2013. december 20., péntek

kaTARtikus Karácsonyt!

Egy évvel ezelőtt, ilyenkor osztotta meg velünk Verőci Patrícia a fotózás első darabjait, mely egy igazán szívet melengető karácsonyi ajándék volt! Szerintem egyikünk sem gondolta, hogy a képeink ilyen sok emberhez eljutnak majd. Akkor még azt sem tudtuk, hogy kaTARzis lesz a kiállításunk címe, melynek köszönhetően egy kaTARtikus évet tudhatunk majd magunk mögött.  

Lehetetlen küldetésnek éreztem, hogy mindenkinek név szerint köszönjem meg azt a sok támogatást, segítséget, lelkesítést, amiben részünk volt, ezért a láthatón túl sok-sok láthatatlan csillag is van még a kaTARzis kiállítás fényesen ragyogó karácsonyfáján! KaTARtikus Karácsonyt és ugyanilyen 2014-es évet kívánok mindenkinek!

2013. november 24., vasárnap

kaTARzis Debrecenben

A kaTARzis kiállítás őszi túrnéjának utolsó állomásaként Debrecenbe érkezett, melyet a helyi és regionális online média, programajánlók, valamint a rádió állomások is beharangoztak. 
A megnyitó napján a képeket az Ifjúsági Ház szép, tágas galériaterme, minket pedig két kedves kollégája, Szabó Nikolett és Tonti László fogadott, akik rengeteget segítettek abban, hogy a képeket felverázsoljuk a falra. Örültünk neki, hogy több debreceni sorstársunk is csatlakozott már ekkor hozzánk, hogy együtt tölthessük az egész szombat délutánt.  
A fizikai munka után lélekben is próbáltunk felkészülni a megnyitóra, melyre ezúttal is sokan, köztük rokonok, ismerősök, barátok, rég- vagy még egyáltalán nem látott sorstársak is kíváncsiak voltak.
A megnyitón ezúttal (is) a Cafe Quartet Trió biztosította az audió élményt a vizuális mellett. A mélyhegedűn játszó Judit nagyon hiányzott nekünk, de a formáció nagyszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy trióként is felejthetetlen zenei élményt nyújtottak nekünk.
Miután mindenki elfoglalta helyét, a muzsika hangjai jelezték, hogy megkezdődött a hivatalos megnyitó. Beszédünk során ezúttal sem volt könnyű dolgunk. Patrícia a látogatók számának növekedésével egyenesen arányosan izgul, én pedig próbáltam száraz tekintetű vendégekkel felvenni a szemkontaktust, hogy képes legyek komolyabb könnyáldozat nélkül befejezni mondandómat.     
Röviden, tömören: ismét egy katartikus élményben volt részünk. Meghatódtunk az emberek kedvességén és érdeklődésén. Boldogok voltunk, hogy megismerhettük a nyolcéves Toncsit, szüleit, valamint nővérét. Talán sikerült felvillantani számukra a foltos hajhullás ellenére is elérhető teljes és boldog élet reményét és jövőképét. Egy kedves hölgy pedig azért hozta el a megnyitóra kemoterápia előtt álló ikertestvérét, hogy kevésbé legyen szomorú hajkoronájának esetleges elvesztése miatt.  
Az elmaradhatatlan záró csoportképnél Patrícia ismét instruált minket a tökéletes beállításhoz. 
Az őszi/téli időszakban kicsit nehezen kivitelezhető "boka- és lábvillantós" pin-up póz után jöhetett az elengedhetetlen piros körmök megörökítése is. 
A képeket 2013. december 7-ig az Ifjúsági Házra bíztuk, és reméljük, hogy sokakhoz eljut a kiállításunk híre. Ebben nagy segítségünkre van a helyi és regionális média:

A Klub Rádió debreceni regionális adóján 2013. november 18-án került adásba az az interjú, melyet Faragó László készített rólunk. A Cívis hír "kopaszon is gyönyörű nőknek" titulálta a képeken szereplő modelleket, a Dehír "a nőiesség nem haj függvénye" címet adta a rólunk szóló cikkének, a Hajdú Online és a Borsod Online Női katarzisról tudósított, a Best FM pedig egy különleges kiállításként adott hírt rólunk. Az Így lakunk mi! blog a kiállítás címválasztásának hátterét is megemlíti. Ezen felül, ajánlott minket az országos Kiállítás ajánló, a Fidelio, a Szállásvadász, a Pinvest.com, a Programturizmus, valamint a Port.hu. A helyi programajánlók közül pedig hírt adott rólunk a Debrecen PlusDebrecen InfoDebrecen City, a kisalfold.hu, valamint a rendezvenyek.debrecen.hu

Végezetül szeretném megköszönni a remek fotókat Kalkó Hajninak, Katona Szilvinek és Kalmár Péternek. 


A kaTARzis kiállítás bemutatása ITT, hivatalos facebook oldala ITT található, a kapcsolódó blog bejegyzések pedig ITT olvashatók.

Minden jog fenntartva! © kaTARzis kiállítás és a fotók készítői

2013. november 21., csütörtök

Ki néz a tükörbe?

"Nem az vagyok én, akit a tükörben látok, hanem aki a tükörbe néz." (Müller Péter)

A foltos hajhullásom éveken keresztül kínzott, és amikor ráébredtem, hogy mennyire romboló, hogy a tükörképemet egy csúnya idegennek tartom, azon kezdtem gondolkodni, hogyan láthatnám mégis szépnek az állapotomat. Így lett a hernyóból pillangó, bár tény, hogy a katartikus önelfogadásélményt követték még kisebb-nagyobb visszaesések.

De azért kitartóan barátkoztam a hajam, szempillám és szemöldököm elvesztése miatt megváltozott tükörképemmel, hogy ne csak a hiányosságok miatt szomorkodjak, hanem az erősségeket is észre vegyem

Aztán amikor kopaszságom helyett elálló füleim kezdtek zavarni, a plasztikai műtét helyett inkább az önsimeret útjára léptem, ami néha ugyan fájdalmas és felkavaró, de mégis megkerülhetetlen. Csak így tudhatom meg ugyanis, hogy ki az, aki valójában a tükörbe néz.

"Tükörbe sokáig kell nézni, sokszor és sokáig, amíg végre megismeri az ember igazi arcát. A tükör nemcsak sima ezüstlap, nem, a tükör mély is, mint a tengerszemek a hegyekben, s aki nagyon figyelmesen hajol (...) felülete fölé, egyszerre a mélybe lát, s mindig új és új mélységeket lát, s mindig messzebb dereng az arc, mely a tükör fölé hajol, s mindennap lehull egy álarc az arcról." (Márai Sándor)

© Minden jog fenntartva! A bejegyzés linkje megosztható.

2013. november 9., szombat

kaTARtikus workshop

Nemrég a kaTARzis kiállítás képei egy komoly és hivatalos felkérést kaptak. A Türr István Képző és Kutató Intézet Foglalkozz velem! című esélyegyenlőségi workshopjának kísérőrendezvénye lett kiállításunk.

A képeket a TKKI kolléganői a workshopot megelőző esete varázsolták fel a budapesti Erő-Művház dísztermének falára, így a workshop teljes ideje alatt láthatta a közel száz résztvevő.

Mire mi Verával odaértünk, már szinte nem is akadt tennivaló.

Miután mindent rendben találtunk, izgatottan vártuk a kaTARzis kiállítás képeinek másnapi fogadtatását.

Másnap ugyanis komoly feladat várt ránk. A Szervezőktől felkérést kaptunk, hogy egy rövid előadás keretében meséljünk a kaTARtikus képek megszületéséről. A feladatot úgy osztottuk fel, hogy én adtam egy rövid áttekintést a foltos hajhullás nevű autoimmun betegségről, a vele való együttélés nehézségeiről, valamint a kiállítással elérni kívánt céljainkról, majd Patrícia beavatta a workshop résztvevőit a fotózás kulisszatitkaiba.

A résztvevők nagyon kedvesen és érdeklődően fogadtak bennünket, és meglepetésemre a közönség soraiban egy addig ismeretlen sorstárs is ült, aki azóta a Magyar Alopecia Areata Közösség tagja lett.
A TKKI kollégái a worskhop értékelésekor így foglalták össze a kaTARzis kiállítással kapcsolatos tapasztalatokat:
"A rendezvény otthont adott a kaTARzis című fotókiállításnak is. Verbőci Patrícia fotói rendkívül nőiesek és modelljei a foltos hajhullásként (Alopecia Areata) ismert betegség érintettjei. A szokásos női sztereotípiákon túlmutató kiállítás sokakat elgondolkodtatott őszinteségével."

A workshop egyik résztvevője pedig az alábbi szavakkal méltatta a képeket:
"A rendezvényhez csatlakozó, annak szerves részét képező "Katarzis" kiállítás és a kiállítást bemutató hölgyek valamennyiünk számára megrázó ám mégis szívmelengető érzéssel tették még személyesebbé és kevésbé hivatalossá az eseményt."

A képek azóta lekerültek a díszterem faláról, és jelenleg izgatottan várják, hogy egy hét múlva újra útra kelljenek, és megmutathassák magukat: ezúttal a debreceni közönségnek. 
Ezúton szeretnénk megköszönni a workshop szervezőinek a felkérést és a lehetőséget, valamint a résztvevőknek a kedves, szeretetteljes fogadtatást! Külön köszönjük Császár Rózsának, Vas Enikőnek, Budácsik Ritának és Papp Fruzsinának!

A kaTARzis kiállítás soron következő helyszíne és időpontja: 
Helyszín: Debrecen, Ifjúsági Ház Galériaterem, Simonffy u. 21. 
Időpont: 2013. november 16. - december 7. 
Megnyitó: 2013. november 16. 17:00 óra. 
A megnyitón Budapest és Szeged után ezúttal is velünk lesz a Cafe Quartet

A kaTARzis kiállítás bemutatása ITT, hivatalos facebook oldala ITT található, a kapcsolódó blog bejegyzések pedig ITT olvashatók.

© kaTARzis kiállítás és a fotók készítői - Minden jog fenntartva!

2013. november 2., szombat

Strangers Who Stare

John Rich "Strangers Who Stare" című kisfilmje a foltos hajhullással együttélőket mutatja be. Az angol nyelvű rövidfilmben a foltos hajhullás különböző típusával érintett nők és férfiak mesélnek az érzéseikről. A kisfilm jól szemléleteti, hogy a foltos hajhullásnak nemcsak a megjelenési formája, hanem az érintetettekre gyakorolt lelki hatása is rendkívül eltérő.

A videó forrása: http://vimeo.com/73383853 

Liliana sokáig úgy érezte, hogy amíg nem nő vissza a haja, addig nem élhet teljes életet, de végül úgy döntött, nem vár tovább: foltokban kiuhullott hajából egy extrém frizurát és egy tetoválást is készíttetett magának. Emiatt viszont olykor szembe kell néznie az emberek előítéleteivel: rossz esetben egy drogfüggő lázadónak, jó esetben egy hóbortos művésznek nézik. 

Ellen arról mesél a filmben, hogy a foltok megjelenése és a velük való harc felerősítette depresszióját, és ezzel együtt a bűntudatát is. Józan ésszel belegondolva tudja jól, hogy ez nem egy életveszélyes állapot, és egy parókával "normálisnak" nézhet ki, mégsem tudott megbarátkozni megváltozott tükörképével. Mindez a hangulatára is rányomta a bélyegét, miközben viaskodott benne e rossz érzés a józan ész szavával, és bűntudata lett attól, hogy emiatt depressziós. 

A külső megjelenés elfogadásának nehézségét Laura is említi. Úgy érzi, hogy haja és arcszőrzete elvesztésével addigi identitását is elveszítette, és egy hosszú gyógyulási és tanulási folyamat számára az, hogy a betegségével kapcsolatos negatív érzéseit, valamint a hajhullása előtti külső karakterjegyeinek elvesztésével kapcsolatos fájdalmát elengedje. 

Louisenak is komoly nehézséget okozott elfogadni ezt az állapotot, valamint a külsejében bekövetkezett változást. A foltos hajhullása miatt nem elégedett meg azzal, hogy "jó" legyen a munkájában: úgy érezte, a legjobbnak kell lennie. Szomorú, ha azokra a dolgokra (különösen a családalapításra) gondol, amik a betegsége - vagy legalábbis részben emiatt - kimaradtak az életéből. 

Antony a foltos hajhullással való mindennapos együttélés lelki nehézségét emelte ki. Nem ő választotta ezt az állapotot, nem tehet róla, hogy így néz ki, mégis nap, mint nap szembesülnie kell az emberek reakciójával, akiktől egy kis együttérzést és megértést szeretne kapni.

Mark és Matthew ezzel szemben úgy döntött, hogy elengedik a veszteség okozta fájdalmakat, továbblépnek, és megkeresik a pozitív oldalát ennek a helyzetnek: haj- és szőrtelenségüknek köszönhetően kitűnnek a tömegből, és rájuk biztosan mindenhol emlékeznek az emberek.

Ez a film is rávilágít arra, hogy mennyire fontos, hogy elgyászoljuk a veszteséget, ami egyénenként eltérő hosszúságú lehet. E folyamat során természetes és helyénvaló érzés a kétségbeesés, a harag, a reménytelenség, a szomorúság, az elkeseredettség, a félelem és a szorongás. Amennyiben viszont úgy érezzük, hogy beleragadtunk ebbe a helyzetbe, és nem tudunk alkalmazkodni, illetve továbblépni, akkor érdemes külső segítséget kérni, hogy lelki egyensúlyunk helyreálljon.

