálkozva felhúzza azt. Érzelmeink változásai leggyorsabban (a másodperc töredéke alatt) a szemöldök rezdülésében jelentkeznek.

A szempillához is társulnak manapság a biológiain túli funkciók is. Elsősorban a nőknél előnyös hosszú, dús, göndör, fekete szempillával rendelkezni, melyet a kiszemelt hímegyed jelenlétében ártatlanul meg lehet rebegtetni.

Testszőrzet
A testszőrzet elsődleges funkciója szintén a védelem. A szőrszálak tövében található zsírmirigyek védik a bőrt, a fanszőrzet megvédi a hüvelyt a fertőzésektől, az orrszőrzet kiszűri a nagyobb szennyeződéseket és megakadályozza az orr lépten-nyomon történő elcsöppenését.

A szőr mindeközben kémiai funkcióval is rendelkezik, aminek a párválasztásban van szerepe. A mellkasszőr például a verejték és zsírmirigyek mellett olyan feromonokat termelő mirigyet is tartalmaz, amelynek tartalma a szőrök segítségével tud érvényesülni.

A legtöbb feromont a hónalj és a fanszőrzet tudja magában tartani, mivel ezek formája a többi szőrzettel ellentétben nem kerek, hanem lapos, és ennek köszönhetően növekedés közben kicsit megcsavarodnak. A göndör szőrök több feromont tudnak magukon tartani, mint az egyenes szőrszálak, hiszen lapos felületükről nem "csúszik" le olyan könnyen az illatanyagot hordozó zsiradék.

Kísérletek mutatták ki, hogy a férfiak különbséget tudnak tenni a termékeny napokban lévő illetve nem lévő nők között, míg a nők leginkább a termékeny napjaikban fogékonyak a férfi feromonokra.

A szőrtelen test esetében a feromonoknak csak a töredéke tud érvényesülni, mert szőr hiányában elpárolognak. Mivel ezek a folyamatok teljesen tudattalanok, nem is vesszük észre a hiányukat, amelyet a túlzott illatosítás, illetve a csupaszítás mai divatja okoz.

Manapság a csupaszság a jól ápoltság egyik fokmérőjévé vált, aminek legfőbb oka az lehet, hogy egy idő után a verejtékkel felszínre kerülő zsírok és fehérjék erjedni kezdenek, melyet bőrbaktériumaink elkezdenek lebontani, ami nem éppen kellemes szagélménnyel társul a társas érintkezésink során.

Mivel a fiatal (termékeny korban lévő) nők esetében a szőrszálak gyengék, világosak és rövidek, a pihés, gyenge (alig látható) szőrszálak a fiatalság érzetét keltik. Ezért társulhat manapság a csupaszság a fiatalság, egészségesség, fittség fogalmaival.

Mindezek alapján szerencsésnek mondhatom magam. Mikor veszítse el az ember testszőrzetét, ha nem akkor, amikor épp a testszőrzettől megfosztott test az uralkodó trend (méghozzá mindkét nem esetében)! Manapság a csupasz az esztétikus, és még a férfiak esetében is a napbarnított, izmos és szőrtelen az ideál.

Nekem ingyen van puha, bársonyos bőröm, melyért nem kell megszenvednem, és megkímélem bőrömet a szőrtelenítés okozta esetleges sérülésektől és fertőzésveszélytől.

Ha Alopecia hajlandó lenne illegális testfoglaló akcióját legalizálni, a pro és kontrák mérlegelése után testemet nyaktól lefelé örökbérletbe kínálnám.

Első fotó: Verbőci Patrícia

© Minden jog fenntartva! A kép és az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.

2010. október 23., szombat

Alopecia Areata a számok tükrében

Számok, statisztikák, esélyek. Mérünk, viszonyítunk, mérlegelünk. Az életünk minden területén. Nincs ez másképp az egészségügyi állapottal és a betegségekkel sem. Ha gyakori (pl. szív és érrendszeri), akkor azért, ha ritka, akkor meg azért. Természetesen Alopeciát is lehet számokkal jellemezni.

Az amerikai Nemzeti Foltos Hajhullás Alapítvány (NAAF) szerint a Föld lakosságának 1,7-2 százaléka tapasztal életében legalább egyszer foltos hajhullást. Azok, akiknél ez a betegség éppen aktuálisan fennáll, kevesebben vannak: az Egyesült Királyságban ezt a számot a lakosság 0,1, Európa többi országában 0,1-1, az USA-ban pedig 0,1-0,2 százalékára becsülik. Az érintettek számát tekintve nincs szignifikáns eltérés a nem tekintetében: férfiaknál és nőknél egyaránt jelentkezhet. A kor szerinti megoszlást vizsgálva a tapasztalatok szerint kicsit nagyobb eséllyel jelentkezik húsz éves kor alatt. 

Magyarországon, ha a 0,1 százalékos becslésből indulunk ki, akkor 10.000 körül lehet a foltos hajullásban (alopecia areata) érintettek száma, és ezen belül kb. 500 körül lehetnek azok, akik (előfordul, hogy csak átmenetileg) teljes haj- és szőrzetvesztést tapasztalnak. Az egyik tanulmány szerint a magyar lakosság két százaléka lehet érintett a hajhullás valamennyi (tehát nem csak a foltos hajhullás) típusát egybeszámítva.

Az esetek 20 százalékában kimutatható Alopecia előfordulása a tág családban (vagyis nem feltétlenül a közvetlen felmenőknél). Az én családomban is előfordult másodunokatestvéri körben. Érdekes módon azoknál, akiknél Alopecia csak 30 éves koruk felett jelent meg először, kisebb az esélye egy másik családtag érintettségének.

A jelenleg folyó amerikai kutatások olyan géneket mutattak ki a foltos hajhullásban szenvedők véréből, amelyek az egyes típusú cukorbetegség és a reumás izületi gyulladás kialakulásáért is felelősek. Mivel ezen betegségekre már vannak gyógyszerek, abban bíznak a kutatók, hogy hamarosan az alopecia areataval, totalissal és universalissal együtt élők számára is tudnak gyógymódot kínálni.

Mi mást is kívánhatnék? Így legyen!

A kutatás részleteiről egy másik bejegyzésemben is írtam, melyet ITT érhetsz el. A foltos hajhullásról további információt ITT találsz.

