2014. október 11., szombat

Szabadon

(ez most nagyon-nagyon...)

Palya Bea: Szabadon


Szabadon szárnyalnék 
Egyedül táncolnék
De valaki suttog 
S halkan lép felém 

Simogat csöndekkel 
Szelidít nézéssel 
Mosolyog némán 
S szirmot szór elém 

Fény gyúl, gyöngyház-színű 
A szirompelyhek széle oly szép, lágy ívű 
Két kéz arcomhoz ér 
De meg is ijedek, szaladok 
egyedül maradok, s úgy lejtek én 

Ki vagy és mért jöttél 
Zavarod zord békém 
Madaras táncom 
Jó volt még nekem 

Szabadon szárnyalnék 
Szabadon táncolnék 
De sziszegő múltam 
Kúszik most felém 

Ne sziszegj, hallgass már 
Hiszen egy új nap vár 
Mosolyog csöndben 
S gyöngyöt szór elém 

Érzem, így most ez jó, 
Ami rég volt, mind elmúlt, 
és nem kell rá szó 
Bőröm fújja a szél 
Bizsereg berezeg ezer és ezeregy sejtem 
érzi hogy él 

Gyere maradok, táncoljuk 
Szabadon szárnyaljunk 
Mosolyunk fényét 
Szórjuk szerteszét 

Szeretem lépését 
Szeretem nézését 
Szeretem tudni 
Hogy ő jön most felém 

Szeretem táncunkat 
Szeretem hangunkat 
Szeretem azt is, hogy 
Csókot dob felém 

Szálljunk a kék égbe fel 
Szabad így is, hogy ketten, s még föjjebb emel 
Kísérj a felhők fölé 
Odafönn a kezem s a kezed 
gyönyörű koszorút fon a nap köré. 

Gyere maradok, táncoljuk 
Szabadon szárnyaljunk 
Mosolyunk fényét 
Szórjuk szerteszét

2014. szeptember 27., szombat

A ruha alatt (1)

A "The What's Underneath Project" ("Mi van a ruha alatt" projekt) a "StyleLike U" kezdeményezése, ami egy anya-lánya vállalkozás. Elisa (az anya) stílustanácsadóként dolgozva megelégelte a divatvilág elérhetetlen fotóit és homogenitását, ezért lányával, Lilyvel létrehozták a "StyleLike U"-t, egy helyet, ahol az emberek felfedezhetik saját személyes stílusukat.

A "Mi van a ruha alatt projekt" keretében egy videó-sorozatot indítottak. A kisfilmekben szereplő nők - miközben szép lassan megválnak a testüket fedő ruhadaraboktól - beavatják a nézőket személyes történetükbe és a testképük elfogadásáért tett küzdelmeikbe, felfedve ezzel valódi énjüket.



A fenti videón Rachel Fleit látható, akinek 18 hónapos kora óta nincs haja. Amikor személyes stílusáról kérdezik, elmondja, hogy sokan a kopaszságával azonosítják, és gyakran kap ezzel kapcsolatos megjegyzéseket New York utcáin. Vannak, akik azt hiszik róla, hogy daganatos beteg, és ezért imádkoznak érte, mások pedig azt gondolják, hogy ő maga borotválta le a haját, miközben Rachel biztos benne, hogy sosem tenne ilyet: ha lenne haja, akkor az biztos hosszú lenne.

14 éven át hordott parókát, de úgy érezte, ezzel egy titkot rejteget, és hogy parókás énje valójában nem is ő. 18 évesen döntött úgy, hogy nem hord többé póthajat. Bár szülei - különösen édesanyja - a féltés miatt kevésbé örültek az elhatározásának, Rachel felszabadultnak érezte magát a döntését követően. Elmondja, hogy akkor érzi magát igazán sérülékenynek, amikor teljesen őszinte, attól való félelme miatt, hogy megbántja a másik érzéseit, vagy, hogy esetleg visszautasítják.

Igazán megható, amikor elmeséli egyik álmát, melyben négyéves önmagával sétált az utcán. Felemelte gyermek önmagát, és a következőt mondta neki: "Gyönyörű vagy. Tökéletes vagy, úgy ahogy vagy. Minden úgy jó, ahogy van, és a jövőben is az lesz." 

Tudja, hogy nem lenne ugyanaz a személy, aki most, ha hosszú haja lenne/lehetett volna, és ezért úgy gondolja minden úgy jó, ahogy van.

2014. szeptember 26., péntek

Bátorság

A kaTARzis kiállítás pécsi helyszínén ismerkedtünk meg Fükő Béla szobrászművésszel, akit komolyan elgondolkodtattak a képeink. Egy kis nosztalgiázás közben találtam rá Béla alábbi soraira. 

