2014. június 6., péntek

kaTARzis Miskolcon


Miskolci Ifjúsági és Szabadidő Ház, 2014. március 29.
Szombat délelőtt így kerültek fel az első képek a galéria falára. 
Így pedig az utolsók...
Már megérkeztek az első vendégek, mire délután visszaértünk a helyszínre. 
Megtelt a galéria, mire megkezdődött a sok-sok meglepetést tartogató megnyitó.

Cafe Quartet muzsikált...
...aztán a lányok megleptek minket,
a Cafe Quartet pedig a "Happy Birthday"-t játszotta.
Vera bátorságának köszönhetően a közönség szem- és fültanúja lehetett 
az első Cafe Quartet - kaTARzis zenei koprodukciónak is.
 
A miskolci kiállítás kapcsán ismét sokan olvashattak, hallhattak a kaTARzis kiállítás képeiről, a foltos hajhullás nevű betegségről, valamint az e betegségben szenvedők sorsársközösségéről, a Magyar Alopecia Areata Közösségről. Néhány példa: 
  • A 2014. április 12-i Észak-Magyarországban "A lelki utat nem lehet megspórolni" címmel jelent meg egy interjú, de a napilap ezen kívül is sokszor adott hírt rólunk, amit az Eszak.hu-n is olvashattak a helyiek: kaTARzis - képek az elfogadásról, valamint kaTARzis: meghosszabbítva címmel is írtak rólunk.
  • A Minap.hu Igazán nőies nők - haj nélkül című cikkében többek között az is olvasható, hogy "a nőt nem a derékmérete, a combhossza vagy épp a haja határozza meg, hanem a belső lénye, kisugárzása" és, hogy"a nem mindennapiban is jelen van a szépség, a harmónia, a lágyság, az érték - a nő"
  • kaTARzis kiállítás Miskolcon címmel a Nemzeti Művelődési Intézet honlapján is olvashattak a szerző által "életigenlőnek" tartott kiállításunkról. 
  • Farkas Erzsébet a Szent István Rádió hallgatói számára készített interjút.
Az egy hónappal meghosszabbított kiállítás 2014. május 30-i zárásának másnapján egy kaTARtikus szülinapi partyt rendeztünk (beszámoló is jön ám hamarosan :)). Hihetetlen, hogy az első megnyitó óta eltelt egy év alatt milyen sok helyre, és mennyi emberhez eljutott üzenetünk! A folyamatosan frissülő összefoglalóban bepillantást kaphattok az egy év során történtekbe. 

Ezúton is köszönjük az érdeklődést, a sok-sok támogatást, bátorítást és szeretetet, amiben kivétel nélkül minden helyszín kapcsán részünk volt!

© kaTARzis kiállítás. Minden jog fenntartva! A képek engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható. 

2014. június 5., csütörtök

Nyitott kézzel szeretni

Carl Rogers: Nyitott kézzel szeretni

A héten egy barátommal beszélgetve eszembe jutott egy történet, amit a nyáron hallottam.
“Egy könyörületes személy látta, hogyan küszködik egy pillangó, hogy kiszabadítsa magát a bábból. Segíteni akart neki. Nagyon gyengéden, szálanként bontogatva kitágította a lyukat, kialakított egy kijáratot. A pillangó kiszabadult, kibújt a bábból, bizonytalanul bukdácsolt, de nem volt képes repülni. Ez a könyörületes személy valamit nem tudott. Ez pedig az, hogy csak a megszületés, a kibújás küzdelme során tudnak annyira megerősödni a szárnyak, hogy repülni lehessen velük. Ez a pillangó megrövidített életét a földön vergődve töltötte, és soha sem ismerte meg a szabadságot. Sosem élt igazán.”
Én úgy mondom: nyitott kézzel szeretni. Ez egy olyan tapasztalat, ami lassan ért meg bennem, a fájdalom tüzében és a türelem vizében kovácsolódva. Azt tapasztalom, hogy muszáj felszabadítanom azt, akit szeretek, mivel, ha görcsösen ragaszkodom hozzá, rácsimpaszkodok, vagy megpróbálom irányítani, azt veszítem el, akit megtartani próbálok.
Ha én megpróbálok megváltoztatni valakit, akit szeretek – mivel úgy érzem, én tudom, milyennek kéne lennie –, akkor egy nagyon értékes jogától fosztom meg: a jogtól, hogy felelősséget vállaljon saját életéért, választásaiért, döntéseiért, létformájáért. Valahányszor ráerőltetem a kívánságomat, vagy akaratomat, vagy megpróbálok hatalmat gyakorolni fölötte – megfosztom a fejlődés és a felnőtté érés teljes lehetőségétől. Saját birtoklási vágyammal korlátozom, még akkor is, ha jó szándékkal teszem ezt.
A legkedvesebben óvó cselekedeteimmel is csak korlátozni és sérteni tudok. Védelmem vagy túlzott figyelmességem, a szavaknál ékesszólóbban mondja a másik személynek: “Te képtelen vagy magadra vigyázni, nekem kell veled törődnöm, vigyáznom rád, mert te az enyém vagy, én vagyok érted felelős!”
Ahogy tanulom és gyakorlom, egyre inkább tudom mondani annak, akit szeretek, hogy:
”– Szeretlek téged, értékellek téged, tisztellek és bízom benned, hogy birtokában vagy, illetve ki tudsz fejleszteni magadban olyan erőt, képességet, hogy mindazzá váljál, ami lehetséges számodra, ha én nem állok az utadba.
– Annyira szeretlek, hogy teljesen felszabadítalak, hogy egymás mellett sétáljunk örömben és bánatban.
– Együtt fogok veled érezni, ha sírsz, de nem foglak arra kérni, hogy ne sírj.
– Törődni fogok a szükségleteiddel, támogatni foglak, de nem tartalak vissza, amikor már egyedül tudsz menni.
– Mindig készen fogok állni, hogy veled legyek bánatodban, magányodban, de nem fogom elvenni tőled.
– Igyekezni fogok, hogy figyeljek a szavaidra, azok jelentésére, de nem ígérem, hogy mindig egyet fogok veled érteni.
– Néha dühös leszek, és akkor ezt olyan nyíltan fogom neked megmondani, hogy ne kelljen a különbözőségeink miatt elutasítást, vagy elidegenedést éreznem.
– Nem tudok mindig veled lenni, nem hallom meg mindig, amit mondasz, mert van, amikor magamra kell, hogy figyeljek, magammal kell törődjek, és ilyenkor is olyan őszinte leszek veled, amennyire tudok.”
Tanulom, hogy ki tudjam ezt fejezni azoknak, akiket szeretek, akikkel törődök – akár szavakkal, akár azzal, ahogyan létezem másokkal, és magammal. 
Ezt úgy hívom, hogy nyitott kézzel szeretni. 
Nem vagyok képes mindig távol tartani a kezemet a bábtól, de már egyre jobban megy.
(Forrás: itt és itt)