2010. október 16., szombat

Végül is ez csak haj...



Nem hagyott nyugodni Gail Porter története, akiről írtam már pár hónappal ezelőtt.

Ő volt az a televíziós műsorvezető, aki a nyilvánosság előtt vállalta foltos hajhullását, majd a teljes kopaszságát is. Az Egyesült Királyságban a hajhullással küzdő nők példaképe lett. Természetessége engem is lenyűgözött.

Éppen ezért írtam róla korábban, és az "adatgyűjtés" során derült ki számomra, hogy öt évig tartó társbérlet után Alopecia elhagyta őt, melynek okairól akkor még nem lehetett információt találni a neten.

Most viszont már számos interjú foglalkozik a "szenzációs" hírrel, és egy riportban az én kérdéseimet is megválaszolta Gail. Mint kiderült, nem én voltam az egyetlen, akit foglalkoztatott a hajvisszanövésének esetleges oka. Meg voltam győződve róla, hogy valamilyen méregdrága kezelés állhat a háttérben, de kiderült, hogy az égegyadta világon semmit nem tett érte.

Ez megint egyik bizonyítéka Alopecia kiszámíthatatlan természetének.

Ez egyrészről jó hír, hiszen hajunk bármikor visszaszerezheti uralmát a betolakodó felett. A remény mellett azonban helyet szorít magának a kétkedés is, hiszen hajunk újabb és újabb Alopeciás támadásnak lehet kitéve. Egyénenként változó, hogy csak a harcot, vagy az egész háborút meg tudjuk-e nyerni a hajhullással szemben.

A Gail-el készült interjúkban megható volt látni, hogy visszanőtt haját mennyire élvezi. Pontosan azt az örömet láttam rajta is, amit én magam érezek minden egyes visszatérő álmomban.

Ugyanakkor Gail józansága is dicséretre méltó: tisztában van a betegség kiszámíthatatlanságával, ezért élvezi, hogy megint van haja, még ha csak kis időre is kapta azt vissza.

Boldoggá teszi ez az állapot, de nem ez jelenti számára az egyedüli boldogságot, hiszen - az ő szavaival élve - végül is ez csak haj!

2010. október 11., hétfő

Én ápolom, ő eltakar

Alopecia mellett, aki immár 15. éve ragaszkodik hozzám, a parókám is kitartó társam. Hat éve helyettesíti saját hajamat, naponta átlag 10 órában, amit nem kis teljesítmény elviselni.

Éppen ezért fordítok különös figyelmet arra, hogy hol és milyen minőségű fejrevalót választok. Eddig nekem csak emberi hajból készült parókám volt, így az itt leírtak kizárólag erre a parókatípusra vonatkoznak!

(Fontos itt megjegyezni, hogy a műszálhajas paróka másféle gondozást és hajápoló termékeket igényel. Minden esetben tájékozódni kell a paróka ápolásáról, tárolásáról az eladónál! A műszál hajas paróka ápolásáról röviden itt olvashatsz.)

Szerencsére manapság már a legtöbb paróka teljes mértékben lehetővé teszi, hogy jól szellőzzön a fejbőr, mivel a haj csíkokban van varrva, és két csík haj között egy kis rés található. A paróka teljesen felfekszik a fejre, ott pedig a hajcsíkok egymásra omlanak, így teljesen természetes hatást keltenek, a "rések" pedig egyáltalán nem látszanak.



Mindez persze kicsit óvatos kezelést igényel tároláskor, mosáskor és szárításkor, de egyáltalán nem ördöngösség a dolog.



A paróka vásárlásakor beszereztem egy műanyag fejet, amin minden este megpihenhet. Itt a rakoncátlan tincseket is eligazítom, hogy reggel ne érjen meglepetés a formáját illetően.

Utazáshoz egy nagyon praktikus összerakható parókatartóm van, ami leheletnyi súlyú, és kevés helyet foglal. Amíg nem volt ilyenem, mindig nagyon kreatívnak kellett lennem: sokszor neveztem ki egy-egy olvasólámpát vagy előszobafogast a szállodában parókatartónak. :-)



Mosáskor a műanyag fejet használom, és hogy ne csússzon le róla a haj, ráragasztottam egy összetapasztott tépőzárat, amihez gombostűvel oda tudom tűzni a parókát. Lehet, hogy ez egy kicsit fapados megoldás, de megalkotásakor az elegancia helyett a célszerűség lebegett a szemem előtt.

A mosásra általában hetente egyszer kerül sor, és mivel emberi hajból készült parókám van, normál sampont használok, amit egy kis langyos vízzel felhígítva oszlatok el a fürdőkádban egy lavóron trónoló "hajamon".

Víz-sampon-masszírozás-víz-sampon-masszírozás-víz-hajbalzsam-víz műveletsor után következik a szárítás, melyhez fodrászszék gyanánt a lecsukott fedelű mosógépemet neveztem ki. A műveletet este szoktam elvégezni, hogy legyen ideje éjjel a hajcsíkoknak és az azokat rögzítő gumiszalagoknak alaposan megszáradniuk.

Zselézni, formára igazítani, hajlakkozni már másnap reggel induláskor szoktam, és mivel a hajam elalvása miatt nem kell aggódnom, rengeteg időt spórolok és mindig jól fésült vagyok.

Kívánhat ennél többet egy nő a reggeli rohanás közepette?

2010. október 4., hétfő

Bemutatom a parókám

A parókám nem rég ünnepelte egyéves születésnapját. Kicsit pontosabban: 13 hónapja cseréltem le a korábbit a jelenlegire. Jelen állás szerint egy évig még biztosan ő marad a társam, persze csak ha időközben a saját hajszálaim nem veszik át fejtetőmön a hatalmat.

Ugyanakkor már az utódja is megvan, mivel csak akkor vagyok teljesen nyugodt, ha van egy tartalékom is, amely most szépen vár a sorára a szekrény mélyén. Így tette ezt a most használatban lévő is.

Egy új paróka egyébként mindig sok érdekességet tartogat. Ha a forma és a "márka" ugyanaz is, a haj minősége mindig változó, így a gondozásában is új technikára lehet szükség. Mára már olyan rutinra tettem szert, hogy elég gyorsan megy az új társsal az összeszokás, de az első parókámnál minden egyes hajmosás és szárítás kétemberes-négykezes művelet volt: köszönöm a kitartó asszisztenskedésért anyukámnak!

A jelenlegi parókám középbarna, európai hajból készült és nyak-közepéig ér. A emberi hajból készült rövid parókáról azért beszéltek le a boltban, mert a középhosszúból még mindig lehet rövidet kreálni (pl. mert eltöredezik a vége), de fordítva ezt már nem lehet elmondani.

A közép/sötét barna szín mellett az szólt, hogy az idő múlásával a szín világosodik, ami legalább egy kicsit feloldja a mindig egyforma fazon monotonitását. Ez persze könnyen orvosolható lenne egyrészt különböző beszárítási technikák alkalmazásával, másrészt a fazon változtatásával egy-egy új beszerzésnél, de én foggal-körömmel ragaszkodom a jól bevált és kikísérletezett formához.

Azért én is érzem már, hogy nem ártana a változatosság, így elképezhető, hogy az idén beszerzek egy rövid fazonú és merészebb színű műszálhaj parókát is...

(folyt köv. itt)

Az emberi hajból/humán hajból készült paróka ajánlott beszerzési helye: Hair Club.

© Minden jog fenntartva! Az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.

2010. szeptember 26., vasárnap

(ön)szeretet fontossága

Épp most két éve annak, hogy Zs.-t megismertem. Kapcsolatunk kicsit később kezdődött, és elég reménytelennek indult, de kitartásának köszönhetően aztán mégiscsak belevágtunk és sok-sok közös élményben volt együtt részünk. Nyilván nem véletlen, hogy épp ebben az időszakban haladtam a legtöbbet az önelfogadás felé vezető úton.

Zs.-vel a munkámhoz kapcsolódóan épp abban a periódusban találkoztam először, amikor a korábbi és a későbbi időszakokhoz képest a parókás énem az átlagnál több pozitív visszajelzést és ajánlatot kapott. Mindebben nyilván nagy szerepe volt annak, hogy a változni akarásom elhatározását követően nőiességem kifejezésre juttatására is több figyelmet fordítottam.

Kicsit zavaros érzelmi életem miatt első randevúnkra csak hónapokkal később került sor. Bizonytalan voltam, hogy egyáltalán akarom-e ezt (vagy bármelyik) kapcsolatot, hiszen egy tapasztalat-, önbizalom-, haj- és szőrzethiányos nőt tudtam apportként felajánlani.

Zs.-t azonban nem sikerült elrettentenem. Pedig tényleg mindent "bevetettem". Rögtön az első randin a pénztártól való távozás utáni reklamációt elkerülendő, ismertettem a "csomagolás hibáit", majd újra és újra visszarettentem az érzelmi kötődés újdonságától. De Zs. kitartó volt, és idővel arról is meggyőzött, hogy amit eddig hibának véltem, az sokkal inkább különlegesség, ami akár még vonzó is lehet.

Sokáig, egészen pontosan a fotóim elkészültéig (nem tehetek róla, de nálam ez volt az áttörés), nem értettem, hogy miért tetszem neki, de nagyon hálás vagyok a meggyőzésem terén mutatott kitartásáért (is).

Más egyéb tényezők miatt azonban nem tudtam kapcsolatunkra "örökkön örökké tartó" formában gondolni, ezért kódolva volt, hogy előbb utóbb az elválás fájdalmas periódusán is át kell majd esnünk.

Életünk e pontjához érve érdekes volt megtapasztalnom kopasz énem reakcióját, aki e kapcsolatban élvezhette először azt, hogy őt is szereti végre valaki (itt a családtagoktól kapott szeretettől, annak eltérő jellegéből adódóan, eltekintenék).

Ekkor jöttem rá, hogy mindaddig, amíg nem vagyok képes feltétel nélkül elfogadni, és szeretni magamat, addig az érzelmi életem sem lehet stabil és kiegyensúlyozott.

Azóta kevésbé vagyok szigorú magammal szemben, igyekszem minél több olyan dolgot csinálni, amit élvezek és örömmel tölt el, elkezdtem lazítani túlzott maximalizmusomon és kötelességtudatomon, és nem utolsó sorban rendszeresen biztosítom kopasz énemet arról, hogy igen is szeretem...

© Minden jog fenntartva! Az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.

2010. szeptember 20., hétfő

Álom és valóság

Van egy visszatérő álmom. Valójában van több is, de most csak a blog szempontjából relevánssal foglalkoznék.

Álmomban időről időre visszatérő élmény, hogy ismét van hajam. Nem egyszerűen csak azt álmodom, hogy van hajam, hanem, hogy MEGINT van. Leírhatatlan örömet szoktam érezni, ahogy gyönyörködöm dús hajamban, és boldogan konstatálom, hogy a hajhullásnak immár vége és ismét a saját hajkoronám ékesít. Az is egy furcsasága az álmomnak, hogy eszembe jut, hátha csak álmodom, de aztán megbizonyosodom róla, hogy ez a valóság, és akkor megnyugszom.

A reggelek éppen ezért egy-egy ilyen álom után igencsak keservesek voltak. Olyan jó volt ugyanis álmomban megint "normálisnak" lenni, a tükör előtt szépítkezni,
és a hajammal babrálni. Az ébredéskori valósággal aznap még az átlagosnál is kicsit nehezebb volt együtt élni...

Igyekeztem is gyorsan kiverni a fejemből ezeket a képeket, míg rá nem jöttem, hogy ezeknek az álmoknak és a közben átélt élményeknek is van haszna.

Az elmúlt pár évben kezembe akadtak különféle könyvek arról, hogy mi magunk, ha valóban akarjuk a változást, akkor mi mindre lehetünk képesek. Az agykontroll, a titok, a vonzás törvénye, a megerősítő mondatok használata megosztja az embereket. Vannak, akik fanatikusan hisznek bennük, mások hallani sem akarnak róluk. Én kíváncsisággal vegyes nyitottsággal olvastam ezekről a módszerekről, és néha meg is tapasztaltam, hogy lehet velük sikereket is elérni.