"Minél inkább próbálom fönntartani a múltbéli magamat, annál inkább eltűnök a jelenből, és csak vegetálok. Ha elengedem a múltat, és azt mondom, nézzük, mit tehetek most, egyszer csak a múlt kezd visszatérni. Most már elkezdhetek azokból az értékekből élni, amelyek a múltban az enyémek voltak, és látszólag már nem lehetnek azok. A fájdalom mellett a hála érzése is eltölt. Milyen szép volt! Az, ami már nincs többet, és soha többé nem is lesz. Ebben a pillanatban kezdem jól érezni magam. Ha tehát meg akarom menteni a múltamat, akkor itt az ideje, hogy elkezdjek a jelenben a jövő számára élni." Pál Ferenc

2013. október 19., szombat

(ön)segítés

Első foltjaim hatéves koromban jelentkeztek, majd évekig jöttek-mentek (erről itt, itt, itt és itt olvashattatok), ám 28 éves koromig egyetlen sorstárssal sem találkoztam. 

Itt most gyorsan pontosítok, mivel az egyetemen volt egy fiú, aki a foltos hajhullás teljes haj- és szőrzetvesztéses állapotában (alopcia universalisban) szenvedhetett, nekem viszont akkor még sejtésem sem volt arról, hogy ugyanaz lehet a betegségünk, pláne arról nem, hogy egy napon majd hozzá hasonlóan nekem sem lesz se hajam, se szőrzetem. 

Így aztán az első sorstárssal való hivatalos találkozásom 2006-ra datálódik, amikor a Debreceni Klinika immunológiai rendelésén egy sorstársam szemfüles módon kiszúrta, hogy hozzá hasonlóan én is parókát viselek. Az igencsak hosszúra nyúló várakozásnak köszönhetően szóba elegyedtünk, majd a nagy találkozás örömére félrevonultunk és megosztottuk egymással tapasztalatainkat. Utána is kapcsolatban maradtunk: leveleztünk és néha telefonon is beszéltünk. Megnyugtató érzés volt tudni, hogy van más is rajtam kívül, aki e betegséggel kénytelen együttélni. Ekkor kezdett el igazán foglalkoztatni a kérdés, hogy vajon mennyien lehetnek még rajtunk kívül? 

Miután pár évvel később Verbőci Patríciának köszönhetően előmerészkedtem rejtőzködő állapotomból, a szabad életre születés katartikus élményéből táplálkozva elkezdtem írni e blogot, hogy rátaláljak a többi sorstársra is. Küldetésemet siker koronázta, így ma már egyre több sorstárssal tudjuk megélni az együvé tartozás élményét, és hogy nem vagyunk egyedül, elszigetelve a problémánkkal. 2010-ben alapítottuk meg a Magyar Alopecia Areata Közösség névre keresztelt önsegítő csoportunkat, melynek tagsága folyamatosan bővül. Petra például így írt az egymásra találás élményéről, melyet a Marie Claire magazin 2013. júliusi számában rólunk megjelent cikknek köszönhetünk: 
  Forrás: Marie Claire 2013. augusztusi száma

"[...] Megdöbbentő "örömmel" olvastam, hogy vannak sorstársaim (sajnos nem is kevesen). Én eddig nem ismertem senkit sem! A cikk olvasása után kapcsolatba léptem a blog szerzőjével. Ez alatt a pár nap leforgása alatt egy olyan "családnak" lettem a tagja, akik már régóta tartják a kapcsolatot, és folyamatosan támogatják, segítik egymást. Jó érzés volt, ahogy pár mondatos bemutatkozás után biztató és támogató visszajelzéseket kaptam: választ kérdésekre és véleményt is, hogy ki milyen terápiát próbált, mit érdemes, mit nem. Ezúton is köszönöm a fogadtatást! [...]" 

Szilágyi Betty pszichológus szerint egy csoportban érezhetjük, hogy tartozunk valahová, hogy támogatva vagyunk és bízhatunk egymásban, ugyanis az azonosság (az azonos problémával küzdés) alapot ad a bizalomnak. Ezt saját tapasztalataink is megerősítik: felemelő érzés hasonszőrűek, vagy ahogy mi mondjuk, hasonszőrtelenek társaságában lenni, egymásnak erőt, bátorítást, az elfogadás érzését adni, és ugyanezt visszakapni. Egyszerre vagyunk segítők és segítettek, ami az önértékelésünkre is pozitív hatással van. Reméljük, hogy a kaTARzis kiállításnak köszönhetően még több sorstárs értesül arról, hogy van hová fordulniuk érzelmi támogatásért.

"Az önmagunkért és másokért való felelősségvállalás kompetenciatudatot ad, és segít kilátnunk abból a tévképzetből, hogy béna vagyok, szerencsétlen vagyok, semmire se vagyok jó, miközben értékek bontakoznak ki általunk." Pál Ferenc

© Minden jog fenntartva! Az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.

2013. október 12., szombat

Szegedi kaTARzis

Ahogy nyáron beharangoztam, ősszel újra láthatóak a kaTARzis kiállítás képei. Elsőként a szegediek találkozhattak velünk és a képekkel, mégpedig a 18. Őszi Kulturális Fesztivál keretében. Köszönet érte Elek Ágnesnek, aki felkutatta a helyszínt, valamint Szécsi Imrének, aki a Millenniumi Kávéház részéről igent mondott a megkeresésre. 
Nagy meglepetés volt számunkra, hogy a fesztivál programfüzetében az első programelemként szerepelhettünk, és hogy ezúttal is bekerültünk több programajánlóba (Port.hu, KiállításajánlóDélmagyar.hu, Isten hozta! Dél-AlföldSzegedma, iszeged, Wherevent.com, Pinvest.comMillenniumi Kávéház). 
Lelkesen vetettük bele magunkat a munkába 2013. szeptember 28-án. Mi tagadás, kicsit izgultunk, hogy sikerül-e idejében felvarázsolni a képeket a falra, de a kemény munkának természetesen meg lett a gyümölcse.
A képek a helyükre kerültek, mi pedig siettünk, hogy rendbehozzuk magunkat az ünnepélyes megnyitóra. 
Alighogy elkészültünk, telefonhívást kaptunk, hogy egy TV stáb várja az érkezésünket. Ekkor még nem tudtuk, hogy az MTVA kollégái fogadnak majd minket. Meglepetésünk ennél csak akkor volt nagyobb, amikor kiderült, hogy az esti Híradóba is bekerül majd rólunk egy összeállítás. 

