2013. augusztus 25., vasárnap

Motivációk

Egy évvel ezelőtt, az akkor még cím nélküli kaTARzis kiállítás valóra váltásához toboroztam az ötletet támogató, foltos hajhullásban szenvedő sorstársakat. Szívesen csatlakoztak többen is a kezdeményezéshez, akik közül végül nyolcan vállaltuk a képeken való szereplést. 
És hogy mi volt a cél, ami mindannyiunk szeme előtt lebegett? Egyrészt az, hogy formáljuk az emberek látás- és gondolkodásmódját: legyen számukra természetesebb a női kopaszság, gondolkodjanak el a nőiesség fogalmán, merjenek kitörni a normalitás szűkre szabott kereteiből, és fedezzék fel a szépséget és különlegességet a másságban. 
Másrészt az, hogy minél több, eddig nem ismert sorstárshoz jussunk el, akik így megtapasztalhatják, hogy nincsenek egyedül, és erőt meríthetnek a képekről sugárzó szépségből és bátorságból. 
Minden egyes új helyszín és médiamegjelenés segíti üzenetünk továbbadását. Amikor belevágtunk, úgy éreztük, ha már csak egy sorstársnak segítünk ezzel, és ha csak pár ember gondolkodik is el azon, hogy nem csak a megszokott dolgok között lehet felfedezni a szépséget, akkor már megérte... 
Az eddigi visszajelzések alapján (pl. az önsegítő csoport már most több új taggal bővült a kiállításnak köszönhetően) volt értelme belevágnunk, ami a folytatáshoz is sok erőt ad: kaTARzis kiállítás, ősz, Szeged, Debrecen...

A kaTARzis kiállítás soron következő helyszínei és megnyitói:
Millenniumi Kávéház, Szeged, Dugonics tér 12.; 
2013. szeptember 28. - október 9.
Megnyitó: 2013. szeptember 28. 17:00 óra
Ifjúsági Ház Galériaterem, Debrecen, Simonffy u. 21.; 
2013. november 16. - december 7.
Megnyitó: 2013. november 16. 17:00 óra 

A kaTARzis kiállításról szóló bejegyzéseket itt olvashatjátok, hivatalos facebook oldalunkon pedig naprakész információt és magyar, angol, spanyol nyelvű leírást találtok: www.facebook.com/katarzis2013

Hálásak vagyunk a fotózás helyszínéért Németh Csabának (Alfa Stúdió), a fotókért Verbőci Patríciának, a sminkért Ugrai Juditnak és a stílustanácsokért Tartóczki Évának.

© kaTARzis Kiállítás - Minden jog fenntartva! A képek és az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.

2013. augusztus 15., csütörtök

Önreflexió

A SOTE mentálhigiénés képzésén az önreflexió egy nagyon fontos dolog, melyet rendre gyakorlunk. Nem árt ugyanis tisztában lenni azzal, mely helyzetek érintenek meg, vagy kavarnak fel minket. Már maga a tudatosítás is sokat segít, de igazán fejlődni akkor tudunk, ha foglalkozunk is az érzéseinkkel, elakadásainkkal, sérüléseinkkel. 

Egy korábbi bejegyzésem is egy ilyen önreflexió eredménye volt, bár nem tagadom, kis ideig töprengtem azon, megosszam-e a történetet és az ezzel kapcsolatos érzéseimet a blogon. Végül arra jutottam, hogy akkor tudok hiteles maradni, ha nem "hazudom" azt a sorstársaknak, hogy nincsenek mélypontjaim, vagy hogy a katartikus metamorfózis óta egyszer sem voltak rossz érzéseim a kopaszságommal kapcsolatban. Számomra is vannak nehéz helyzetek, vannak negatív érzéseim és negatív gondolataim. És ez így természetes.

Pál Ferenc ír arról a Szorongástól az önbecsülésig című könyvében, hogy sok esetben hiába a pozitív gondolkodás, attól még érezhetjük rosszul magunkat: "A pozitív gondolkodás és életszemlélet ugyanis nem arra való, hogy megvédjen minket a realitásoktól vagy az élet természetes nehézségeitől. Az önbecsülés, aminek része a pozitívan látni tudás képessége, hatalmas erőforrás, hogy az élet valóságával merjünk találkozni. Vagyis, hogy szenvedjünk, ha arra van szükség, hogy elsirassunk valakit, valamit, ha annak itt az ideje, és önfeledten tudjunk örülni és boldog emberként élni."

