2011. december 31., szombat

Sok kicsi sokra megy

Az Amerikai Foltos Hajhullás Alapítvány (NAAF) már több bejegyzésemben is felbukkant (pl. itt is). Nem véletlenül, hiszen a 30 éves múltú alapítvány több tízezer foltos hajhullásban szenvedőnek próbál segíteni: tájékoztat, konferenciát szervez, kutatást finanszíroz, támogató csoportok létrejöttéhez asszisztál. (Ez utóbbiból a MAAK-nak köszönhetően egy éve mi sem szenvedünk már hiányt. :))

Mindez persze hatalmas anyagi erőforrást igényel, de látva az alapítvány által végzett munka hasznosságát és eredményességét, a betegségben szenvedők családtagjai, rokonai, ismerősei folyamatosan gyűjtik az adományokat a NAAF számára.

Idén én is csatlakoztam a NAAF adományozók csapatához. Egy évvel ezelőtti "modell" felkérésem rendhagyó díjazása ugyanis egy kisebb összegű adomány felajánlása lett. Aki pedig adományoz, az egy éven keresztül automatikusan "előfizetője" lesz a negyedévente megjelenő NAAF hírlevélnek.

A NAAF a hírlevélen keresztül ad tájékoztatást a kutatások állásáról, és történeteket mutat be a betegséggel való megküzdésről, valamint a legkülönbözőbb adománygyűjtő akciókról. A kiadvány fotóit (pl. ezek itt) nézve érezhetjük, hogy nem vagyunk egyedül.

De természetesen a sorstársakkal való találkozáshoz nem kell a tengeren túlra utaznunk. A folyamatosan bővülő "mákvirág" csapatunknak 2011-ben háromszor is volt alkalma megtapasztalni, milyen felemelő érzés hason szőrűek, akarom mondani hasonszőrtelenek, társaságában lenni. Természetesen folyt. köv. 2012-ben is! :)

2011. december 24., szombat

Karácsonyra

"Tudod, karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában, nemcsak te és én, hanem az egész világ, az emberiség, amint mondják, hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet a csoda nélkül élni."
(Márai Sándor)

Boldog Karácsonyt!

És egy kis zene: 

Chris Rea 1988-as "Driving home for Christmas" című karácsonyi dalához angol sztárok (köztük a foltos hajhullással érintett Gail Porter) szereplésével készült egy videó a hajléktalanság és rossz lakáskörülmények ellen küzdő "Menedék" jótékonysági szervezet támogatása céljából 2009-ben.
Videó innen

A 2012. évi karácsonyi bejegyzésem is érdekes lehet a számodra, melyet ITT olvashatsz.  

2011. december 19., hétfő

Szépség&boldogság

Nemrég olvastam Sonja Lyubomirsky Hogyan legyünk boldogok? című könyvét, melyben a boldogság témájában végzett többéves kutatásainak eredményét összegzi.

A kutatások egyik fontos megállapítása, hogy a testi vonzerő nem jár együtt a boldogsággal. Ennek egyik oka, hogy az embereknek szinte eszükbe sem jut a külsejük, amikor azon gondolkodnak, mennyire boldogok.

A szépség és a boldogság nem jár együtt. A szép emberek sem boldogabbak, mint a szerényebb külsejű társaik. Ha valaki mások szemében szebb, attól ő még nem lesz boldogabb.

Ugyanakkor a boldog emberek valamivel nagyobb valószínűséggel fognak fel pozitívabban, optimistán mindent az életükkel kapcsolatban, beleértve a külsejüket is.

A könyv abból az alapfeltevésből indul ki, hogy a boldogságunk 50 százalékban a génjeink által meghatározott, 10 százalékban a környezetünktől függ, és 40 százalékban rajtunk múlik. Ehhez a 40 százalékhoz ad praktikus tanácsokat a könyv szerzője.

Jó hír tehát kedves sorstársaim, hogy ugyanolyan boldogok és elégedettek lehetünk életünkkel ha van hajunk, ha nincs.

2011. december 14., szerda

Szabadon

Íme a soron következő példa arra, hogyan lehet Alopecia ellenére teljes és felszabadult életet élni.

Margaret Baker new yorki színészről egy régebbi bejegyzésemben már írtam röviden.

Margaret hajhullása hétéves korában kezdődött, és egy év leforgása alatt vesztette el összes haját. Az iskolában parókával "védte magát" osztálytársai kíváncsi tekintete elől. Ekkor még nem tudta elképzelni, hogy valaha is kopaszon mutatkozzon mások előtt.

18 éves kora körül kezdte azt érezni, hogy valódi személyisége nem tud a paróka miatt megmutatkozni. Egy kirándulás alkalmával próbálta ki a kopasz megjelenést, amitől teljesen felszabadult.

Azóta a kopaszság természetes része az életének, de alkalomadtán a paróka viselésétől sem idegenkedik, mert azt vallja, hogy kisugárzása nem ezektől függ, hanem belülről fakad.

Margaret megoldása egy példa a sok közül, de nem feltétlenül az egyedüli üdvözítő útja az Alopeciás együttélésnek. Ahogy itt is írtam már erről, mindenkinek saját magának kell rátalálni a számára legnagyobb szabadságot jelentő megoldásra (paróka, kendő, sapka, kalap, kopaszság), ami a legkevésbé feszélyezi, és amitől magabiztosnak tudja érezni önmagát.

Kép innen.

2011. december 8., csütörtök

Amikor a modell kopasz

Meggyőződésem, hogy az állapotunkkal sokkal könnyebb lenne megbarátkoznunk, ha a kopaszság (főleg a kopasz nők) látványa nem menne ritkaság számba. Ezért szeretek olyan fotókat, történeteket itt bemutatni, amelyek azt bizonyítják, hogy a nők kopaszon is gyönyörűek.

Ha egy nőről azt feltételezik, hogy önszántából lett kopasz, könnyen begyűjtheti magának a csodabogár, dilis, extrovertált, örült jelzőket. Mégsem ez az általános reakció. A legtöbb ember ugyanis a haj elvesztését a rákbetegséggel kapcsolja össze, ami sokszor sajnálkozó tekintetekben nyilvánul meg. Kendőt viselve nekem is többször kellett már megnyugtatnom ismerősöket, ismeretleneket, hogy nem vagyok halálos beteg.


Ha gyakrabban találkoznának az emberek a "kopasz nő" látványával, talán természetesebbé válna ez az állapot, kevesebb lenne az előítélet, és mi sem rémülnénk meg a tükörképünktől (annyira).

Kell Alicia Bertrine fotóitól több bizonyíték arra, hogy nem csak a dús hajkorona tehet egy nőt széppé, különlegessé és vonzóvá.

Alicia önszántából vált meg hajától. Ha nem teszi, egy modell lett volna a sok közül. Így viszont lehetőséget adott a fotósok és a marketingesek kezébe, hogy túllépjenek a berögzült és megszokott sémákon.

Képek innen.

2011. december 6., kedd

Paróka-alá-való

A Kék golyó utcai paróka üzletbe a sapka kínálat szemrevételezése miatt tértem be, amikor a mellékelt képen látható terméket ajánlotta az eladó a figyelmembe.

Kicsit vonakodva próbáltam fel, mivel nem akartam még egy réteggel bevonni a fejbőrömet, de végül beadtam a derekamat.

A kellemes tapintású anyag (bambusz-viszkóz), valamint a fejemhez jobban rögzülő paróka miatt végül úgy döntöttem, hogy bevetem a mindennapokban.

Egyértelműen kellemes csalódás volt. A sapkának köszönhetően a hideg időben kevésbé fázik a fejbőröm, miközben az izzadást és zsírosodást is csökkenti. A parókát stabilabban érzem a fejemen, ezért bátrabban közlekedem hajráf, füles és kapucni nélkül. Nyári tapasztalataimról itt írok.

Megelégedettségem fokmérője: még egy bambusz sapka (hogy a két-három naponta esedékes mosás-szárítás idejére se maradjak paróka-alá-való nélkül. :)

A paróka-alá-való bambusz sapkát a Hair-Club üzleteiben, vidéki partnereiknél és a webáruházukban tudjátok beszerezni. Aktuális darab ár: 2500 Ft.

Kép innen.