A megnyitó időpontjához közeledve egyre több érdeklődő, szegedi és Szeged környéki régi és új sorstárs, ismerős és ismeretlen érkezett, mi pedig egyre izgatottabbak lettünk. 
A budapesti Mozsár Kávézó után a Millenniumi Kávéházban is csatlakozott hozzánk a Cafe Quartet vonósnégyes, hogy a vizuális mellett zenei élményben is része legyen a megnyitóra kíváncsi közönségnek. A felcsendülő zene jelezte, hogy kezdetét vette a program. 
Ezúttal egy új programelemként, Patríciával közös beszédünket megelőzően, dr. Kui Róbert, a Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinikájának orvosa röviden ismertette a foltos hajhullás nevű betegséget a látogatókkal. Ezúton is köszönjük neki a hiteles tájékoztatást.  

A videót készítette: Mészáros Dániel

Ezt követően az ismert forgatókönyv szerint folytatódott a megnyitó, melynek egy bizonyos pontján a jelen lévő sorstárs-modell lányok sem rejtőzködtek tovább a nézők között.
Végezetül azt estre a koronát a sok-sok bátorítás és szeretet tette fel, amit a jelenlévőktől kaptunk. Senki nem ment el anélkül, hogy nem lépjen oda hozzánk, és ne mondja el, hogy mennyire bátornak tartanak bennünket, amiért fel mertük vállalni ezt a betegséget, és kezdeti felelmeink, kétségeink ellenére is megmutattuk, hogy nem a haj teszi a nőt.

Bár mi másnap hazafelé indultunk, a kaTARzis kiállítás híre tovább szárnyalt a helyi és az országos médiának köszönhetően.   
Forrás: Délmagyarország (idézte még: weborvos)

Hálás köszönet Simon Lottinak és Varga Lászlónak a vendéglátásért, a finom ebédért és a képek megőrzéséért, melyek legközelebb október 17-én lesznek láthatóak Budapesten.

Aktualitások és köszönetnyilvánítás ITT.

© kaTARzis kiállítás - Minden jog fenntartva! A képek és az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.

2013. szeptember 24., kedd

Goldenblog történelem

A blog alig múlt még féléves, amikor megláttam egy hirdetést a Goldenblog versenyről. A nevezésre ilyen fiatalon még nem vállalkoztam, de eljátszottam a gondolattal, hogy talán a soron következő megmérettetésen indulok majd. Arra gondoltam, hogy talán a Goldenblog segítségével is növelhetem majd azok számát, akik e blogon keresztül értesülnek a foltos hajhullás nevű betegségről, és érintettség esetén az önsegítő csoport létezéséről. 

Az első két próbálkozásomkor viszont komoly nehézséget okozott, hogy mely kategóriába soroljam a blogot: életmód, vagy esetleg szakértő? Egyik sem volt az igazi... A korábbi kategorizálási nehézségek miatt 2013-ban már nem is vártam annyira lelkesen a versenykiírást, aztán végül mégis feltérképeztem a terepet. Legnagyobb meglepetésemre új kategóriákra, köztük a "civil"-re bukkantam. "Ez a kategória a társadalmi felelősségvállalás, a fenntartható fejlődés és a környezettudatosság ügyéről blogolóknak, más szóval zöldeknek, állatvédőknek, esélyegyenlőségért harcolóknak, alulról kezdeményezőknek és társaiknak szólt." Ezúttal nem bizonytalankodtam, sőt, úgy éreztem, ezt a kategóriát nekem találták ki. 

A verseny zárultával, az eredményhirdetések alkalmával pedig nem győztem kapkodni a fejem: a Csupa(sz)épség blog a közönségszavazás eredményeképpen a 21. helyen végzett (hálás köszönet a szavazatokért), majd a zsűri a legjobb tíz közé választotta (percekig szóhoz sem jutottam), és végül a harmadik helyen zárta a kilencedik alkalommal megrendezett blogversenyt a civil kategóriában (gyermeki lelkesedéssel ünnepeltünk Verával és Patríciával a díjátadón).  
A szöveges értékelésen különösen meghatódtam. Csupa(sz)épség: "Az önsegítés kreatív, bátorító formája egy kényes témában. A kopaszság, különösen a női kopaszság annyi szégyent termel, amivel nem könnyű szembemenni, pláne, hogy ennek a problémának nincsenek híres szóvivői, Angelina Jolie-jai. A szerző egy olyan világba enged be, ahová kiszolgáltatottság nélkül nem lehet bejutni, és ahol mégis keserűség nélkül, ám őszintén, érzékenyen kalauzol végig." (Büky Dorottya)

Mivel a "díjátadón" beszédet nem tarthattam, ezúton (is) köszönöm Verbőci Patríciának és Ugrai Juditnak a kopasz énemről készült első, gyönyörű fotókat, amelyek nélkül ma talán ez a blog sem lenne... és akkor nem lenne az önsegítő csoport és a kaTARzis kiállítás sem... A harmadik helyezés mindezeken felül már csak hab a tortán! És milyen finom! :)))

Frissítés:
A Goldenblog 2014-es versenyében a Csupa(sz)épség blog a pszichológia kategóriában szállt versenybe, ahol a párkapcsolati, önismereti, lélektani témában írt szakmai és személyes blogokat lehetett nevezni. A Csupa(sz)épség a közönségszavazatok segítségével a 101 indulóból a 24. helyen végzett. A szakmai zsűri (Szörnyi Krisztina és Kádár Annamária) a szakmaiságot és a különleges témát díjazva a 8. helyre sorolta a Csupa(sz)épség blogot, ami a 2013-as eredményhez hasonlóan egy hatalmas megtiszteltetés.

© Minden jog fenntartva! A képek és az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.

2013. augusztus 25., vasárnap

Motivációk

Egy évvel ezelőtt, az akkor még cím nélküli kaTARzis kiállítás valóra váltásához toboroztam az ötletet támogató, foltos hajhullásban szenvedő sorstársakat. Szívesen csatlakoztak többen is a kezdeményezéshez, akik közül végül nyolcan vállaltuk a képeken való szereplést. 
És hogy mi volt a cél, ami mindannyiunk szeme előtt lebegett? Egyrészt az, hogy formáljuk az emberek látás- és gondolkodásmódját: legyen számukra természetesebb a női kopaszság, gondolkodjanak el a nőiesség fogalmán, merjenek kitörni a normalitás szűkre szabott kereteiből, és fedezzék fel a szépséget és különlegességet a másságban. 
Másrészt az, hogy minél több, eddig nem ismert sorstárshoz jussunk el, akik így megtapasztalhatják, hogy nincsenek egyedül, és erőt meríthetnek a képekről sugárzó szépségből és bátorságból. 
Minden egyes új helyszín és médiamegjelenés segíti üzenetünk továbbadását. Amikor belevágtunk, úgy éreztük, ha már csak egy sorstársnak segítünk ezzel, és ha csak pár ember gondolkodik is el azon, hogy nem csak a megszokott dolgok között lehet felfedezni a szépséget, akkor már megérte... 
Az eddigi visszajelzések alapján (pl. az önsegítő csoport már most több új taggal bővült a kiállításnak köszönhetően) volt értelme belevágnunk, ami a folytatáshoz is sok erőt ad: kaTARzis kiállítás, ősz, Szeged, Debrecen...

A kaTARzis kiállítás soron következő helyszínei és megnyitói:
Millenniumi Kávéház, Szeged, Dugonics tér 12.; 
2013. szeptember 28. - október 9.
Megnyitó: 2013. szeptember 28. 17:00 óra
Ifjúsági Ház Galériaterem, Debrecen, Simonffy u. 21.; 
2013. november 16. - december 7.
Megnyitó: 2013. november 16. 17:00 óra 

A kaTARzis kiállítás bemutatása ITT, hivatalos facebook oldala ITT található, a kapcsolódó blog bejegyzések pedig ITT olvashatók.

Hálásak vagyunk a fotózás helyszínéért Németh Csabának (Alfa Stúdió), a fotókért Verbőci Patríciának, a sminkért Ugrai Juditnak és a stílustanácsokért Tartóczki Évának.

© kaTARzis Kiállítás - Minden jog fenntartva! A képek és az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.

2013. augusztus 15., csütörtök

Önreflexió

A SOTE mentálhigiénés képzésén az önreflexió egy nagyon fontos dolog, melyet rendre gyakorlunk. Nem árt ugyanis tisztában lenni azzal, mely helyzetek érintenek meg, vagy kavarnak fel minket. Már maga a tudatosítás is sokat segít, de igazán fejlődni akkor tudunk, ha foglalkozunk is az érzéseinkkel, elakadásainkkal, sérüléseinkkel. 

Egy korábbi bejegyzésem is egy ilyen önreflexió eredménye volt, bár nem tagadom, kis ideig töprengtem azon, megosszam-e a történetet és az ezzel kapcsolatos érzéseimet a blogon. Végül arra jutottam, hogy akkor tudok hiteles maradni, ha nem "hazudom" azt a sorstársaknak, hogy nincsenek mélypontjaim, vagy hogy a katartikus metamorfózis óta egyszer sem voltak rossz érzéseim a kopaszságommal kapcsolatban. Számomra is vannak nehéz helyzetek, vannak negatív érzéseim és negatív gondolataim. És ez így természetes.

Pál Ferenc ír arról a Szorongástól az önbecsülésig című könyvében, hogy sok esetben hiába a pozitív gondolkodás, attól még érezhetjük rosszul magunkat: "A pozitív gondolkodás és életszemlélet ugyanis nem arra való, hogy megvédjen minket a realitásoktól vagy az élet természetes nehézségeitől. Az önbecsülés, aminek része a pozitívan látni tudás képessége, hatalmas erőforrás, hogy az élet valóságával merjünk találkozni. Vagyis, hogy szenvedjünk, ha arra van szükség, hogy elsirassunk valakit, valamit, ha annak itt az ideje, és önfeledten tudjunk örülni és boldog emberként élni."

Kép: Karol Bak

A saját példámnál maradva: jól esett megengedni magamnak, hogy zavarjon egy helyzet. Igyekeztem megérteni az érzéseim mögött húzódó okokat, miközben arra is törekedtem, hogy ne rekedjek benne ebben az állapotban. Nemcsak tanultam a velem történtekből, de fejlődtem is általa.

Valószínűleg épp ebből a biztonságot adó (ön)elfogadásból táplálkoztam, amikor nem sokkal e negatív élményt követően egy régóta tervezett lépésre szántam rá magam, és mások előtt is felfedtem kopaszságomat. Megbíztam magamban, figyeltem az érzéseimre, és elég erősnek éreztem magam ahhoz, hogy szembesüljek az emberek reakciójával.
„A valódi empátia azt feltételezi, hogy teljes lényemmel a másikra figyelek annak érdekében, hogy tisztelettel és alázattal megértsem, mi történik benne. Megadom neki a teret és az időt arra, hogy teljes egészében kifejezhesse magát. Nemcsak megértem az eszemmel, de teljes lényemmel jelen vagyok, előítélet és kritika nélkül. Ha létrehozom ezt a minőségű jelenlétet, akkor képes leszek az eddig megérthetetlent is megérteni. De jó, ha tudom: csak azt vagyok képes a másikban megérteni, elfogadni, megbocsátani, amit önmagamban már felfedeztem és valamilyen szinten elfogadtam.” Rambala Éva

© Minden jog fenntartva! Az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.

2013. augusztus 4., vasárnap

Tűzkeresztség

Régóta foglalkoztatott már a gondolat, hogy vajon milyen lenne egy henna díszítés, vagy akár egy tetoválás a kopasz fejemen. 

A kaTARzis kiállításnak köszönhetően a hétvégén az Ördögkatlan fesztiválon voltunk, ahol henna festést is lehetett kérni. Kíváncsiságból végigpörgettem a mintákat és megakadt a szemem egy teknősbéka ábrázoláson.


Mivel egy meditációmkor "kopasz énem" egy teknős formájában "jelent meg" (a tudatalattim bölcs választása volt ez a kép az éveken át erős falak, ha úgy tetszik páncél mögé rejtett kopaszságom megjelenítésére), nem volt kérdés, hogy mire esik a választásom első hennadíszemkor. 
Várni kellett egy kicsit, így volt időm érlelni magamban a gondolatot. Nyoma sem volt bennem zavarodottságnak, bizonytalanságnak, vagy a kiszolgáltatottságtól való félelemnek. Sőt, izgatott lettem a gondolatra, hogy végre sok ember előtt is megmutathatom kopaszságom. Úgy éreztem, biztonságban vagyok, hiszen szinte beleolvadok a másságot az átlagembernél és a mindennapi szituációknál sokkal természetesebbnek tekintő fesztiválozók közé. 
Az Esélykikötő nevű helyen a hennafestő lány kicsit meglepődött a kérésemen, mivel nem festett még fejbőrre, így aztán mindkettőnknek ez volt az "első". A remekmű elkészült, és mivel a festék száradásáig nem lehetett semmivel befedni a fejem, nem volt más választás, mint így maradni. Érdekes módon alig tűnt fel az embereknek, hogy valaki kopaszon, egy száradó hennafestéssel a fején sétálgat közöttük.  
Na jó, persze, hogy feltűnt, de nem volt megbámulás, mutogatás, beszólás. Egy kedves mosolyt viszont az esetek többségében bezsebeltem, és a KuPé Folyóirat Olvasóligetébe érve egyből lett ülőhelyem is :).

