2011. január 29., szombat

Álmomban már nem hosszú a hajam...

Az álmaimról szóló korábbi írásom a visszajelzések alapján sokakban mély nyomott hagyott. A rólam készült interjú végkifejletére, és nem mellesleg a cikk címválasztására is nagy hatással volt hosszú hajas visszatérő álmom.

Eddigi írásaimra legtöbbször az volt a jellemző, hogy az érzéseimről soha nem jelenidőben számoltam be. A velem történt dolgokat megszűrte az idő. Vagy amiatt, mert a blog-írást jóval később kezdtem, mint ahogy azok a dolgok történtek velem, melyről beszámoltam, vagy azért, mert szándékosan késleltetve tudósítottam a velem történtekről.

Ezúttal nem iktatok be szűrőt. Valósidejű tudósítás következik a bennem zajló érzésekről, gondolatokról, amelyeket egy egészen friss álmom generál.

Egy álom, melyben nem volt hosszú a hajam. Egészen pontosan egy álom, melyben nem volt hajam. Nem tartott sokáig az egész, mégis napok óta igyekszem megfejteni a mögöttes tartalmát.

A reggeli ébredés közepette, a mobilom két ébresztője közötti tízperces "szundi" alatt egy konkrét történetbe ágyazva jelentem meg, álmomban első alakommal önmagamat, azaz az alopecia universalissal együtt élő kopasz nőt alakítva.

A villám-történetben egy pillanatra megérintett a főszereplő együttérzése, de átmeneti elgyengülésem hamar átadta helyét az állapotot elfogadó, megnyugtató érzésnek.

Sajnos az ébresztő hangja megakadályozta a végkifejletet és az érzelmi szál elvarrását. Talán ezért tértem és térek vissza gondolatban többször is az álombeli képhez és érzésekhez.

Mi állhat az álomforgatókönyv hátterében? A remény feladása, az elfogadás, az énkép közelítése a valósághoz?

Szakszerű mélyanalízis híján, csupán az elmúlt időszak történéseit mérlegelve, az elfogadásra és az énkép formálódásra szavazok.

Egyre kevesebbszer érzem már, hogy két énem lenne. A kopasz és a hajas. Paróka ide, vagy oda, tudom ugyanis, hogy (legalábbis per pillanat) én egy kopasz nő vagyok.

© Minden jog fenntartva! Az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.

2011. január 22., szombat

Hol vele, hol nélküle

Mostanság felemásan állok a parókaviselés kérdéséhez.

Hű társam a mindennapokban immár több, mint hat éve, és úgy tűnik közelítünk a bűvös heteshez, azaz a hétéves ciklus végéhez, ami magában hordozza a változás ígéretét.

Eddig úgy tekintettem a parókára, mint a normális, feltűnésmentes élet zálogára. Megtanultam együtt élni a nehézségeivel, miközben élvezem számos előnyét is.

Az elmúlt években azonban a kendők és sapkák világa is felkeltette az érdeklődésemet, mert számos helyzetben kényelmesebb viseletnek bizonyulnak.

Mostanában már nem is bajlódok a parókámmal a reggeli csúcsforgalomban. Az irodámban a csizmát kényelmes cipőre, a téli sapkát pedig parókára cserélem.

Nagy lépésnek tartom, hogy már nem ragaszkodom mindenáron a "hajas" megjelenéshez, bár odáig még nem merészkedtem, hogy teljesen fedetlen fővel távozzak az otthonomból. (Erre még várni kell pár évet, de ami késik, nem múlik... :))

Sokan nem érzik jól magukat idegenek előtt kopaszon, míg másoknak az a kényelmetlen, ha be kell fedniük a fejüket. Ezért aztán nem is kell ahhoz Kayla Martellnek lenni, hogy valaki a teljesen természetes megjelenés mellett tegye le a voksát.

Apropó, Kayla. A 2011. január 15-i Miss America választáson bekerült az első tíz versenyző közé, és nyert egy négyezer dolláros ösztöndíjat. A nagy Alopeciás áttörés elmaradt ugyan, de a versenyen való indulása és Delaware államban történő megkoronázása nem csak az amerikai sorstársaknak szolgálhat pozitív példaként. (Az előzményekről itt olvashatsz.)

Visszatérve az eredeti mondandómhoz, szeretném egyik sorstársunk, Edit, példáját megemlíteni, aki a paróka és kendő nélküli életre szavazott, mert ő ettől tud önmaga lenni, és ettől érzi magát természetesnek.

Természetesen a cél nem az, hogy mostantól minden érintett dobja sutba parókáját és kendőjét. Mindenki számára más és más, akár helyzetenként változó megoldás járul hozzá a nyugodt, kényelmes és a lehető legtermészetesebb mindennapokhoz.

