2015. augusztus 30., vasárnap

Kertész leszek

Nyár elején a TEDxBudapest Klub "Gyógyító figyelem" című programján voltam, ahol Dr. Victoria Sweet és Dr. Krivácsy Péter előadásában számomra az volt az igazán különleges, hogy bár nem az általuk vallott elképzelések jelenleg az uralkodóak az orvoslásban, a kevés (de azért növekvő számú) jó példát biztatónak és reménytelinek ítélték, és hisznek a pozitív változásban.

Dr. Viktoria Sweet előadásában nagyon megfogott, amikor az emberi testet egy növényhez hasonlította, amely nem egy élettelen gép, amit meg kell javítani, hanem egy élőlény, amely nagymértékben képes hozzájárulni saját maga gyógyulásához, amennyiben a gyógyulása útjában álló akadályok megszűnnek.
Ebben a kontextusban akár az orvos, akár a segítő (pl. pszichológus, mentálhigiénés szakember) nem más, mint egy kertész, aki segít biztosítani a gyógyulás feltételeit, és elősegíti a mindenkiben meglévő személyes, belső erőforrások hatékony mozgósítását egy-egy nehezebb (élet)helyzetben.

Dr. Buda László pszichoterapeuta is a kertész hasonlatot használta egyik előadásában. Ő a klienst egy virághoz hasonlította, amelyet nem lehet "direkt" virágzásra bírni. Biztosan mindenki tapasztalta már, hogy a bimbózó virágot ugyan szétfeszegethetjük, ám az így elért hatás messze nem ugyanaz lesz, mintha türelemesen megvártuk volna, amíg a növény magától virágba borul (sőt). Egy növénynek (éppúgy, mint az embernek) a saját igényeinek legjobban megfelelő napfényre, vízre, tápanyagra (azaz melegségre, figyelemre, szeretetre), és türelmes várakozásra van szüksége. Mindez nagyon hasonlít Carl Rogers "nyitott kézzel szeretni" megközelítéséhez, amelynek bemutatásához Rogers a pillangó szabad életre születésének hasonlatát választotta. 

A TEDxBudapest előadóinak pozitív változásba vetett hite rám is átragadt, és valószínűleg e kertész hasonlat hatására szántam rá magam a több éve nevelt yuccám beteg részeinek eltávolítására. Az előadás hiányában valószínűleg a teljes virág a kukában végezte volna, így viszont meghagytam azon részeit, amelyek képesek voltak a megújulásra. Már két hét is elegendő volt az első hajtások megjelenéséhez, és kevesebb, mint három hónap alatt az eredmény igazán látványos lett.
A virág a katatim imaginatív pszichoterápia fogalmi rendszerében az önértékelésre és az egyén önmagához való kapcsolatára is utalhat. Talán ezért (és az őseim között is szép számban lévő kertészek miatt) is érzem azt, hogy ezek a fogalmak bennem több szinten is összeérnek és kapcsolódnak egymáshoz.

Biztosan az sem véletlen, hogy épp most olvasok egy könyvet Virginia Satir amerikai családterapeuta modelljéről*. Satir meggyőződése az volt, hogy mindig van lehetőség a változásra, mert a belső változás akkor is lehetséges, amikor a külső korlátozott. Satir szerint mindannyiunknak megvannak azok a belső erőforrásai, amelyekre a sikeres megküzdéshez és növekedéshez szükségünk van. 

Igyekszem magamra is egy virágként tekinteni, amelynek rendszeres és igényeinek megfelelő figyelemre, melegségre, szeretetre van szüksége ahhoz, hogy fejlődhessen, növekedjen, virágot és új hajtásokat hozzon. Mindezt pedig nap, mint nap tanulom és gyakorlom, hogy mások mellett önmagamnak is gondos kertésze lehessek.

* Virginia Satir, John Banmen, Jane Gerber, Gömöri Mária: A Satir-modell - Családterápia és ami mögötte van, Ursus Libris, 2006

© Minden jog fenntartva! Az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható. 