"Tán a kelleténél mi férfiak is többet foglalkozunk a külsőnkkel. Ami nem baj, de bátorságotokat látva elgondolkodtató, milyenek lennénk egymás szemében anyaszült meztelenül. Mernénk-e vállalni magunkat, "dísztelen" vonásainkat, mik idővel belső tartalmaink külső megnyilvánulásai. Minden vonás mögött ott van egy élet... Igazi szépségetek belső szerénységetekből és tisztaságotokból táplálkozik. Örülök, hogy megismerhettelek Benneteket. A biccentőizmok pedig már csak ilyen árulkodóak... Fejtartásunk nélkülük nem létezne. Lehorgasztott fejjel élnénk életünket... :) Kőporos öleléssel: Béla" (Idézet forrása: itt és itt.)

Küzdjük hát ki magunkat félelmeink börtönéből, hogy megtapasztalhassuk a szabadság érzését!
Zenos Frudakis: Freedom. Kép innen.


2014. augusztus 18., hétfő

(h)ősök

© Minden jog fenntartva! Az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.  

Amikor gyermek és kamasz sorstársaim szüleinek elszánt küzdelmét látom a foltok ellen, mindig azonosulok a gyerekekkel, és (felidézve saját emlékeimet) elképzelem, ők vajon mit érezhetnek, mit élhetnek át. 

E kérdéssel kapcsolatban mindig óvatos voltam, hiszen én csak az egyik oldalt ismerem, azt viszont igencsak a saját bőrömön tapasztaltam. Az e témával és az ehhez kapcsolódó érzéseimmel kapcsolatos blogbejegyzéseim száma is óvatosságomat tükrözi. Sokszor érzek késztetést a határozottabb állásfoglalásra, de végül mindig visszafogom magam, mert nem ismerhetek minden helyzetet, minden családot, minden szülőt személyesen és sajnos (vagy szerencsére) a mindenttudás bölcs köve sincs a birtokomban. 

Ehelyett viszont abban bízok, hogy a saját személyes, valamint a többi felnőtt sorstársunk példája kellő megnyugvást, erőt és hitet ad a szülőknek. Példánk talán egy olyan jövőképet (is) felvillant a számukra, amelyből az látszik, hogy - bár a külső megjelenésünk lehet, hogy teljesen átalakult a hajunk és szőrzetünk elvesztése miatt - képességeinket, lehetőségeinket, álmainkat, a teljes életre való reményünket nem kellett feláldoznunk Alopecia oltárán.            
Kép innen

Úgy vélem, hogy a legtöbbet azzal tudnak a szülők segíteni, hogy példát mutatnak. Példát mutatnak többek között arra, hogyan lehet ezzel a helyzettel megbírkózni. 

A gyereknek könnyebb lesz elfogadnia a helyzetet (és önmagát), ha a szülő is elfogadja a helyzetet, és elfogadja gyermekét akár kopasz, akár foltos a haja. Az elfogadás azt (is) jelenti, hogy a szülő nem esik kétségbe attól, hogy éppen aktuálisan nagyobb lett a gyermek fején a folt, vagy kihullott a szemöldöke. Attól, hogy elfogadunk egy helyzetet, még lehet orvost, kezelést, gyógy- és módszert keresni, de nem mindegy, hogy közben a kétségbeesett reménykedés, vagy a higgadt elszántság övezi a család mindennapjait.

A gyermeknek szülői támaszra és a szülő által megteremtett érzelmi biztonságra van szüksége ahhoz, hogy szárnyait bontogathassa, és (új külsejével is) kipróbálhassa magát különböző helyzetekben. A gyermek mellett állás teszi lehetővé azt, hogy a gyerek nyugodtan kifjezhesse szomorúságát, félelmeit, kétségeit új külsejével és a kialakult helyzettel kapcsolatban. Fontos, hogy a gyereknek mindeközben ne kelljen attól tartania, hogy ha ő gyenge, akkor azzal a szülőjét elszomorítja. Nem jó, ha a szülő azt érzi, hogy a gyermeke önt belé erőt, hiszen ekkor felcserélődnek a szerepek. Épp fordítva kell lennie: a gyereknek kell azt éreznie, hogy a szülő erős és támaszkodhat rá, ha ő éppen elgyengült és egy kis vígasztalásra vágyik. A szülő természetesen akkor hiteles, ha a gyermekéhez hasonlóan meglévő érzéseit ő is kifejezésre juttatja, de egyáltalán nem mindegy, hogy mindezeket követően mit sugároz a gyermek felé. 

Fontos, hogy a szülő (ne csak szavakkal) azt közvetítse, hogy a gyermeke a haj- és szőrzethiánya ellenére is szerethető, és hogy ettől függetlenül is szép/helyes. Hangsúlyozható, és gyakrabban kiemelhető például, hogy a gyermeknek milyen szép a szeme/ pirospozsgás az arca/ erős a válla/ hosszú a lába/stb.,  és - hogy ne csak a külsőségekben gondolkodjunk - kedves/ figyelmes/ bátor/ lelkesítő/ közösségépítő/ stb. a személyisége.

