2011. január 22., szombat

Hol vele, hol nélküle

Mostanság felemásan állok a parókaviselés kérdéséhez.

Hű társam a mindennapokban immár több, mint hat éve, és úgy tűnik közelítünk a bűvös heteshez, azaz a hétéves ciklus végéhez, ami magában hordozza a változás ígéretét.

Eddig úgy tekintettem a parókára, mint a normális, feltűnésmentes élet zálogára. Megtanultam együtt élni a nehézségeivel, miközben élvezem számos előnyét is.

Az elmúlt években azonban a kendők és sapkák világa is felkeltette az érdeklődésemet, mert számos helyzetben kényelmesebb viseletnek bizonyulnak.

Mostanában már nem is bajlódok a parókámmal a reggeli csúcsforgalomban. Az irodámban a csizmát kényelmes cipőre, a téli sapkát pedig parókára cserélem.

Nagy lépésnek tartom, hogy már nem ragaszkodom mindenáron a "hajas" megjelenéshez, bár odáig még nem merészkedtem, hogy teljesen fedetlen fővel távozzak az otthonomból. (Erre még várni kell pár évet, de ami késik, nem múlik... :))

Sokan nem érzik jól magukat idegenek előtt kopaszon, míg másoknak az a kényelmetlen, ha be kell fedniük a fejüket. Ezért aztán nem is kell ahhoz Kayla Martellnek lenni, hogy valaki a teljesen természetes megjelenés mellett tegye le a voksát.

Apropó, Kayla. A 2011. január 15-i Miss America választáson bekerült az első tíz versenyző közé, és nyert egy négyezer dolláros ösztöndíjat. A nagy Alopeciás áttörés elmaradt ugyan, de a versenyen való indulása és Delaware államban történő megkoronázása nem csak az amerikai sorstársaknak szolgálhat pozitív példaként. (Az előzményekről itt olvashatsz.)

Visszatérve az eredeti mondandómhoz, szeretném egyik sorstársunk, Edit, példáját megemlíteni, aki a paróka és kendő nélküli életre szavazott, mert ő ettől tud önmaga lenni, és ettől érzi magát természetesnek.

Természetesen a cél nem az, hogy mostantól minden érintett dobja sutba parókáját és kendőjét. Mindenki számára más és más, akár helyzetenként változó megoldás járul hozzá a nyugodt, kényelmes és a lehető legtermészetesebb mindennapokhoz.

Edit szavait idézve, ami Sue Hampton, alopecia universalisos írónő gondolataival is egybecseng (ld. itt): mindenki számára az a helyes alternatíva, mely lehetővé teszi számára, hogy gátlások nélkül önmaga lehessen. 

Kép forrása itt.

Nincsenek megjegyzések: