2011. november 26., szombat

Maraton tyúklépésben

Alopecia elfogadásának mikéntje több bejegyzésemben is visszaköszönő téma volt. Nem tagadom, számomra ez egy hosszú küzdelem volt, amiről ittitt és itt már írtam korábban.

Az elmúlt években többféle megküzdési stratégiát is megismertem. Van aki könnyebben, van aki nehezebben barátkozott meg új külsejével. Az elfogadáshoz vezető útnak vannak közös állomásai, de a mérföldkövek közötti útszakaszok hossza eltérő lehet, ami nagyban függ a személyiségtől, életkortól és Alopecia kitartásától is.

Amíg a foltok jönnek-mennek addig elég nehéz megbékélni ezzel a helyzettel (ez az én esetemben kisebb nagyobb megszakításokkal 20 éven keresztül zajló folyamat volt). Furcsa egy állapot, amikor van is haja az embernek, meg nincs is.

Ugyanakkor úgy érezzük, hogy érdemes küzdeni - orvosokhoz, alternatív gyógyítókhoz járni, és mindenféle kencéket, (gyógy- és mód)szereket kipróbálni -, hiszen a foltok (legalábbis egy-egy adott területről) legtöbbször eltüntethetők. Számos példa van rá, hogy sikerül Alopeciát (rövidebb, hosszabb időre, de akár örökre is) kitessékelni az életünkből.
Fotó: Lennette Newell
Nehézséget okozhat azonban barátságot kötni a foltos tükörképünkkel. Főleg, mivel a foltmentes területeken annyira ragaszkodunk a meglévő hajunkhoz, hogy sokszor nehezen engedünk az olló, vagy a borotva csábításának. Pedig remek leopárd mintázatot nyerhetünk a segítségükkel. :)

Ilyen előzmények után számomra kész megváltás volt a teljes kopaszság. A küzdés helyett békét akartam kötni a hajhullásommal. Rájöttem, hogy a teljes élet élése megfelelő praktikákkal így is lehetséges. Megtanultam együtt élni a szőrtelenségből fakadó kellemetlenségekkel, és odafigyelek a testi-, lelki egészségemre is.

Ma már elfogadom az Alopecia Universalissal együtt járó állapotomat és kíváncsian kutatom a tükörképem pozitív és értékes tulajdonságait. Ma már legtöbbször felismerem és megértem a "kopasz énem" érzelmi reakcióit, ami újra és újra az önszeretet fontosságára hívja fel a figyelmemet.

Ma már képes vagyok gátlások nélkül, higgadtan és természetesen beszélni a hajhullásomról. A paróka nem szitokszó többé a szótáramban, hanem egy eszköz, hogy dögös nőnek érezzem tőle magamat. Nem tagadom, hogy adódnak még szituációk, amikben elkélne egy kis bátorítás, de úgy érzem, hogy a saját tempómban, lépésről lépesre végre megtalálom az Alopeciás lét szépségeit.

"Tapasztaltad-e már, hogy ami könnyű, erőfeszítés nélkül végigvihető számodra, az nem igazi értéke sorsodnak? Már tudod. Átélted. Nem tanulsz újat belőle. Hajlandó vagy-e már elfogadni azt, hogy egyedül attól nőnek lelki izmaid, ami nehéz, fájdalmas erőfeszítéseket kíván?" Szepes Mária

Részletes információ a foltos hajhullásról ITT található.

© Minden jog fenntartva! Az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.

2011. november 12., szombat

Minek nevezzelek?

Korábbi bejegyzéseimből (pl. itt is) kiderülhetett már, hogy gondban szoktam lenni, amikor Alopeciát definiálom. Elég szubjektív ugyanis, hogy milyen kategóriába soroljuk. Nagyban függ attól, hogy ki hogyan éli/ítéli meg a vele való együttélést: fogyatékosságként*, rendellenességként, tartós betegségként*, puszta állapotként, egyszerű esztétikai kérdésként, és folytathatnánk a sort...

(*szubjektív megítélés alapján, azaz nem a különböző jogszabályokban meghatározott kategória szerint)

Én személy szerint nem tartom fogyatékosságnak a foltos hajhullásomat, de mindenképpen több, mint puszta állapot, vagy esztétikai kérdés. Állapotnak tekintem például a várandósságot, esztétikai kérdésnek pedig a kis melleket, nagy orrot, vagy elálló füleket.

Foltos hajhullásban szenvedek, ami egy autoimmun betegség, 27 éve látható tünetekkel, amire az orvostudomány jelenlegi állása szerint nincs gyógymód. Emiatt tartós betegségként tekintek rá, amivel meg kellett tanulnom együtt élni. A kategorizálást nehezíti, hogy a tünetek egy állapotot eredményeznek, aminek kétségkívül van esztétikai vetülete is.

A "teljes élet" érdekében különféle praktikákat kell minden nap bevetnem. Emlékeztetőül: a fejemre az utcára lépés előtt paróka vagy kendő kerül, a szemöldökömet tetoválás "pótolja". Metróhuzat és szél ellen kapucnival, fülessel, hajráffal, napsugárzás ellen sapkával védekezem.

Egészségügyi szempontból azonban már komolyabb problémának tartom a szőrtelenségemet, leginkább a szempillám és az orrszőrzetem hiányát, hiszen így nincs, ami a port, szennyeződést kívül tartaná a szervezetemen. Egyelőre a könnyezést, szempirosodást, előzmény nélkül elcsöppenő orrot írhatom a számlájukra, és ennyivel ki is egyeznék hosszú távon.

Alopecia universalisom ellenére azonban szeretek magamra egészséges, jó immunrendszerrel rendelkező emberként tekinteni, de azért a hosszú évek során megtanultam, hogy az egészségért - akárcsak az önbizalomért - minden nap tenni kell.


Részletes információ a foltos hajhullásról ITT található.

© Minden jog fenntartva! Az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.

2011. november 6., vasárnap

Önbizalom tréning

Majdnem egy éve már annak, hogy egy igazi modell felkérést kaptam. Írtam is akkor az élményeimről. Eddig a végeredményt csak a webshop oldalán láthattam, de nemrég volt alkalmam magamat óriás méretben is viszontlátni.

Mindig örömmel gondolok vissza a fotózásaimra, mert olyankor végre "kiscicából oroszlánná"hernyóból pillangóvá változhatok.

Ugyanakkor rá kellett jönnöm arra, hogy nem "kényelmesedhetek" el. Az önbizalom olyan, mint egy virág: rendszeres ápolásra, öntözésre, friss földre, szeretetre van szüksége ahhoz, hogy mindig a kertünk/lakásunk ékessége legyen.

Ezért is kell időről időre átlapoznom a rólam készült fényképeket, hogy emlékeztessem magam arra, hogy amit ott látok, az is én vagyok, csak tudnom kell megmutatni!