2011. október 24., hétfő

Kopaszon a színpadon

Lili Añel, Philadelphiában élő dalszerző-énekesnő fényképét meglátva először még nem gondoltam volna, hogy hajának leborotválása nem egy tudatos, szándékos lépés volt. Szerintem ugyanis lenyűgözően néz ki!

Sajnos azonban egy hosszú küzdelem és fájdalmas döntés áll külsejének megváltoztatása mögött, amit ő is Alopecia nevű élettársának köszönhet.

Közel 18 éven keresztül vívta harcát a foltokkal. Mindent (még a szteroid injekciókat is) bevetett, hogy megszabaduljon tőlük és különböző praktikákat fejlesztett ki, hogy leplezze őket.

Mintha magamat hallottam volna, amikor a róla szóló cikket olvastam. Mindaddig amíg valamelyest el tudta fedni meglévő hajával a foltokat, nem volt hajlandó más megoldás után nézni. A színpadra lépés előtt minden tincset gondosan elrendezett, és a nézők soraiban ülő férje különféle jelekkel figyelmeztette, ha valahol kilátszott a fejbőre.



Idén márciusban azonban egy éjszaka a meglévő haja nagy része kihullott, és végül úgy döntött, hogy leborotválja a maradékot. Végre szabadnak érezte magát. Nem akar sem parókát, sem pedig divatos sapkákat, kalapokat, kendőket hordani, ehelyett ismertségét "kihasználva" próbálja felhívni a figyelmet a foltos hajhullásra.



Elsősorban a foltos hajhullással küzdő gyerekeken szeretne segíteni, ezért állt a Children's Alopecia Project (Gyerekek Hajhullás Projektje) kezdeményezés mellé. Úgy érezte, leginkább a gyerekek szorulnak bátorításra, akik nap, mint nap ki vannak téve a csúfolódó megjegyzéseknek.

Lili rettegett, amikor először lépett kopaszon színpadra, de a fenti két videót összehasonlítva szerintem már jóval korábban a borotvára kellett volna szavaznia. Nekem százszor jobban tetszik kopaszon!

2011. október 19., szerda

Modellek fogyatékkal

Weisz Fanni, a közönségdíjas (siket) szépségkirálynő beszéde a Magyar Országgyűlésben megható és elgondolkodtató volt. A fogyatékkal élők esélyegyenlőségét szeretné előmozdítani, és ezért saját félelmeit és korlátait is le kellett küzdenie, amikor nem "jelelve", hanem saját hangján szólalt fel a képviselők előtt.


Beszédében a fogyatékkal élők közül a siketeket, látássérülteket és a mozgáskorlátozottakat említette, és ekkor eszembe jutott a népszámlálásról szóló kérdőív, és az e kapcsán készült korábbi - Krisztával közösen jegyzett - bejegyzésem.

Elgondolkodtam. Az "alopeciás" lét valóban fogyatékosság lenne, vagy "csak" egy tartós betegség, sőt, inkább állapot? Bár sok mindenben akadályoz, de ezeket az akadályokat leginkább lelki okokból látjuk legyőzhetetlennek. Nem mondom, hogy Alopecia nem okoz pár kellemetlenséget a mindennapokban, de egyáltalán nem tenném mérlegre azokkal a nehézségekkel, melyekkel a fent említett embertársainknak kell nap, mint nap megküzdeniük.


Közös azonban bennünk a vágy egy toleránsabb, elfogadóbb társadalom iránt, ahol természetes, hogy sokféle ember, különböző bőr- és hajszínűek, esetleg kopaszok (férfiak és nők egyaránt), kerekesszékkel, fehér bottal közlekedők, vékonyak, kövérek, vagy éppen jelnyelven kommunikálók, élnek együtt, hovatovább egymást segítve. Ez azért talán még nem utópia!

Bár toleranciát és empátiát sajnos nem lehet sem venni, sem ingyen osztogatni, de szembesíteni és ezáltal elgondolkodtatni, vagy csak egészen egyszerűen a látványhoz szoktatni igen is lehet az embereket. Micsoda felelőssége van/lenne ebben a média és a reklám világának! Van, ahol már felismerték ennek a jelentőségét és még inkább a fogyatékkal élő modellekben rejlő kiaknázatlan lehetőségeket!

A képen: Aimee Mullins, akiről itt írtam már.

És milyen az, amikor a modell kopasz? Példák itt, itt, itt, itt és itt.

Képek innen.

© Minden jog fenntartva! Az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.

2011. október 9., vasárnap

Népszámlálás


2011, sok minden más mellett, a népszámlálás éve is. Statisztikai, valamint azon messze túlmutató (pl. gazdasági, társadalmi, tervezési-fejlesztési) jelentőségét nem vitatom, mégis valamifajta belső ellenállást éreztem, amikor arra gondoltam, hogy egy vadidegen emberen keresztül szolgáltassak magamról adatokat. Kapóra jött ezért az interneten keresztüli válaszadás lehetősége, amin épp egy hete estem túl.

A sok hétvégi teendő közepette mindössze 10 percet igényelt az életemből a kérdőív töltögetés. Talán ennek a gyorsaságnak is köszönhető, hogy viszonylag hamar napirendre tértem afelett, hogy a "tartós betegség, fogyatékosság" résznél "akadékoskodott" a program, így végül - hogy minél gyorsabban szabaduljak állampolgári kötelességem terhe alól - inkább "nem kívántam válaszolni". Pedig először nekiveselkedtem, de feltehetően valahol valamit nem a programalkotók előzetes várakozásai szerint töltöttem ki, amin nem lepődök meg túlzottan, hiszen nehéz az alopeciás állapotot a különböző kategóriák korlátai közé szorítani. (Erről később itt írok.)

Egyik sorstársunk viszont nem adta fel ilyen könnyen, és csak a legutolsó kérdésnél menekült a "nem kívánok válaszolni" vészkijárat felé. Sorstársunk így összegezte tapasztalatait:

Rendületlenül töltögetem a személyi kérdőívet. Mire a végére értem, biza gondolkodóba estem.

VI. Tartós betegség, fogyatékosság
39. Van valamilyen tartós betegsége vagy fogyatékossága?
Morfondíroztam a kitöltésén, hiszen ez a rész nem kötelező...De nem tudtam nem kitölteni. Tartós betegség stimmel. Fogyatékosság szintén, hiszen a kopaszság végül is az.

A 40. kérdésnél a fogyatékosság típusát illetően nem volt olyan kategória, amit kitölthettem volna. ”Szerencsére” az egyéb kategória rendelkezésemre állt. De annyira mégsem, hogy megosszam a betegség nevét a kedves számláló biztosokkal. Ekkor volt segítségemre a MAAK! Itt hallottam először, hogy ez egy autoimmun betegség (nekem az orvosok nem ezt mondták, de az régen volt).

42. Miben akadályozza Önt?
Itt éltem a személyiségi jogokat védő „nem kívánok élni” válasszal. Hogy miért? A felkínált választási lehetőségek nem voltak megfelelőek.

Itt most egy kicsit visszavenném a szót: az akadályoztatás mértéke és típusa ugyanis egy nehéz kérdés. Mert első gondolatra Alopecia valóban nem akadályozza az önellátásunkat, a mindennapi életünket, tanulásunkat, munkavállalásunkat, családi életünket, közlekedésünket, kommunikációnkat, vagy éppen a közösségi életünket (ezek voltak ugyanis a kérdőívben előre megadott kategóriák). De lássuk csak Sorstársunk hogyan folytatta...

Visszatérve az alapgondolathoz: tartós betegség és fogyatékosság. Ezen most nemcsak a kopaszságot értem, hanem a teljes szőrveszteséget, annak járulékos mellékhatásaival. A bőr védelmi funkciójának hiányát, szemgyulladást, orrnyálkahártya száradást, légzési nehézséget (pl. légkondi, por miatt).

De a fizikai tünetek mellett a lelkiek is megnehezítik az életünket: a gátlásossá válás, bezárkózás, a nyilvánosság kerülése, egyes mozgásformák elhagyása, az önbizalom elvesztése igenis hátráltató tényező lehet a mindennapokban, a munkavállalás ("Mit szólnak majd a kollégák?"), a családi élet (pl. párválasztás, gyerekvállalás), a közlekedés (paróka vs. metróhuzat/ menetszél), a kommunikáció ("Vajon látszik, hogy parókát hordok?") és a közösségi (együtt)lét (pl. csapatépítő programokon közös szobán osztozás) során mindaddig, amíg meg nem barátkozunk új külsőnkkel és ki nem fejlesztjük a normális élethez szükséges alapvető praktikákat, és a betegség felvállalásához szükséges önbizalmat. Kriszta így fejezte be mondandóját:

Normális szabályozás hiányában azonban mindezek ellenére csupán egy műszál hajas paróka évente egyszeri vásárlását támogatja esetünkben az állam. Ez lenne az élethelyzetnek megfelelő támogatás? Összefogva talán hatékonyabban tudnánk érvényesíteni az érdekeinket!

