2012. október 22., hétfő

Töltekezés

Amíg nem tudtunk egymás létezéséről, azt gondoltuk, amit érzünk, nem érzi senki más. Aztán kiderült, hogy nem vagyunk egyedül. Sőt, olyan mintha ezer éve ismernénk egymást... 

Amikor együtt vagyunk, semmit nem kell magyaráznunk vagy körülírnunk, hiszen érzések, tapasztalatok, nehézségek terén közös nyelvet beszélünk. Megküzdési módjaink viszont eltérőek személyiségünk, önértékelésünk, élethelyzetünk és korábbi tapasztalataink függvényében, ezért új lehetőségekkel, szempontokkal gazdagítjuk egymás (alopeciás) látásmódját. 

Találkozóink nem a szomorkodásról és a panaszról szólnak. A valódi megértettség állapotában mindenki biztonságban érezheti magát, ami felszabadítja belső energiáinkat. Töltekezünk: szeretettel, elfogadással, együttérzéssel, támogatással, jókedvvel.       
© Minden jog fenntartva! Fotó: Molnár Gábor
A kép engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.

Egyébként is könnyen előtör belőlünk a játékosság, de legutóbb valóban szabadjára engedhettük a bennünk élő gyermeket. Csillogó szemekkel vetettük rá magunkat a tornyokban álló parókákra, hogy egymás reakcióinak fényében keressük az egyéniségünkhöz illő darabokat. A nap végén azonban lekerült rólunk minden álca, és önmagunk természetes valóságában örökítettük meg együvé tartozásunk.

"A legnagyobb erő az álarc levételéhez kell. Látszólag egy könnyű mozdulat, mégis, hatalmas erő kell hozzá. A fizikai kevés ehhez. Kezed nem mozdul addig, míg lelked rá nem szánja magát. És a lelked csak akkor teszi ezt meg, ha már elég erős. Ha már nincs benne büszkeség, nem akar más lenni, mint akinek született. Amikor már fáj a játék." Csitáry-Hock Tamás   

Köszönjük Harmati Beának (Hair-Club) és Molnár Gábornak (Molnármultimédia) a lehetőséget és a támogatást.

2012. október 14., vasárnap

Szex és New York

Aki nézte a Szex és New York című sorozatot, biztosan emlékszik Samantha beszédére (ld. lentebb angolul), melyet a mellrák elleni küzdelem érdekében mondott a kemoterápiáját követően. 

A beszéd addig unalmas és kínosan döcögős, amíg Samantha leplezni próbálja és figyelmen kívül akarja hagyni, hogy milyen kényelmetlenül érzi magát a kezelésekkel együtt járó hőhulláma miatt. Végül azonban nem bírja tovább, és az előre megírt és kicsit "sterilre", pátoszosra sikeredett szöveg folytatása helyett egyszer csak káromkodik egyet, majd minden hozzá hasonlóan hőhullámmal küzdő nőtársának egy képzeletbeli aranyérmet adományoz. A kínzó forróság érzet miatt még a parókáját is letépi magáról, mire sorra kezdenek felállni a jelenlévő érintettek, akik Samatha és egymás példájából is erőt merítve szintén megszabadulnak a parókájuktól. 

Egy kis kulisszatitkot is elárulok: az elsőként felálló szereplő Margaret Baker, aki valójában egy foltos hajhullással (alopecia universalissal) együtt élő amerikai színésznő.
Sokszor nem a nagy szavak, hanem a tettek az igazán inspirálók: az önsegítő csoportban - a filmjelenethez hasonlóan - gyakran mi is egymást ösztönözve, egymásból erőt merítve tudunk megküzdeni a hajhullással együtt járó kellemetlenségekkel. 
A Szex és New York című film egy másik szereplője is érdemel néhány mondatot e bejegyzésben. A 2012. év nagy "szenzációja" volt, hogy a sorozatban Miranda Hobbsot alakító Cynthia Nixon egy színpadi szerep tökéletes megformálása érdekében kopaszra borotválta a fejét. A róla készült képekkel leginkább azt szeretném illusztrálni, hogy a nőiesség nem a hajon, hanem sokkal inkább a kisugárzáson múlik.
Kép innen.

A Cynthiáról ekkor készült képeken engem leginkább az fogott meg, hogy szerintem a nőiessége egy fikarcnyit sem csorbult attól, hogy leborotválta a haját. Sőt, egy csodálatosan sugárzó nőt látok ezeken a fotókon. Én az ilyen példákból is nagyon sok erőt tudok meríteni, amikor kicsit elbizonytalanodom a külsőm elfogadhatóságát illetően. 

2012. október 6., szombat

Lehetőségek a problémán túl

"Vannak problémák, amelyek megoldhatatlanok, ám éppen a megoldhatatlansággal való találkozás nyit meg egy olyan lehetőséget, ami már a problémán túl van. Maga a probléma megmarad, de már nem kínzó, nem elviselhetetlen többé, mert egyszerűen túlhaladtunk rajta. Jung hasonlatával élve ez olyan, mint amikor az ember elindul felfelé a völgyből, és egyszer csak óriási viharban találja magát - ha azonban átvergődik ezen a szakaszon, akkor odafönt, a hegy tetején már süt a nap. 


Amikor feljutunk a csúcsra, onnan lenézve látjuk, hogy a vihar nem csendesedett el, de mi keresztül mentünk rajta. Ha vissza kell mennünk - mert újra nyakig benne leszünk egy dilemmában, életünknek egy másik nehéz helyzetében -, akkor megint meg kell küzdenünk a viharral. Megint megoldhatatlannak tűnik majd valami. Megint áthatolhatatlannak, kibírhatatlannak, elviselhetetlennek. 


Sajnos nem tudunk tábort verni a hegy csúcsán - életünk fájdalmas realitásához hozzátartozik, hogy a legszebb élményből is ki kell lépni, és megint jön a vihar, az elviselhetetlenség. Amikor azonban túlnövünk egy ilyen konfliktuson, akkor az természetszerűen együtt jár egy mélyebb tudatossággal. Ezt aztán érdemes megőrizni, magunkkal vinni, és nehéz helyzetekben felidézni: egy ilyen szakaszon már átmentem, tudom, hogy ez hogyan működik. Éppen az segít nekünk abban, hogy újból és újból nekifeszüljünk az elviselhetetlennek tűnő élethelyzeteknek, hogy van tapasztalatunk arról, hogy tavaly se haltunk bele, két évvel ezelőtt se, meg öt évvel ezelőtt se." 

Pál Ferenc: A szorongástól az önbecsülésig