Érdekes volt bekapcsolódni az Élő Könyv programba, melynek keretében az Olvasóliget vendégei egy transzvesztita férfinak (ill. immár nőnek) tehettek fel kérdéseket. 
Nagyon sok érdekes dolgot mondott az "Élő Könyv" (vagyis a nővé átalakult egykori férfi). Elmesélte például, hogy mindig ügyelt arra, hogy tettei ne előzzék meg lelki érettségét. Amíg lelkileg nem érezte magát elég erősnek egy-egy szituációhoz, addig nem próbálta ki magát bennük. Én sem véletlenül épp itt és épp most vettem le "önvédelmi páncélomat" (ráadásul jelképesen, épp a hennadísznek köszönhetően most is "védve" voltam).

Amikor az "Élő Könyv" a nőiességét firtató kérdést kapott, körbenézett, és megkérdezte a hallgatóságot, mit gondolnak ők, mitől nő egy nő? Találóbb kérdést nem is tehetett volna fel! Egy mondat fogalmazódott meg bennem szinte azonnal: ".... nem a hajtól!"

© Minden jog fenntartva! A képek és az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható. 

2013. július 31., szerda

Sorsszerű kaTARzis


© kaTARzis kiállítás - Minden jog fenntartva! 

A kaTARzis kiállítás egyik "Arca" még a kiállítás-sorozat útjára indítása előtt a következő sorokat osztotta meg velünk.

"Ma reggel érdekes gondolatokkal ébredtem. Végigfutott rajtam, hogy mennyi mindennek kellett történnie, mennyi dolog (negatív és pozitív) és ember kellett ahhoz, hogy nemsokára ott figyelhessek egy-két képen egy csodálatos kiállításon, és hogy napok-hetek óta kaTARtikus állapotban legyek. Ha egy láncszem is kimaradt volna a sorból, most nem élhetném át ezt a csodálatos érzést!


Az egész tavaly januárban egy e-maillel kezdődött, amiben góckutatásra invitált egy jó nevű magánklinika. A kutatás eredménytelen volt, kidobott sok-sok pénz, azonban az egyik orvos megemlítette, hogy elmehetnék immunológushoz. Elmentem, az eredmény negatív. Az immunológus elküldött a SOTE bőrgyógyászatára. Ott a doktornő virágnyelven közölte, hogy a parókával jobban járok, de volt egy elejtett szava: „autoimmun hajhullás”. Ezt előtte még egy orvostól sem hallottam. Ezt követően az interneten keresztül ráakadtam a Csupa(sz)épség blogra. Azóta vagyok tagja a MAAK-nak, aminek nagyon örülök!

Azt, hogy mertem jelentkezni a fotózásra, E.-nek köszönhetem, mert ha ő nem invitál, nem vágok bele. A fotózáson, amikor Patrícia azt az instrukciót adta, hogy gondoljak valakire ábrándozva, akit nagyon szeretek, akkor a páromra, K.-ra gondoltam, talán ezért is lett olyan a kép, hogy megérinti az ember lelkét.

Így Patríciának, Juditnak és Évinek, akik energiát és időt nem kímélve valóban létrehozták ezt a csodát, valamint a sors által az utamba vezérelt embereknek és helyzeteknek KÖSZÖNÖM hogy itt lehetek és ezt megélhetem!"

A kaTARzis kiállítás aktuális helyszínei és kapcsolódó programjai:
6. Ördögkatlan Fesztivál, Nagyharsány, Narancsliget, 2013. július 30 - augusztus 3.

Kisérőfilm: Jóvoltköszönömkérekmég - Sansz Filmklub - Nagyharsány, Faluközpont, Esélykikötő - 2013. augusztus 3. 15:00 óra

Köszönnyilvánítás: 
Verbőci Patrícia (ötlet, fotó), Ugrai Judit (smink, képek, design), Tartóczki Éva (styling), Németh Csaba (Alfa Stúdió), Dr. Lukács Péter (anyagi támogatás), APlast Kft (műanyag lapok), Mozsár Kávézó (a kiállítás első helyszíne), Cafe Quartet (zenei program a megnyitón), a FIKSZ-et működtető KuPé Egyesület tagjai (pécsi helyszín), a Civil Közösségek Háza munkatársai (pécsi és nagyharsányi helyszín).

A kaTARzis kiállítás bemutatása ITT, hivatalos facebook oldala ITT található, a kapcsolódó blog bejegyzések pedig ITT olvashatók.

© kaTARzis kiállítás - Minden jog fenntartva! A képek és az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.

2013. július 28., vasárnap

(ön)védelem

Egy évvel ezelőtt lázas várakozásban voltam. Egy képzésre jelentkeztem, hogy folyamatosan bővülő önsegítő csoportunk működtetésében ne csupán az ösztöneimre kelljen hagyatkoznom. Kezdett nyomasztani a sorstársak számával egyenes arányban növekvő felelősség. 

Napokig a föld felett jártam örömömben, miután kiderült, hogy felvételt nyertem a kétévente induló képzésre, ahol a gyakrolatban, sok-sok önismeretet is mélyítő helyzetet teremtve fejlesztik a hallgatók segítő kompetenciáit, és kellő nyitottság esetén a két év során saját "démonjainkkal" is megküzdhetünk. 

Ennek köszönhetően nemrég egy igencsak intenzív élményben volt részem. A képzés részeként, a négy féléven túl, egy hétnapos "elvonulás" (ún. intenzív hét) során mélyíthettük ismereteinket (és érzéseinket) a segítő beszélgetés kapcsán. Egy teljes hét, "összezárva" többnyire kedves emberekkel. Alapvetően mindenki nyitott a másikra, és a jóindulat, valamint az elfogadás biztonságot adó légköre lengi körül a helyet, ahová elvonultunk a világ zaja, az internet és a hétköznapok gondja-baja elől.

A hét közepén, a csoportfoglalkozások érdekes, sok érzelmet megmozgató, de éppen ezért egy idő után megterhelő sorozatát egy szabad délutánnal oldották a szervezők, és a csoport egy része úgy döntött, hogy a Velencei tó hűsölést ígérő partján tölti azt. 

Mivel számomra a paróka nyújtja a biztonság és szabadság érzetét a mindennapi emberi kapcsolatokban, a csoportfoglalkozások során ezt a megjelenési formát választottam. Strandoláshoz és szabadidős sporttevékenységhez viszont kényelmi megfontolásokból egy ideje már kendőt kötök, amin ezúttal sem változtattam. Nem tulajdonítottam annak nagy jelentőséget, hogy a csoport nagy részének fogalma sem volt arról, hogy a parókám nem az én saját hajam. Mivel jó ideje nem okoz már számomra problémát beszélni a betegségemről, úgy gondoltam, ha ezt bárki furcsállja, és rákérdez a változás okára, mesélek majd neki a foltos hajhullásról. 
Kép: Karol Bak

Így aztán önvédelmi páncéljaim nélkül léptem ki a szállás ajtaján, és rögtön beleszaladtam egy óriási pofonba. Nem voltam felkészülve egyik csoporttársunk enyhén szólva tapintatot nélkülöző reakciójára, egészen pontosan "Hát Te meg ki vagy???" felkiáltására, mellyel a közelben álló kb. öt másik csoporttársam figyelmét is azonnal magaménak tudhattam. 