Kép innen.

© Minden jog fenntartva! Az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.

2011. október 1., szombat

Szemöldök trükk

Ott hagytam abba legutóbb, hogy muszáj volt valamit kezdenem a mindig változó sűrűségű szemöldökömmel, illetve egy idő után annak hiányával. Mivel az állandó rajzolgatást túl macerásnak és kevésbé praktikusnak találtam, úgy döntöttem, kipróbálom a sminktetoválást.

Annyit tudtam akkoriban erről a módszerről, hogy a testtetoválással ellentétben, nem tart örökké, egyéntől függően általában 1-5 évig marad a festék bőrben és ez idő alatt a smink folyamatosan halványodik (az akkori festék-típusok esetében a barna szín jellemzően vöröses, a fekete pedig kékes árnyalatúvá vált kopás közben).

Az első sminktetoválásra több mint tíz éve szántam rá magamat, amikor még a meglévő szőrszálak segítették a kozmetikusomat a forma minél természetesebb megrajzolásában. Amikor pár évvel később a szőrszálak ismét megfogyatkoztak és a korábbi tetoválás már megkopott, újra jöhettek a tűk.

Ekkor új tartós, satírozott szemöldököt kaptam. Ez a legrégebb óta használt technika, amikor a szemöldök egy tömör forma és teljesen be van satírozva. Ennek két évvel későbbi változatát láthatjátok az alábbi fényképen.Sajnos én azon egyén vagyok, akinek a festék viszonylag hamar kikopik a bőréből. Az idő múlásával bekövetkező kopás annak köszönhető, hogy a festék spontán lebomlása mellett, bőrünk sejtjei is érzékelik az idegen anyagot és védekező mechanizmusuknak köszönhetően, a pigmenteket bőrünk megpróbálja „elszállítani”, kilökni magából. Nincs hát más választásom, be kell rendezkedem a kétévenkénti tű alá fekvésre.

Pár hónapja, amikor már épp aktuálissá vált az új tetoválás elkészíttetése, volt szerencsém megerősítést nyernem a "nincsenek véletlenek" alaptételt illetően. Rátalált ugyanis a blogomra és felvette velem a kapcsolatot Vámos Mónika, aki a sminktetoválást Magyarországon elsőként bevezetők között volt.

Így jutottam el hozzá a Monalisa szépségszalonba (azóta http://pmuklinika.hu/sminktetovalas), ahol a meglévő és már igencsak megfakult satírozott szemöldök alapomra az úgynevezett szálas technikát alkalmazva készítette el új "arckontúromat".Közvetlenül a tetoválás utáni (ezért a véglegeshez képest még kicsit sötétebb) eredményt ábrázolja a fenti kép, ahol az éles szeműek láthatják a megrajzolt (szőr)szálakat (a képre kattintva a nem éles szeműek is :)).

Maga a tetoválás egyébként egyáltalán nem volt fájdalmas. Talán a kíméletesebb szálas technikának, talán a korábbi tapasztalataimnak, vagy esetleg a kedvező holdfázisnak köszönhető, de rezzenéstelen arccal és érzéstelenítő krém nélkül sikerült átesnem a tetováláson.

A következő kép az egy hónappal későbbi állapotot mutatja, ami a korrekció előtt készült:
A korrekcióra legtöbbször azért kerül sor, mert a festék befogadása egyénenként változó lehet. A korrekció leghamarabb az első kezelést követő egy hónap múlva végezhető el.

Az új tetoválásommal sikerült a már meglévő formát is kiigazítani, amit a korrekció során Mónika tovább tökéletesített. Közvetlenül e művelet utáni (tehát a végeredményhez képest kicsit még sötétebb) állapotot mutatja az alábbi kép.
Ha szeretnétek a sminktetoválásról többet megtudni, látogassatok el erre az oldalra.

© Minden jog fenntartva! A képek és az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.