Edit szavait idézve, ami Sue Hampton, alopecia universalisos írónő gondolataival is egybecseng (ld. itt): mindenki számára az a helyes alternatíva, mely lehetővé teszi számára, hogy gátlások nélkül önmaga lehessen. 

Kép forrása itt.

2011. január 15., szombat

Mákunk van!

Egészen pontosan Karácsony óta van egy MAAK-unk.

Már a blogom indításakor is ott motoszkált a fejemben, hogy jó lenne kapcsolatba kerülni a sorstársakkal, de csak páran találtak rám az internetes naplóm első tíz hónapjában.

Fordulatot és kapcsolatot sok új sorstárssal a Nők Lapjában megjelent, rólam szóló cikk hozott. A sok-sok levélváltásból kiderült, hogy nagy az igény a rendszeres és aktív kapcsolattartásra és mivel az első találkozónkat logisztikai okokból csak 2011 március első hétvégéjére tudtuk előjegyezni, más eszközök bevetését kezdtem fontolgatni.

Így született meg decemberben a MAAK, a Facebook közösségi oldalon létrehozott Magyar Alopecia Areata Közösség, amely a sorstársak közötti kapcsolattartást teszi lehetővé.

A MAAK egy zárt és titkos csoport, melyhez külön kérésre rajtam keresztül tudnak csatlakozni a foltos hajhullással együtt élni kényszerülők.

A MAAK tagjai között minden korosztály, nők, férfiak, gyerekek és szüleik egyaránt megtalálhatók.

Vannak nagyon aktív társaink, akik egy-egy témafelvetéssel az üzenőfalon újabb és újabb "beszélgetést" indítanak útjára, de vannak olyanok is a csoportban, akik beérik a társalgás nyomon követésével és csak ritkán adnak hangot véleményüknek.

A MAAK-on keresztül megismerhetjük egymás történeteit, tapasztalatait, érzéseit. Mindig elhangzik egy-egy bátorító szó, remek ötlet, érdekes történet, ami sok-sok erőt ad mindannyiunknak a mindennapokhoz.

Egyikünk például az egyik nap egy szép Zelk Zoltán idézetet osztott meg velünk, mely jól tükrözi összetartozásunkat: "Mért is tagadnám: testvérnek érezlek, szemednek hangja az én tekintetem - s úgy hordjuk magunkon, mint imák nehéz batyuját kísértő, setét emlékeinket:"

Részleteket a MAAK működéséről itt olvashatsz.

Kép innen.

2011. január 8., szombat

Egyiptom

Hajam elvesztéséig nem igazán foglalkoztatott, hogy milyen a fejformám. Mivel a tükör alkalmatlan ennek tökéletes megmutatására, végül a fényképek segítettek a kendőzetlen valóság megismerésében. 

Amikor a fotók alapján valaki a fejformámat egy egyiptomi hercegnőéhez hasonlította, érdekelni kezdett az ő hajnélküliségük története. Elsőként Nofertitit szerettem volna látni jellegzetes fejéke nélkül, amire hosszas kutakodás után rá is leltem (bár valószínűleg - vagy inkább remélhetőleg - nem ő az az egyiptomi hercegnő, akire hasonlítok :)).

A feltételezések szerint a simára borotváltság az ősi Egyiptomban státuszszimbólumnak számított. A fáraók és közvetlen környezetük (férfiak, nők egyaránt) szinte kötelezően leborotválták a hajukat, amit aztán rangjuknak megfelelő díszekkel, ékekkel, valamint selyemszálból vagy emberi hajból készített és aranyszálakkal díszített parókákkal fedtek. Ezzel szemben a közemberek és rabszolgák nem borotválhatták a fejüket.

Akkoriban a kopaszság a rang kifejezésre juttatása mellett az erotika megtestesítője is volt. Egy nemes hölgy sima feje ugyanis olyan szépség megtestesítője volt, melynek látványától azonnal vágy ébredt a férfiak szívében.

Ezek fényében szívesen visszautaznék az időben, hogy nemes egyiptomi hölgyként élvezhessem az engem ellenállhatatlanul gyönyörűnek tartó férfiak csodálatát.

Bejegyzés forrása:
Petik Linda: Csupa(sz)épség, in Múlt-kor történelmi magazin, 3. évfolyam, 2005. szeptember (internetes forrás itt - 2005. szeptember 5.)

2011. január 6., csütörtök

Új év, új naptár

Az ír foltos hajhullással érintetteket támogató alapítvány egy 2011-es naptárral szerette volna felhívni a figyelmet erre az állapotra. Ír sorstársaink pedig voltak annyira bátrak, hogy a felkérésére igent mondtak.