Lebénultam. Volt már részem különféle reakciókban, és ki is fejlesztettem ezekhez az önvédelmi eszközeimet és válaszaimat, de ez most sok(k) volt. Félreálltam, mint aki keres valamit a táskájában. Elővettem a telefonomat, hogy egy imitált beszélgetés védelmében sétálhassak el a tapintatlan csoporttárs mellett. Miközben a táskámban kotorásztam éreztem, hogy remeg a kezem. Furcsa élmény volt ennyi év után ismét megtapasztalni a kiszolgáltatottságot. Végül összeszedtem magam, a telefont visszatettem a táskába, és felkészülve a "legrosszabbra", elsétáltam mellette. Nem kérdezett többet (ekkor), megkönnyebbültem. Igyekeztem lépteim természetes tempóját megőrizni, pedig legszívesebben futva tettem volna meg az utat az autóig. 

Sokkoló élmény volt, mivel olyan érzéseket aktivált bennem, melyeket régen nem éreztem már. Ugyanakkor hálával tartozom e csoporttársnak, mert egy olyan helyzetet idézett elő, ami - bár rövid távon felkavart - segített kapcsolatba kerülnöm sebzett "kopasz énemmel".

Feltettem magamnak a kérdést, hogy vajon mi az, ami ennyire frusztrált ebben a szituációban. Mitől fagytam le? Egy tapintatlan emberi megnyilvánulás következtében váratlanul a középpontba kerültem, és mivel ezt a paróka nélküli, kendős megjelenésem váltotta ki, kopasz énem "megszólítva" érezte magát.

E jelenetnek köszönhetően megtudtam, hogy kopasz énem neheztel rám, ha nem vagyok elég elővigyázatos, körültekintő és felkészült. Nem szereti a kiszolgáltatottság érzését. Nem szereti, ha megbámulják az emberek az utcán, vagy a strandon. 

Szereti viszont azt az érzést, hogy tükörképe egy ideje egyenrangú szeretetben részesül - akár van ra rajta paróka, akár nincs. Szereti, hogy nem érzi már magát kevesebbnek és kevésbé nőnek. Szereti, ha biztonságos légkört nyújtó baráti társaságban szabadon önmaga lehet. Szereti, ha intim, bensőséges kapcsolatokban megélheti az elfogadást és gyengédséget. És köszöni szépen, de egyelőre nem vágyik ennél többre. Így érzi magát biztonságban, ez tölti el jó érzéssel. Ez most az ő komfort zónája, és jelenleg nem szeretné tovább tágítani határait. Nem vágyik az egész világ elfogadására. 

Én pedig tiszteletben tartom kopasz énem kérését, azaz saját érzéseimet, és örülök, hogy újra kapcsolatba kerültem vele, egészen pontosan önmagammal, mert így egy nagyon fontos dolgot tudtam meg: jelen pillanatban elegendő és nincs annál fontosabb, hogy én elfogadom és szeretem önmagam.

Ui.: Ezen élmény hatására kicsit visszabújtam a csigaházamba erőt gyűjteni, hogy aztán nem is sokkal később egy régóta érlelődő tettre szánjam rá magam. Ha érdekel, mi volt ez, itt olvashatsz róla.

© Minden jog fenntartva! Az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.

2013. július 20., szombat

kaTARzis Pécsett

Miután a képek felkerültek a FIKSZ falára, a pécsi belváros felfedezése után lázas készülődésbe kezdtünk az esti megnyitóra. 
Fotó: Komlós Attila - Kép innen

Még a vendégek előtt megérkeztünk a FIKSZ-be, ahol kicsit ráhangolódtunk a pin-up életérzésre. Verbőci Patrícia természetesen itt is "szigorúan" ügyelt arra, hogy a póz tökéletes legyen... :)
Fotó: Maczekó Péter

Aztán gyülekezni kezdtek az érdeklődők, és a KuPé folyóirat összművészeti tere kezdett megtelni. Nagy öröm volt a számunkra, hogy látogatók között üdvözölhettük pár sorstársunkat, akiket eddig a nagy távolság miatt csak virtuálisan, a MAAK önsegítő csoportján keresztül - vagy még úgy sem - ismerhettünk. 
Izgatottságunk a tetőfokára hágott, amikor felcsendült a CombFIKSZ zenekar gitár- és énekhangja. 
Ezúttal is Patríciával közösen nyitottuk meg a kiállítást, de a beszédünk egy pontján természetesen a FIKSZ-ben is magunk mellé invitáltuk a jelenlévő főszereplőket. Nagyon hiányoztak a többiek is, de természetesen megemlékeztünk róluk is a megnyitó keretében.  

A beszédeket követően örömmel nyilatkoztunk a helyi sajtó munkatársainak, ugyanis (az ezzel járó izgalmak ellenére) remek lehetőséget látunk minden felkérésben arra, hogy üzenetünk eljusson a sorstársainkhoz és az emberekhez. 
Beszélgetve a jelenlévő látogatókkal azt is megtudtuk, hogy a nagyközönség elé történő kiállásunk nemcsak a sorstársainknak, hanem olyan embereknek is segítséget jelenthet, akik bármely okból kifolyólag nem tudják elfogadni vélt, vagy valós testi tökéletlenségüket. 
Fotó: Maczekó Péter

Nagyon örülünk, hogy a kaTARzis kiállításról a megnyitót követően is tudósítottak a helyi médiában. A bama.hu már a megnyitó másnapján közölt egy cikket Komlós Attila fotóival.

Ezt követően a Pécsi napilap írt a megyitóról és a kezdeményezésünkről, melynek keretében Gyenese Andrea velünk készült videóriportját is megnézhettük:
"Nyolc, foltos hajhullásban szenvedő nő állt modellt azzal a céllal, hogy a képek hatására a "tökéletes" címlaplányokon szocializálódott társadalom talán befogadóbban tekint majd a női kopaszságra. A fotók azt üzenik, hogy a nőiesség nem haj függvénye, a modellek bátor kiállása pedig azt, hogy tökéletlenségeink elfogadása megszabadít és lehetővé teszi, hogy szeressük önmagunkat."

A Pécsi napilap összeállítását, valamint a kiállításunkat az "Egy milliárd nő ébredése" nemzetközi mozgalom pécsi csoportja a következő felvezető szöveggel ajánlotta facebook oldalán: "Egy nagyon jó pécsi kiállításra hívnám fel a figyelmeteket: 8 alopéciás bátor nő megmutatta, - azoknak akik hadilábon állnak a külsejükkel és azt gondolják, hogy csak a tökéletes címlaplányok szépek és trendik - hogy ez nem így van!:) Respekt!"

