2014. december 30., kedd

Kétezer-tizennégy

Ami elmondható volt, elmondtam, ami nem, azt megéltem.

Életem egy eléggé meghatározó, de itt kevésbé érintett területéről az idei év kapcsán egy Carl Gustav Jung gondolat jutott eszembe: "Az ember ismételten el-elfelejti, hogy ami egykor jó volt, nem marad mindenkorra és örökre jó. Csak rója régi útjait, melyek hajdan jó felé vezették, baktat rendületlenül, noha már rég rossz irányba görbültek bevált ösvényei. Aztán már csak a legnagyobb áldozatok árán, keserves bajlódás közepette tud beletörődni abba, hogy a régi jó talán már megavult, s immár nem is jó. És így van ezzel kicsiben és nagyban egyaránt."
Lassan búcsúzom kétezer-tizennégytől. Köszönöm a jót és a kevésbé jót is. Sokat tanultam: magamról, másokról, a világról. Tapasztaltabban (és kicsit talán bölcsebben is), új utakat keresve és a jóra nyitottan vágok neki kétezer-tizenötnek.
 
Ha hozzám hasonlóan ti is szeretnétek tudatosan lezárni ezt az évet és felkészülten várni a közelgőt, akkor ajánlom figyelmetekbe az Éviránytű munkafüzetét, melyet innen lehet letölteni.
 
© Minden jog fenntartva! Az írás és a fénykép engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.

2014. december 27., szombat

Év végi meglepetés

Egy igazán mozgalmas év volt a 2014-es, sok tennivalóval, meglepetéssel és még annál is több élménnyel. Az őszi (rész)számvetésemet emlékeztetőül ITT találjátok. 

Az Észak-Magyarország című napilapnak köszönhetően pedig az év utolsó napjai sem múltak el meglepetés nélkül. Rokonaim hívták fel rá a figyelmemet, hogy egy áprilisi interjúnak köszönhetően bekerültem a 2014-es év mondatait mondók sorába. A meglepetésen túl igazán nagy megtiszteltetés, különösen épp Rácz Zsuzsa írónő fényképe alatt mosolyogni. :)

Íme a mondataim, melyek alapján a szerkesztők év végén is érdemesnek találtak az újság hasábjain szereplésre:

"El tudtam magam fogadni. Ez mindennek az alfája és omegája. Ha ezt meg tudom tenni, és tudok az állapotomról természetesen beszélni, akkor ahhoz az emberek is természetesen tudnak viszonyulni. Ma már el tudom fogadni, hogy ilyen vagyok, s azt is, ha valakinek ez nem tetszik, hiszen akkor legalább világos, hogy nincs több dolgunk egymással. Ehhez kaptam sok erőt, megerősítést. Amíg magunkat nem szeretjük, addig nehezen boldogulunk."

© Minden jog fenntartva! A bejegyzés linkje megosztható.

2014. december 21., vasárnap

Határtalan (ön)szeretet

Pár évvel ezelőtt egy önismereti csoportban azt a feladatot kaptuk, hogy készítsünk egy álarcot magunknak, majd meséljük el a segítségével, hogy a hétköznapokban általában milyen (ál)arcot mutatunk az emberek felé. E feladat - magam sem értettem akkor, hogy miért - nagy ellenállást váltott ki belőlem. Magam elé tettem az üres, fehér lapot, de sem ötletem, sem kedvem nem volt az alkotáshoz. Feszengtem ugyan látva, hogy a többiek lelkesen rajzolnak, színeznek, vágnak, de úgy éreztem, nincs erőm még egy álarchoz. Akkor azt éreztem, hogy az én álarcom a parókám, ami akkor is épp rajtam volt. 

A feladat azonban nem hagyott nyugodni, és gondolatban később vissza-visszatértem a kérdéshez. Biztos, hogy a parókám az álarcom, vagy éppen ellenkezőleg: a segítségével válok azzá, aki valójában vagyok?

Hosszú utat tettem meg az alopecia universalis következtében megváltozott külsőm elfogadása és "kopasz énem" személyiségembe integrálása terén, melynek eredményeképpen az önmagammal kapcsolatos érzések között ma már a szabadság, a nyitottság, a belső béke és a hála a meghatározóak. Ugyanakkor nem tudom, de nem is akarom kitörölni a lelkemből annak a hosszú hajú nőnek a képét, aki valaha voltam, és aki a lelkem mélyén még ma is vagyok.