A szülő azzal is sokat tud segíteni, hogy erőt sugároz. Végiggondolva ő maga is rájöhet - és aztán ezt a gyermek felé is közvetítheti - hogy ettől a helyzettől a világ még nem dőlt össze. Azzal is segít, hogy átadja a gyermekének azt a hitet, hogy ettől ő még éppen olyan értékes, szerethető és teljes életre képes, mintha lenne haja. Segít továbbá annak a tudásnak az átadásával is, hogy a hajhullása okozhat ugyan kellemetlen helyzeteket, perceket, pillanatokat, de ettől a gyermekét ő még bármire képesnek tartja, és olyannak látja őt, aki bármit elérhet, amit csak szeretne. 

Szomorkodás helyett (vagy a természetes szomorkodás mellett/után) szóljon az élet inkább az örömökről, a lehetőségekről, a képességekről, az élményekről. Meg kell próbálni átkeretezni a nehézségeket, a betegséget, a kezeléseket. 

A test, haj, és a foltok mellett a lélekkel is fontos törődni. A léleknek (és az önértékelésnek) pedig az elfogadás, a pozitív érzések, és a megküzdésre való képesség hangsúlyozása a gyógyír.

További olvasnivaló:
  • A szülőknek (is) szóló korábbi bejegyzéseim ITT és ITT olvashatóak. 
  • Sokat segít, ha a szülő tudja, mivel is van dolga és az érdeklődőknek is tényszerűen elmondható, hogy mi ez a betegség. A foltos hajhullás leírása ITT olvasható.  
  • A kapcsolatfelvétel a sorstársakkal szintén sokat segíthet, mivel a közösség a család mellett egy második megtartó hálóként funkcionál. A Magyar Alopecia Areata Közösség ezt a szerepet próbálja betölteni 2010 óta. A sorstársközösségről ITT lehet többet megtudni. 
© Minden jog fenntartva! Az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható. 

2014. július 22., kedd

kaTARzis szülinap

© kaTARzis kiállítás - Minden jog fenntartva! A képek és az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható. 
 
Marcsit a kaTARzis kiállításnak köszöhetően ismertük meg. Amikor 2013. május 31-én a legelső megnyitó kezdete előtt nem sokkal megérkeztünk a Mozsár Kávézóhoz, izgatottan súgtunk össze Verával egy kék kendős lány közeledtét látva, akit addig nem ismertünk.    
Fotó: Lukács Krisztián, © kaTARzis kiállítás - Minden jog fenntartva!
Marcsi a barátnőmék asztálához ült, akik addig is szóval tartották, míg a megnyitóbeszéd után végre bemutatkozhattunk egymásnak. Mint kiderült, Marcsi eddig nem ismert sorstársakat, és a kiállítás megnyitóját remek alkalomnak tartotta a találkozásra. Elérhetőséget cseréltünk, és azóta már ő is lelkes tagja a sorstársközösségünknek, valamint a kiállítás megnyitókra utazó "delegációknak".   

Marcsi szusi szakácsként dolgozik, és miután felajánlotta, hogy egyszer készít majd nekünk finomságokat, úgy döntöttünk, hogy a kaTARzis kiállítás első születésnapját szusi-kóstolóval fűszerezzük. Marcsi egész nap a konyhában sürgött-forgott, hogy a szem-szájnak ingere terülj-terülj asztalkamát elénk varázsolja.  
A szülinapi buli japán hangulatát Verbőci Patrícia, a kaTARzis kiállítás fotósa fokozta tovább, amikor megérkezett táskájában három yukatával, japán tradícionális nyári női viselettel. Patrícia az egyetem befejezése után ösztöndíjas volt egy éven át Fukuókában, ahol elvarázsolta a japán kultúra. Nemrég a szigetvári közönség láthatta A nő Japánban című kiállítását. 

Így kapcsolódtak tehát össze a szálak: a kaTARzis kiállítás keretében látható képek 50-es évekbeli - nyomokban pin-upot idéző - amerikai plakátsítulsa, a foltos hajhullással együttélő magyar nők és egy kis Japán.

A finom falatok, valamint a ruhapróba után a pillangós-madárkás torta következett: tüzijátékkal és a gyertya közös elfújásával... 


 ... és az ajándékozást követő megható pillanatok sem maradtak el.
Nagyszerű élmény volt az egy év alatt nyolc helyszínt megjárt kaTARzis kiállítás első születésnapi bulija!
A képek jelenleg pihennek, de égnek a vágytól, hogy új helyszíneken mutathassák meg magukat a különlegességre nyitott közönségnek. A jövőbeli potenciális helyszínek érdeklődését a katarzis2013@gmail.com e-mail címen várjuk.

Fotók: az első kép kivételével Kalmár Péter

© kaTARzis kiállítás - Minden jog fenntartva! A képek és az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.