Amikor azonban a hajam kinövesztésére szerettem volna a vizualizáció eszközét alkalmazni, és el szerettem volna képzelni magamat hajjal, azt tapasztaltam, hogy már nem is tudom, milyen ez az érzés...

Egy újabb álom után jöttem rá, hogy az ott átérzett örömet, érzést nem kitörölni kell a fejemből/lelkemből, hanem át kell emelni a mindennapokba, és időről időre (leginkább minden nap) elképzelni, hogy az álmom a valóság.

Már nem akarok felejteni...

© Minden jog fenntartva! Az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.


Ui.: Egy későbbi álomélményemről ITT olvashatsz. Részletes információ a foltos hajhullásról ITT található. 

2010. szeptember 4., szombat

Alopecia Areata, alias Foltos Hajhullás

Első bejegyzéseim egyikében Alopeciát egy női névhez hasonlítottam, és így jellemeztem: "latin eredetű szó, jelentése hajhullás". Nos, "kutatómunkám" eredményére tekintettel most pontosítok. Az „alopécia” a görög eredetű Alopex szóból származik, melynek jelentése: a róka, aki rendszeresen levedli a szőrét.

Ha Areata, akkor foltokban, ha Totalis, akkor a teljes fejbőrön, ha Universalis, akkor mindenhol.

**********************
Idézet a NAAF tájékoztatóból:
A foltos hajhullás egy gyakori betegség, amely a haj/szőrzet kihullását eredményezi a fejbőrön, vagy bárhol máshol. Általában egy, vagy több kicsi, kör alakú, sima folttal kezdődik. Férfiaknál, nőknél egyaránt előfordul, és bármely életkorban megjelenhet, de gyakran már gyermekkorban jelentkezik.

Foltos hajhullás során az érintett hajhagymák kicsivé válnak, drasztikusan lelassul a haj termelése, és hónapokig, vagy akár évekig sincs a bőrön látható hajnövekedés. Általában a fejbőrt érinti, de a szakállon, vagy a test bármely más szőrzettel borított felületén is jelentkezhet.

Bizonyos esetekben csak néhány kisebb folt jelentkezik, melyek egy éven belül visszanőnek. Más esetekben kiterjedt foltok keletkeznek, és akár az egész fejbőrről, illetve a test teljes felszínéről eltűnik a haj és a szőrzet.

De ami a legfontosabb: mindegy, hogy milyen kiterjedt a haj- és szőrzetveszteség, a hajhagymák élnek, és készek rá, hogy bármikor újrakezdjék a haj termelését, amint megkapják a megfelelő jelet erre. A hajnövekedés megindulása mindenféle kezelés nélkül, akár sok-sok év után is bekövetkezhet!

********************
Ha még többet szeretnél megtudni a foltos hajhullásról, akkor látogass el erre az oldalra is, ahol összegyűjtöttem minden releváns információt a foltos hajhullás nevű betegségről.

Alapítvány a Foltos Hajhullásban szenvedőkért

Nemrég levelem érkezett az amerikai Nemzeti Alopecia Areata Alapítványtól (NAAF).

Nem emlékeztem, hogy mikor regisztráltam, de mivel meg szoktam fordulni a honlapjukon, gondolom az egyik alkalommal a címemet is megadtam nekik.

Nagyon hasznosnak tartom a tevékenységüket, és még az sem volt illúzióromboló, hogy a kézhez kapott bemutatkozó levelükben a bankszámla számukat is megküldték, ha netalán talán adakozni lenne kedvem.

Bizonyára a közel 30 éves múltjuknak és az USA méreteinek is köszönhető, hogy nagyon sok tagjuk van. Az évente megrendezésre kerülő konferenciájukra is mindig nagyon sok Alopeciás és családtagjaik látogatnak el.

Évek óta egy "vérbankot" is működtetnek, ahol a foltos hajhullásban szenvedő önkéntes "adakozók" vérét gyűjtik össze kutatási célból, és ennek köszönhetően olyan nagyságrendű mintára tettek szert a kutatók, ami nagyban hozzájárul sikeres munkájukhoz. A kutatást, mely elsősorban a géneket vizsgálja, szintén az Alapítvány támogatja. Első sikeres áttörést a gének beazonosításában idén értek el, és most a kutatási protokoll alapján egy újabb vizsgálatot végeznek az eredmények alátámasztása érdekében.

A tájékoztatást is zászlajukra tűzték, ezért én is kaptam egy nagyon praktikus brossurát a legfontosabb tudnivalókról. Még ennyi év Alopeciaval való együttélés után is tudtak újat mondani, pedig infóvadászatom már tart egy ideje a témával kapcsolatban.

Rendkívül hasznos lenne, ha az AAs, AUs betegek itthon is hasonlóan egzakt módon tájékozódhatnának a betegség várható alakulásáról, a kezelési módokról, és az alternatív megoldásokról.

Ideális esetben a bőrgyógyászoknak (akiknél általában diagnosztizálásra kerül a betegség) kellene ilyen prospektusokat az érintettek kezébe adni, ami persze egyelőre csak egy utópisztikus elképzelés, hiszen idehaza nincs olyan szervezet, amely a NAAF-hoz hasonlóan segítené a betegséggel való megbirkózást és az informálódást.

Természetesen egy magyar prospektus hiánya nem lehetne akadálya a megfelelő szóbeli tájékoztatásnak, de tapasztalataim alapján jelenleg leginkább a szerencsén és egy-egy orvos lelkiismeretességén múlik, hogy az Alopeciával együtt élni kényszerülők hozzájutnak-e a megfelelő információkhoz és a méltóságteljes bánásmódhoz.

Rajtam viszont ne múljon a dolog! A NAAF prospektus lényegi elemeit a jövőbeli bejegyzéseimben közkincsé teszem majd.

További információ a foltos hajhullásról ITT található. 

2010. augusztus 18., szerda

A döntés szabadsága


A neten akadtam rá Gail Porterre, a hihetetlen kisugárzással rendelkező skót műsorvezető nőre.

Gail, miután Alopecia hozzá is beköltözött, úgy döntött, hogy természetes marad és nem hord sem kendőt, sem parókát. Ez lehetőséget adott számára arra, hogy felhívja a figyelmet a foltos hajhullásra, és súlyosabb, universalis típusára. Gondolkodás nélkül vállalta el a Kishercegnő Alapítvány (Little Princess Trust) fővédnökségét is, mely a kemoterápia miatt kopasszá váló gyerekek parókához jutását támogatja.

Gail az egyik videójában viccesen beszél Alopeciáról, azaz a kopaszságáról. Elmeséli, hogy amikor kislánya (Honey, 6 éves) osztálytársai csodálkoztak a hajhiánya miatt, ijedten kiáltott fel, hogy haját a buszon felejtette, amit most meg kell találnia. Még mókásabb, hogy azt mondta a gyerekeknek, hogyha megsimogatják a fejét, akkor szerencsét hoz nekik, mintha csak egy iskolákat látogató Buddha lenne. :-)



Öt évig volt kopasz, majd haja elkezdett visszanőni, amit felettébb sajnál, mert imádta kopaszságát! Bosszankodik is viccesen, hogy most ismét vagyonokat költhet samponra, hajzselékre, epilálásra!

Mostanában én is elgondolkodtam azon, hogy mit tennék, ha újra lenne hajam. Megnöveszteném? Befestetném? Leborotválnám?

Dilemmámat leginkább az okozza, hogy olyan mértékű erőt fedeztem fel magamban a hajhullásnak és az elfogadásának köszönhetően, hogy szívesen élvezem most ki ezt a nyugodt, megszállott küzdés nélküli időszakot, és különleges állapotot.

Úgy mellékesen pedig azt gondolom, hogy a rövid, vörös haj igazán jól állna... :)

Gail a szőkére szavazott...

2010. augusztus 17., kedd

pékröküT

Az elmúlt években Alopecia mellett másik nagy ellenségem a tükör volt. A tükör, mely szembesített a valósággal és a veszteséggel.

Nehéz volt feldolgozni az ott látottakat, hiszen a tükörképem nem én voltam. Legalábbis nem akartam és nem tudtam elfogadni, hogy az, aki visszanéz rám a tükörből, én vagyok.

A tükörképét általában mindenki kritikusan szemléli, és jó kamaszként természetesen én sem voltam minden porcikámmal megelégedve. Hamarosan azonban az átlagos női hiúságom helyébe a kétségbeesés és a reménytelen küzdelem lépett. A tükör minden nap emlékeztetett rá, hogy van az életemben egy betolakodó, akitől nem lehet egykönnyen megszabadulni.

Hiába teltek a hetek, hónapok, évek, a tükör továbbra is az ellenségem maradt, és szembesített valakivel, akit nem szerettem! Nap, mint nap farkasszemet néztem az önszeretet-hiányommal!

Az ellenségből baráttá válás folyamata hosszú volt, és mindaddig hajhullásom elfogadását sem hangoztattam, amíg nem tudtam ellenérzések nélkül (sőt: szeretettel) a tükörbe nézni.

Hiába kaptam pozitív visszajelzéseket "természetes" külsőmet illetően, nem tudtam magamat szépnek látni. A tükörképemmel (és ezáltal önmagammal) végül a fotóim segítségével kötöttem barátságot. Miután kedvenc fényképeimet több százszor újranéztem, a tükörben egyik pillanatról a másikra a fotóim keltek életre.

Azóta nem "utálkozom", amikor viszontlátom magamat! Végre én is egy átlagos nő kritikus szemével pásztázom át a tükörképemet, és minő boldogság, hogy már csak enyhén elálló füleim okozzák számomra a "legnagyobb" problémát. :) 

© Minden jog fenntartva! Az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.

2010. augusztus 14., szombat

A félreértések elkerülése végett...

Nemrég kaptam néhány olyan visszajelzést, amely alapján azt a következtetést vontam le, hogy téves kép alakulhatott ki rólam a bejegyzéseimet olvasókban. Mégpedig az, hogy az elfogadás hangoztatása révén beletörődtem a kopaszságomba.

E félreértést szeretném ezúton ünnepélyesen eloszlatni. Erről ugyanis szó sincs. Ahogy korábban is írtam, nincs annál nagyobb vágyam, mint hogy ujjaim újra dús hajamba fúrjam, és a lágy szellő, vagy akár a viharos szél játsszon örömére hajszálaimmal.

A paróka nyújtotta mindennapi kényelmet szíves örömest cserélném fel a reggeli hajformázás "viszontagságaira", és a legkisebb rossz érzést sem keltené bennem, ha vagyonokat kellene a fodrásznál hagynom egy-egy újabb frizura kedvéért. Örömmel fejezném be a reggeli sminkelést szempillám festésével, és szívesen szenvednék a kozmetikus gyantájától, hogy a mai társadalmi elvárásoknak és férfivágyaknak megfeleljek.

Mindaddig azonban, amíg gondolataimat az állapotom elleni (valójában eredménytelen) hadakozás kötötte le, csak kudarcélményeimet gyarapítottam. Minden egyes új próbálkozás órákkal csökkentette szabadidőmet, mivel a "várva várt" eredmény dokumentálásának reményében állandóan a tükör előtt időztem és a fejemet vizslattam. Mindeközben a sikertelenség beton biztosan rombolta a magamba és a másokba vetett hitemet.

Nyilván ezért élem át ekkora eufóriával az elfogadás élményét, mely képes napról napra tovább erősödni bennem. Egy virtuális önértékelési magasugrás versenyen most biztosan világcsúcsot döntenék, nem is beszélve a büszkeség bajnokságról, ahol azért érdemelnék aranyérmet, mert e lelki teherrel sikeresen megbirkóztam.

Beletörődésről tehát egyáltalán nincs szó. Az elmúlt hónapokban éppúgy kipróbáltam új hajszeszeket, gyógyszereket és vitaminokat, mint korábban, azzal a csöppnyi különbséggel, hogy felhagytam a megrögzött és türelmetlen eredményhajszolással.

Az interneten való infóvadászatom is folytatom, aminek eredményeképpen egy reménykeltő hírre is ráakadtam az amerikai Nemzeti Foltos Hajhullás Alapítvány (NAAF) honlapján, ami pár éven belül akár még áttörést is hozhat Alopecia likvidálásában: Elismert genetikusok megtalálták Alopecia Areata okait!