Pár nappal később a Pannon Krónika Pécsi Kör című műsora tudósított a kaTARzis kiállításról.  A Pécs TV videóösszeállítása pedig azt mutatta be, hogy képeink nem csak a foltos hajhullásban szenvedő sorstársakra vannak nagy hatással.

Ekkorra mi már elköszöntünk Pécstől és a FIKSZ-től is, de a képeket jó kezekben hagytuk... 
Fotó: Maczekó Péter

... hogy tovább szárnyaljon üzenetünk az emberek felé.

A kaTARzis kiállítás bemutatása ITT, hivatalos facebook oldala ITT található, a kapcsolódó blog bejegyzések pedig ITT olvashatók.

© kaTARzis kiállítás - Minden jog fenntartva! A képek és az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.

2013. július 16., kedd

kaTARtikus gondolatok

A kaTARzis kiállítás pécsi megnyitója kapcsán a képek emberekre gyakorolt hatásáról is volt alkalmunk eszmét cserélni új barátainkkal, ismerőseinkkel. 

Komlós Attila a FIKSZ egyik oszlopos tagja és média-kapocsolatokért (is) felelős munkatársa azzal fogadott minket, hogy komolyan felkeltette a helyi média figyelmét különleges kiállításunk. A képek újszerűsége miatt a figyelem középpontjába kerültünk, és nem mondanám, hogy ez enyhítette volna az esti megnyitó miatt érzett izgatottságomat. 

Aztán megismerkedtünk Fükő Béla szobrászművésszel, aki - még azelőtt, hogy tudta volna, hogy a "modellekkel" beszélget - el volt ragadtatva a képektől. Amikor megtudta, hogy a képek egyikén-másikán mi szereplünk, vicces játékba kezdtünk, hogy vajon megtalál-e minket a fotókon. 

Később azt is elárultuk neki, hogy az egészalakos képek mögött futó szöveg nem egyszerű háttérminta, hanem az adott lány kiállítással, valamint foltos hajhullással kapcsolatos érzéseit leíró szavak több nyelven, melyet csak az láthat, aki "intim kapcsolatba" került a képekkel. 

Általában a képeken szereplő modellek kopaszsága csak első pillanatra hökkenti meg az embereket. Amikor ezen a pillanatnyi "sokkon" túllépnek, az arcokra, a modellekre, a képeken szereplő tárgyakra, valamint a képek mögött megjelenő, az adott modell érzéseit leíró szavakra koncentrálnak.

A kiállítás megtekintésének végére sokan úgy érzik, nem is hiányzik semmi a képekről, azok úgy teljesek és szépek, ahogy vannak. Nem mindenki gondolkodik el azon - Fükő Béla egyike volt ezen embereknek -, hogy mekkora erő és elszántság kellett ahhoz, hogy a képen szereplő lányok, asszonyok levetkőzzék gátlásaikat (akár hordanak a mindennapokban parókát vagy kendőt, akár nem) és a lelkükig meztelenítve mutassák meg magukat a nagyvilágnak.

Fotósunk, Verbőci Patrícia ezt úgy fogalmazta meg az egyik interjújában, hogy a képeket nézve egyszerűnek, könnyűnek tűnhet, hogy azokon paróka nélkül szerepelnek a lányok, de ez egyáltalán nem volt ennyire egyértelmű. Sok esetben komoly lelki munka eredménye, hogy vállalva az ezzel járó sebezhetőség érzését, megnyíltunk Patrícia kamerája előtt.

Talán nem mindenki gondolkodik el azon sem, hogy ő maga vajon hogyan fogadná, ha vele történne meg mindez, vagy valami hasonló. Mit érezne vajon akkor, ha elveszítené haját, és arcának egyedi karaktert adó szőrzetét.

Béla a kiállítás keretében látható werkfotóknál is elidőzött. A portré és személyem összepárosítása kisebb kihívásnak bizonyult, de végül a biccentőizmom leleplezett :). A kiállítás részeként kilenc darab fekete-fehér fotó látható az 50-es évek plakátstílusára formált képek mellett, melyek az előkészületek kulisszatitkaiba és "civil életünkbe" is betekintést engednek.  

A fotózásra elhívtuk a kilencéves Dórit is, aki rövid győzködés után vidám játékba kezdett a díszletekkel, és izgatottan várta, hogy Judit csillámport varázsoljon szemhéjára. A gyönyörű Dóriról a kiállítás részeként három darab fekete-fehér, megható fotó látható.

A megnyitó után sokáig a FIKSZ-ben időztünk még, ahol örömmel meséltünk az összművészeti teret működtető vidám és összetartó közösség tagjainak kiállításunk ötletének megszületéséről, küldetésünkről, és érzéseinkről.

Arról is beszélgettünk, hogy bár a kiállítás címében szándékosan nem akartunk a szépségre utalni, szerettük volna az embereket elgondolkodtatni a normalitás, a másság és a szépség fogalmán. A média tuszkolja belénk a maga ideáljait (ahol a sokféleség egyáltalán nem kívánatos), de sokkal boldogabb és érzelmileg gazdagabb életünk lehet, ha nyitott szemmel és a szívvel járunk-kelünk a nagyvilágban.

Az egyik vélemény szerint a kiállításunk provokáló, és meglepő, hogy épp ezzel az erős sminkjéről ismert, nem éppen a természetességet hangsúlyozó stílussal akarjuk elgondolkodtatni az embereket a szépségről. Tény, hogy meghökkentő, de örülök, hogy végül a nőiességet (túl)hangsúlyozó, a hajra is különös hangsúlyt fektető pin-up stílust választottuk az induláskor (mégha a végén az 50-es évek plakátstílusára kereszteltük is el a kész anyagot), mert ez a stílus - és ha ez, akkor bármelyik - működik kopaszon is. Ezáltal egyik fő üzenetünk nyert alátámasztást: nem a haj teszi a nőt.

Provokál? Talán. Mindenestre felkelti a figyelmet. Bevonzza a látogatót, aki így remélhetőleg rátalál a tájékoztató táblánkra is, és ha eddig nem hallott volna a foltos hajhullásról, most már lesz róla némi fogalma. Ezek után, ha meglát egy kopasz nőt, talán már nem tartja csodabogárnak, vagy nem a sajnálat tükröződik majd a tekintetében...

Mert sokfélék vagyunk, sokfélén nőiesek és sokfélén szépek.


A kaTARzis kiállítás bemutatása ITT, hivatalos facebook oldala ITT található, a kapcsolódó blog bejegyzések pedig ITT olvashatók.

© kaTARzis kiállítás - Minden jog fenntartva! Az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.