Kép: Karol Bak

A saját példámnál maradva: jól esett megengedni magamnak, hogy zavarjon egy helyzet. Igyekeztem megérteni az érzéseim mögött húzódó okokat, miközben arra is törekedtem, hogy ne rekedjek benne ebben az állapotban. Nemcsak tanultam a velem történtekből, de fejlődtem is általa.

Valószínűleg épp ebből a biztonságot adó (ön)elfogadásból táplálkoztam, amikor nem sokkal e negatív élményt követően egy régóta tervezett lépésre szántam rá magam, és mások előtt is felfedtem kopaszságomat. Megbíztam magamban, figyeltem az érzéseimre, és elég erősnek éreztem magam ahhoz, hogy szembesüljek az emberek reakciójával.
„A valódi empátia azt feltételezi, hogy teljes lényemmel a másikra figyelek annak érdekében, hogy tisztelettel és alázattal megértsem, mi történik benne. Megadom neki a teret és az időt arra, hogy teljes egészében kifejezhesse magát. Nemcsak megértem az eszemmel, de teljes lényemmel jelen vagyok, előítélet és kritika nélkül. Ha létrehozom ezt a minőségű jelenlétet, akkor képes leszek az eddig megérthetetlent is megérteni. De jó, ha tudom: csak azt vagyok képes a másikban megérteni, elfogadni, megbocsátani, amit önmagamban már felfedeztem és valamilyen szinten elfogadtam.” Rambala Éva

© Minden jog fenntartva! Az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.

2013. augusztus 4., vasárnap

Tűzkeresztség

Régóta foglalkoztatott már a gondolat, hogy vajon milyen lenne egy henna díszítés, vagy akár egy tetoválás a kopasz fejemen. 

A kaTARzis kiállításnak köszönhetően a hétvégén az Ördögkatlan fesztiválon voltunk, ahol henna festést is lehetett kérni. Kíváncsiságból végigpörgettem a mintákat és megakadt a szemem egy teknősbéka ábrázoláson.


Mivel egy meditációmkor "kopasz énem" egy teknős formájában "jelent meg" (a tudatalattim bölcs választása volt ez a kép az éveken át erős falak, ha úgy tetszik páncél mögé rejtett kopaszságom megjelenítésére), nem volt kérdés, hogy mire esik a választásom első hennadíszemkor. 
Várni kellett egy kicsit, így volt időm érlelni magamban a gondolatot. Nyoma sem volt bennem zavarodottságnak, bizonytalanságnak, vagy a kiszolgáltatottságtól való félelemnek. Sőt, izgatott lettem a gondolatra, hogy végre sok ember előtt is megmutathatom kopaszságom. Úgy éreztem, biztonságban vagyok, hiszen szinte beleolvadok a másságot az átlagembernél és a mindennapi szituációknál sokkal természetesebbnek tekintő fesztiválozók közé. 
Az Esélykikötő nevű helyen a hennafestő lány kicsit meglepődött a kérésemen, mivel nem festett még fejbőrre, így aztán mindkettőnknek ez volt az "első". A remekmű elkészült, és mivel a festék száradásáig nem lehetett semmivel befedni a fejem, nem volt más választás, mint így maradni. Érdekes módon alig tűnt fel az embereknek, hogy valaki kopaszon, egy száradó hennafestéssel a fején sétálgat közöttük.  
Na jó, persze, hogy feltűnt, de nem volt megbámulás, mutogatás, beszólás. Egy kedves mosolyt viszont az esetek többségében bezsebeltem, és a KuPé Folyóirat Olvasóligetébe érve egyből lett ülőhelyem is :).

Érdekes volt bekapcsolódni az Élő Könyv programba, melynek keretében az Olvasóliget vendégei egy transzvesztita férfinak (ill. immár nőnek) tehettek fel kérdéseket. 
Nagyon sok érdekes dolgot mondott az "Élő Könyv" (vagyis a nővé átalakult egykori férfi). Elmesélte például, hogy mindig ügyelt arra, hogy tettei ne előzzék meg lelki érettségét. Amíg lelkileg nem érezte magát elég erősnek egy-egy szituációhoz, addig nem próbálta ki magát bennük. Én sem véletlenül épp itt és épp most vettem le "önvédelmi páncélomat" (ráadásul jelképesen, épp a hennadísznek köszönhetően most is "védve" voltam).

Amikor az "Élő Könyv" a nőiességét firtató kérdést kapott, körbenézett, és megkérdezte a hallgatóságot, mit gondolnak ők, mitől nő egy nő? Találóbb kérdést nem is tehetett volna fel! Egy mondat fogalmazódott meg bennem szinte azonnal: ".... nem a hajtól!"

© Minden jog fenntartva! A képek és az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.