2015. augusztus 14., péntek

Mögöttes tartalom

Biztosan mindenki életében vannak olyan szavak/kifejezések, amelyekhez akár jó, akár rossz élmények fűzik. Nálam a foltos hajhulláshoz köthetően a paróka volt az első ilyen. Több, mint 15 évvel ezelőtt, amikor a foltok egyre nagyobb és nagyobb területet követeltek maguknak a fejemen, felmerült a parókavásárlás szükségessége, én azonban sírva fakadtam ennek a gondolatától. Akkoriban vidéki otthonunkba nem igazán jutottak el olyan hírek, hogy vannak, akik saját jószántukból (pl. Karafiáth Orsolya, Udvaros Dorottya), vagy más egyéb (például vallási) okokból hordanak parókát, így viszont a képzeletemben a paróka egy betegség miatti kényszer volt. Nem csoda, hogy hallani sem akartam róla, és még a gondolattól is kirázott a hideg. Aztán az élet mégiscsak úgy hozta, hogy 11 évvel ezelőtt beadtam a derekam (a kezdetekről ITT írtam), és ekkor még nem is sejtettem, hogy milyen jó barátság szövődik majd köztem és a parókáim között. (ITT és a paróka cimkével elátott bejegyzéken keresztül engedtem betekintést ebbe a folyamatba.) 

A következő, enyhén rossz érzést keltő szó számomra a kopasz, illetve a kopaszság volt (talán mert a női kopaszsághoz többnyire a veszteség, betegség, gyengeség fogalmak társulnak - ld. bővebben ITT), de ezúttal már a parókával kapcsolatos érzéseim pozitív átalakulásának tapasztalatával a zsebemben megpróbáltam a kezdetektől pozitívan viszonyulni e szavakhoz is. "Jóindulatom jeléül" nem kerültem szándékosan sem a bejegyzésekben, sem pedig az interjúk során (Ld. pl. Kopasz vagyok. Na és? című bejegyzésemet), ennek ellenére nem sikerült még teljesen megbarátkoznom vele. Talán nem véletlen, hogy jobban szeretem azokat a kifejezéseket, amelyben szerepel a haj szó ("nincs hajam", "kihullott a hajam", haj nélkül élek). Még ha éppen aktuálisan nincs is, nem szeretném, ha a feledés homályába veszne. :)

Nem túl régi, és nem túl kellemes - ezért aztán önreflexióra okot adó - élményem a megkopaszodik szóhoz fűződik. Az egyik velem készült interjú ajánlásakor az érintett magazin közösségi oldalának szerkesztői az alábbi felvezetést használták: "Fiatalon megkopaszodni, majd ezt követően teljes életet élni nem könnyű, de [...-nak] sikerült." Napokig pufogtam magamban, hogy lehet ilyen tapintatlanul fogalmazni. Megmutattam egy ismerősömnek is, aki csodálkozva nézett rám, számára ugyanis nem hordozott negatív tartalmat ez a kifejezés. Elgondolkodtam, és rájöttem, hogy azért zavart a szóhasználat, mert érzelmileg nagyon megterhelő volt az a több mint tíz év, mely során a hajam hol kihullott, hol visszanőtt, vagy csak elkezdett visszanőni, majd újra kihullott, miközben mindent elkövettünk, hogy megtaláljuk az okot és az eredményt hozó kezelési módot. Tíz éven keresztül tehetetlenül ültem a remény és csalódás véget érni soha nem akaró hullámvasútján, mire végre képes voltam nemet mondani a következő köröket ajánlgató ismerősöknek, orvosoknak, természetgyógyászoknak, csodadoktoroknak. E mögött a szó mögött jelen esetben tíz év fájdalmának emléke volt és van...

Örülök viszont, hogy ezek az emlékek és érzések ismét előkerültek a "ládám mélyéről", mert így talán még jobban át tudom érezni mások helyzetét (fájdalmát, veszteségét, gyászát, újjászületését), tartsanak bárhol is a megküzdés útján.

© Minden jog fenntartva!  Az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.

2015. augusztus 8., szombat

Alopecia Nap 2015

Azt ígértem (ITT), hogy beszámolok a 2015. augusztus 1-jei Nemzetközi Alopecia Nap alkalmából rendezett "Mákszem" piknikről, melyen a MAAK, azaz a Magyar Alopecia Areata Közösség tagjai vettek részt. 

Azért jöttünk össze - a világ sok más országában működő önsegítő csoporthoz hasonlóan - pont ezen a napon, mert minden év augusztus első szombatja a Nemzetközi Alopecia (azaz hajhullás) Nap. A találkozón készült csoportképekkel, valamint további egyedi fotókkal az idei évtől Magyarország is bekerül majd az évente készülő nemzetközi válogatásba.
Az idő remek volt, a hangulat fergeteges, a fényképek pedig nagyszerűek lettek. A nemzetközi válogatásra még várni kell egy keveset (kb. szeptember középéig), a mi csoportképünket viszont már most is láthatjátok, és természetesen beszámolok majd a magyar fotók nemzetközi karrierjéről is. :)

© Minden jog fenntartva!  A fénykép engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.