Na de tegyék csak nyugodtan a dolgukat a vitaminok, olajok, gélek, pirulák, és kutassák csak nyugodtan az okokat és a gyógymódokat a messzi távolban, én itt és most nem szeretnék mást, csak élvezni végre az életet!

A kutatás részleteiről bővebben itt olvashatsz.

© Minden jog fenntartva! Az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.

2010. augusztus 13., péntek

Útelágazás

Adódhat a kérdés, hogy vajon, hogy leltem rá arra a bizonyos ösvényre a sötét és félelmetes őserdő mélyén, amelybe az évek során egyre mélyebbre hatoltam.

Nem volt egy kellemes hely, mert szinte valamennyi érzékszervem eltompult a szürke kilátástalanságtól, amely úgy font körbe, mint pók az esti vacsoráját. Mennél jobban hadakoztam az állapotom ellen, annál szorosabban font körbe a reménytelenség.

Ekkor sodorta mellém a sors egyik kedves ismerősömet, Hédit, akinek tanácsára végiggondoltam, hogy mit is akarok az élettől valójában. Ekkor leültem, magam elé papírt tettem, kezembe tollat fogtam, és egy kérdés-lista segítségével az életem minden területére kiterjedően (egészség, család, karrier, magánélet, pénzügyek, stb.) összeírtam, hogy mit szeretnék. Mert ahogy Seneca is megmondta: "Ki nem tudja mely kikötőbe tart, annak semmilyen szél nem kedvez."

Tényleg ennyi kellett csak? Így pár év távlatából visszagondolva azt mondhatom, hogy igen. Mert attól kezdve, hogy papírra vetettem kisebb-nagyobb vágyaimat, megváltozott a hozzáállásom. Már nem céltalanul botorkáltam, és Alopecia sem rángatott tovább marionett bábként. Volt egy kívánságlistám, aminek megvalósulásáért nekem is tennem kellett. És végre gondolataim már nem csak a veszteségem körül forogtak...

Hogy mik voltak e listára lejegyezve? A legkülönfélébb dolgok. Természetesen szinte első helyen szerepelt az, hogy újra dús hajam van. :-) De leírtam azt is, hogy többet szeretnék lazítani, relaxálni, rendszeresen szeretnék mozogni és kikapcsolódni. Aztán jött az, hogy nőiesebb, magabiztosabb, optimistább akarok lenni. Nem maradt ki az sem, hogy szeretnék végre egy társat is találni...

Olyan volt ez a lista, mintha csak egy iránytűt rajzoltam volna magamnak a dzsungel mélyén, mely megmutatta a helyes irányt.

Ehhez persze akarnom kellett a változást. A sok századik eredménytelen önsajnálat-rohamom után végre felismertem, hogy ideje lenne új életvezetési módszert találnom. E felismerést követően megérkeztek az életembe azok a segítő kezek, jelek, belső elhatározások, amelyek végül szép lassan, két év alatt előrébb lökdöstek azon a bizonyos ösvényen, amely kivezetett az őserdőből a varázslatos tengerpartra...

© Minden jog fenntartva! Az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.

2010. augusztus 11., szerda

Miért csak most?

Mostanában többször is elgondolkodtam azon, hogy vajon miért tartott nálam olyan sokáig az elfogadás? Miért csak most, miért nem korábban?

Talán azért mert, gyermekkori küzdelmem Alopeciaval nem volt annyira tragikus. Még azt is megkockáztatom, hogy lelkileg sem érintett meg nagyon. A hosszú hajamban meg-megbújó egy-két folt nem okozott különösebb megrázkódtatást (bár az is lehet, hogy olyan rég volt, hogy nem emlékszem olyan intenzíven a rosszra). Persze, hogy szüleim már akkor is minden létező fegyvert bevetettek ellene, de majdhogynem tét nélküli volt a küzdelem.

Komolyra a dolog 17 éves koromban fordult, amikor hihetetlen elszántsággal fészkelte be magát hozzám Alopecia, aki még ekkor is az Areata keresztnévre hallgatott, azaz "csak" foltos hajhullás volt. Újult erővel vetettük bele magunkat a harcba, főleg miután kicsit rendezni tudtam önértékelésem szétzilálódott sorait.

Az állapotommal való időleges megbékélést Alopecia "hangulatváltozásai" segítették, mivel első kemény támadását követően időről időre visszavonulót fújt, beérve kevesebb élettérrel is. Ez pedig mindig reményt adott a további küzdésre, amivel nem volt összeegyeztethető a helyzetembe való belenyugvás.

Ez a kiszámíthatatlanság egyébként a foltos hajhullás egyik fő tulajdonsága. Van akit csak megijeszt egy-két folt erejéig, és aztán sosem tér vissza többé. Másokat viszont nagyon megkedvel (érezzük magunkat megtisztelve?), de jövőbeli viselkedése ekkor is megjósolhatatlan. Meddig marad, mikor áll tovább, visszatér-e még? Nincs rá tudományos magyarázat.

Közben teltek az évek. Mire feleszméltem, már 10 telt el belőle. De ekkor is még csak azt kutattam, hogy milyen fegyvernemet nem vetettem még be a foltok eltüntetésére. Pedig ekkor már első parókám fedte el a szörnyű valóságot.

Közben két dolog járt a fejemben:
1.) mivel "így" úgysem kellek senkinek (megjegyzem: meg sem kíséreltem ezt kideríteni), bizonyosan magányosan kell majd leélnem az életemet;
2.) a 10 évig tartó sikertelen és fárasztó küzdelmet képtelen vagyok folytatni további 40-50-60 évig. Amikor e gondolatok elhatalmasodtak rajtam, akkor jött az egy-két órán át tartó önsajnálat nagy sírások-rívások közepette.

Újabb két évbe telt, mire végre ráleltem arra az ösvényre, amelyen óvatosan tapogatózva, tyúklépésekben haladva, néha vissza-visszarettenve, de mégiscsak elindultam. Mindehhez kellett az elszántságom, sok-sok segítő (család, barátok, ismeretlenek és ismerősök), akiket mellém sodort az élet, és egy nagy adag bátorság.

De megérte, mert az ösvény egy gyönyörű lélekmelengető helyre vezetett: szikrázó napsütés, morajló tengerzúgás, lábujjaimat simogató lágy homok, árnyékot adó pálmafák, óvón fölém boruló kék ég, dallamos madárcsicsergés, kedves emberek, biztató és elismerő szavak...

Ebben a környezetben már azt is sztoikus nyugalommal vettem tudomásul, hogy Alopecia nevet változtatott Areatáról Universalisra.

Nem mondom, hogy nem keseregtem kicsit szemöldököm és szempillám, azaz testszőrzetem utolsó védbástyáinak elvesztésén, de e veszteség összemérhetetlen mindazzal a sok új élménnyel, amely azóta ért, hogy elfogadtam magamat!

Részletes információ a foltos hajhullásról ITT található. 

© Minden jog fenntartva! Az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.

2010. augusztus 4., szerda

Esélyegyenlőség

Minden élettársi kapcsolatnak megvannak a maga nehézségei. Kell egy kis idő az összecsiszolódáshoz, utána erő a kompromisszumokhoz, majd erős idegzet annak elviseléséhez, aki épp az agyunkra kíván menni. Több éven át kollégista voltam, és albérletet is osztottam meg évfolyamtársaimmal, szóval tudom miről beszélek. :-)

Nyilván más a helyzet, ha tudjuk, hogy a tásbérlet csak rövid, vagy legalábbis behatárolt ideig tart majd, és más akkor is, ha tudjuk, hogy a válásra nem sok az esélyünk.

Az egy fedél alá kényszerített esküdt ellenségek harcolhatnak foggal körömmel egymás ellen, de akár békét is köthetnek egymással.

Sokáig azt gondoltam, hogy mennyivel könnyebb dolgom lenne férfiként együttélni Alopeciaval. Abból indultam ki, hogy ha férfi lennék, akkor a kopaszságom nem okozna ekkora problémát, mert az utcán sétáló kopasz férfiak látványa sokkal megszokottabb, mint a kopasz nőké.

Még mielőtt azonban komolyabban elgondolkodtam volna egy nemi identitásváltó műtéten, eszembe jutott egyik férfi ismerősöm, aki genetikailag kódolt ritkuló haja ellen hasonló elszántsággal küzdött, mint én Alopeciával. Mi tehát a garancia arra, hogy férfiként szeretnék kopasz lenni?

És ekkor döbbentem rá, hogy nem csak általában, de Alopecia esetében is elmondható, hogy mindkét nemhez való tartozásnak megvannak a maga előnyei és hátrányai. Alopeciás nőként szenvedtem a kopaszságom miatt, de férfiként nem adatna meg számomra annyi alternatíva ennek elfedéséhez. A kozmetikai tetoválás és a műszempilla hordásának lehetőségéről már nem is beszélve.

Alopecia pedig nem válogat, nem diszkriminál. Bármely korban felbukkanhat, és egyforma eséllyel választ magának női vagy férfi hajkoronát lakótérnek, akiket egyformán rosszul érinthet a rájuk kényszerített élettárs...

Részletes információ a foltos hajhullásról ITT található.

© Minden jog fenntartva! Az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható. 

2010. július 19., hétfő

Akció, reakció

Mostanában olyan döntésekre szántam rá magam, amik még engem is megleptek. Lehet, hogy ezek kis lépésnek tűnnek, de számomra egyértelműen azt jelzik, hogy már nem hadakozom tovább az állapotom ellen. Elfogadom magam, és kész vagyok ezt megmutatni másoknak is.

Családtagjaim és barátaim szoktak fedetlen fővel látni, de mivel legtöbbször tartok tőle, hogy a szűk családon kívül (akik feltétel nélkül mindig elfogadtak) az ismerőseim kellemetlenül érzik magukat a hajhiányom miatt (ami valószínűleg csak egy buta feltételezés a részemről), sokszor vagyok mégis inkább kendőben. Gyerekek társaságában pedig eddig még soha nem fordult elő, hogy kopaszon mutatkoztam volna.

A nagy meleg miatt azonban nemrég mégis úgy döntöttem, hogy nem takargatom egész nap a fejem, és így barátom kisfia, majd barátnőm kislánya láthatott haj és kendő nélkül.

Ezúttal is bebizonyosodott, hogy félelmeimet én magam gyártottam, és ezt vetítettem át másokra. Első félelmem az volt, hogy a szülők nem helyeslik majd, hogy "sokkolni" kívánom látványommal csemetéiket. Ezért tehát náluk kezdtem a puhatolózást. Természetesen mindketten biztattak, hogy vegyem le a kendőmet, sapkámat. Ők ugyanis nem gondolták, hogy ezzel lelki sérülést okoznék szemük fényének.

Én persze tovább erősködtem mindaddig, amíg meg nem kérdezték a gyerekektől, hogy zavarná-e őket, ha levenném a sapkám. Na, itt kell elképzelni a gyerekek szemében megjelenő értetlenséget: ugyan miért zavarná őket, ha valaki a dög melegben leveszi a sapkáját? Épp az volt feltűnő nekik, hogy egész nap abban vagyok, amely furcsaságnak korábban már hangot is adtak.

De én csak nem adtam fel. Gondoltam, jobb azt előre közölni a gyerekkel, hogy mire számítson. Szóval szülők megint odaballagtak a gyerekhez (így utólag is köszönöm, hogy nem küldtek el a világ túlsó végére a szerencsétlenkedésem miatt), és elmondták, hogy kicsit furcsa lehet a látványom, mert nincs hajam. Barátom kisfiának még olyan fényképet is mutattam, ahol kopaszon vagyok, hogy fel tudjon készülni a látványra.

Egy ilyen hosszú tortúra után végül csak levettem minden felesleges dolgot a fejemről, és vártam a reakciókat. A gyerekek szemében egy kis érdeklődés csillant fel, szemük sarkból kíváncsian fürkésztek, de én úgy döntöttem, hogy csak akkor mondok bármit is, ha kérdeznek. Erre azonban nem került sor, és cirka két perc múlva már úgy viselkedtek, mintha mi sem történt volna. Én persze azóta is kérdezgetem a szülőket, hogy faggata-e őket gyermekük a látottakról, de mint kiderült, a gyerekek egyelőre nem kíváncsiskodtak felőlem.

Ez volt tehát az egyik nagy lépésem. A másik új élményem viszont már a felnőttekhez kötődik.

Szintén a nagy melegre tekintettel nemrég úgy döntöttem, hogy életemben először nem parókában, hanem kendőben megyek dolgozni. Munkatársaimnak hozzávetőlegesen a fele tudott Alopeciáról, a másik feléről meg úgy gondoltam, hogy épp itt az ideje, hogy értesüljenek róla. Persze azért izgultam a kérdések és reakciók miatt, de aztán az egyik blogbejegyzésem zárómondatából (t.i. "elfogadtam magam") merítettem erőt. Ha már egyszer dicsekedtem ezzel, akkor egy ilyen döntés igazán nem okozhat problémát...

A reakciók eltérőek voltak, de semmiképpen sem sértőek, vagy bántóak. Sokan egyébként azt hitték, hogy előző nap rossz napja lehetett a fodrásznak, és így akarom a nemkívánt végeredményt kompenzálni. Más arra gondolt, hogy előtört belőlem a túlkoros lázadó, és én magam estem neki a hajamnak. Szintén másról pedig a kérdések-válaszok után kiderült, hogy a gyermeke is egy autoimmun betegségben szenved, ami lehetőséget adott a tapasztalatcserére.

Aki rákérdezett, annak szívesen válaszoltam, de azt is el tudtam fogadni, ha valaki inkább úgy tett, mintha nem is venné észre a változást. Nekem is meg kellett érnem arra, hogy beszélni tudjak róla, miért lenne könnyebb másnak a kérdezés?

© Minden jog fenntartva! Az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.

Nyári praktikák

Az idei esős, hideg, szinte télies tavasszal vágytam a nyárra és a szikrázó napsütésre.

Amikor végre az egyik hétvégén beköszöntött a jó idő, engem kivetett magából a ház, és egész nap szívtam magamba és fejbőrömbe az éltető energiát.

Estére azonban kiderült, hogy túladagoltam az UV-sugarat, aminek első szemmel látható jele a színbeli elváltozás lett: egyszóval rákvörös lett a fejem. Mivel a remény hal meg utoljára, gondoltam sebaj, majd bebarnul. Na de nem így lett.

Helyette: három kínkeserves éjszaka, mindenféle kencék a fejre, lüktető fájdalom és bőr-összehúzódás. A negyedik napot viszont már élveztem: a tükör előtt állva kipróbálhattam, hogy milyen nagy darabokban tudom lehámozni fejemről a hámló bőrt.

Tanulság: a fejbőr könnyen leég, főleg ha nincs rajta haj! ;-) Nem is merek azóta fedetlen fejjel tűző napsütésben kint flangálni.

Tehát kenni vagy fedni kell. A második esetben számomra két lehetőség adódik: az egyik a paróka (melynek hátrányait korábban már ecseteltem), valamint a kendő/sapka.


Nem volt azonban könnyű megtalálnom a paróka megfelelő alternatíváját. Sokáig a hátul megkötős selyem kendőn, a nyári szalma- és a surda kalapon kívül nem sok módszert ismertem.

Aztán egyszercsak az egyik boltban (C&A) rátaláltam egy pamut fejpántra, ami elég széles volt ahhoz, hogy hajnélküli fejemet befedjem vele. Azóta a szivárvány minden színében készítettem magamnak belőle, hogy színben a ruhámmal leginkább harmonizálót vehessem fel.
Nyaralás közben kifejezetten szeretem ezt a viseletet. Kiváló kerti munkákhoz, túrázáshoz, bicajozáshoz (még a kerékpáros sisakot is könnyedén rá lehet tenni), és attól sem kell tartanom, hogy lefújja a szél a fejemről. A forróságban ez sem túl kellemes, de a pamut legalább segíti a hőleadás melléktermékének "elvezetését".

Közös nyaralásunkkor barátnőm kifejezetten szerette, ha nem terep-, hanem élénk színűt választottam, mert ha elkószáltam mellőle, színes "sapkámat" könnyen be tudta azonosítani a tömegben. :-)

Időközben lett egy új kedvencem is, ami háromféle színben is kapható. További részletekről, valamint az általam kifejlesztett hordási technikákról bővebben ITT olvashattok. Ha pedig a téli praktikák is érdekelnek, akkor azokról ITT olvashatsz.

© Minden jog fenntartva! A kép és az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.

2010. július 16., péntek

A klímaváltozás lokális hatásai

© Minden jog fenntartva! Az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.

Egy hete tombol a pár hete még epekedve várt kánikula, most viszont már jól esne egy kis felfrissülés.

A parókám is inkább a gardrób szekrény mélyén hűsölne egész nap, ahová száműzöm szegényt, ha szolgálaton kívül van, mivel nem akarom a napi robotja után még lakás-dekorációs célokra is használni.

Szóval maradna ő szívesen a sok színes ruha társaságában, de én nem kegyelmezek. Minden reggel annak rendje és módja szerint közvetlenül munkába indulás előtt - természetesen a majd' negyedórás késést szigorúan tartva - berohanok érte a hálószobába és nem sok időt hagyva neki a reggeli ébredésre fél pillanat múlva már a hajas alteregóm mosolyog vissza rám a tükörből. Kis tupír itt, csöppnyi zselé ott, hajlakk, és indulás!

Kopasz énem ekkor pihenni tér, és átadja helyét a visszafogottságnak, hogy a többi ember között elvegyülve kedvemre merülhessek el gondolataimban a reggeli csúcsforgalomban.

Igen ám, de most nyár van. Mit nyár?! Kánikula! Ilyenkor sokan még a saját hajuktól is szenvednek, bár azt legalább lehet variálni egy kicsit: télen melegen-tartó loboncot, nyáron a hőleadást a legkevésbé gátló frizurát lehet csináltatni. Az én örökbefogadott "hajzuhatagom" viszont konstans. Vele kell(ene) átvészelnem a négy évszak szépségeit és szörnyűségeit.

Az elmúlt egy hét meggyőzött arról, hogy parókát hordva a viharos szél mellett a kánikula sem a kedvenc időjárási szélsőségem.

Könyörgöm, állítsuk meg a globális felmelegedést! 

(de addig is itt egy ügyes találmány)

© Minden jog fenntartva! Az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.