Régebben éppúgy fájdalmas volt a tükörbe nézni, mint ahogy fájdalmas volt a hajas önmagam emlékével és álomképével találkozni. Ma azonban már tudom, hogy a szeretet határtalansága az önszeretetre is érvényes: semmi és senki sem akadályozhatja meg, hogy egyenrangú szeretetben részesüljön éppen aktuális tükörképem, valamint az elmékeimben élő hajas lány, akivel egyre értékesebbé válik egy-egy álombeli találkozás. Így lett kerek és teljes az én kis személyes világom, és már azt is tudom, hogy milyen lenne az én álarcom.  

© Minden jog fenntartva! Az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.

2014. december 14., vasárnap

Hála

"Elménk külön kis világ, s önmagában 
Pokolból mennyet, mennyből poklot varázsolhat"

John Milton az Elveszett Paradicsom című művéből idéz Sonja Lyubomirsky Hogyan legyünk boldogok? című könyvében, amikor arról ír, hogy a boldogság szempontjából életünk objektív körülményeinél sokkal fontosabb, hogy hogyan gondolkodunk önmagunkról, a világról, másokról (p. 123). 

Sonja Lyubomirsky könyvében kutatásokkal alátámasztott módszereket mutat ahhoz, hogy a poklot mennyországgá változtassuk, mely közül az egyik a hála kinyilvánítása (pp. 124-140.). 

A hála kifejezésének nemcsak az élettel való elégedettség fokozása, hanem a számunkra fontos személyek, dolgok elengedése szempontjából is fontos szerepe van. A hála számos negatív érzés (pl. mohóság, irigység, keserűség, harag, aggodalmaskodás, csalódottság) ellenpólusa, semlegesítője, és olyan pozitív érzések felerősítője, mint az érdeklődés, izgalom, öröm és büszkeség. Segítségével észrevehetjük, hogy mennyire értékes és segítőkész emberek, valamint milyen jó dolgok vesznek körül bennünket (és hogy mennyivel rosszabb is lehetne). A hála kifejezése a társas kapcsolatainkra is pozitív hatással, például azért, mert szorosabbá, mélyebbé válhat azokkal a kapcsolatunk, akik irányába hálát érzünk (és ennek esetleg még hangot is adunk).  

"A hála kifejezése megerősíti önértékünk tudatát és az önbecsülésünket is. Amikor rádöbbenünk, hogy mennyit tettek értünk mások, vagy mennyi mindent értünk el mi magunk, akkor magabiztosabbnak és hatékonyabbnak érezzük magunkat." (p. 129.) Nehéz helyzetekben az önsajnálatba merülés helyett a hála kifejezése - bár nagy kihívást jelenthet, de - segíthet pozitív módon átértelmezni a negatív életeseményeinket, így segítve az alkalmazkodást és a továbblépést. 

A hála kifejezésének több módja is van, melyek közül érdemes a hozzánk leginkább illőket felváltva/kombinálva, és nem túlzásba víve használni, továbbfejleszteni.  

Az egyik ilyen módszer a hálanapló vezetése, ami akkor bizonyult a kutatások szerint a leghatékonyabbnak, ha hetente egyszer, 3-5 dolgot/témát jegyzünk le a naplónkba, amiért az adott pillanatban hálát érzünk. Ha valaki kevésbé szeret írni, akkor a hálát-adás pusztán az ezen való (akár mindennapos) elmélkedéssel is gyakorolható. Érdekes, de egyben izgalmas az a könyvben olvasható javaslat, ami a "hálátlan" gondolatot (pl. "a testvérem elfelejtette a születésnapomat") egy hálással egészíti ki (pl. "de mindig számíthatok rá, amikor bajban vagyok"). A jó dolgokról szóló listát akár egy baráttal is átbeszélhetjük, aki segíthet akkor is, ha valami miatt elveszítjük a motivációnkat a hála-gyakorlásában. Végül, de nem utolsó sorban hálánkat közvetlenül is kifejezhetjük: személyesen, telefonon, írásban. Egy hála-levél megírása akkor is lehetéséges, ha végül nem küldjük azt el a címzettnek.

A közelgő Karácsony kiváló alkalom lehet a hálánk közvetlen és személyes kifejezésére. Az év vége pedig remek lehetőség (a jövő évi célok kitűzése előtt) egy óév búcsúztató hála-lista összeállításához.

Felhasznált irodalom: Sonja Lyubomirsky, Hogyan legyünk boldogok? Életünk átalakításának útjai tudományos megközelítésben, Ursus Libris, 2008

© Minden jog fenntartva! Az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.

2014. december 9., kedd

La femme meglepetés

A kaTARzis kiállítás híre a La femme magazinba is eljutott!
Arató Zsuzsával, a Cafe Quartet vonósnégyes oszlopos tagjával még nyáron készített interjút a La femme magazin újságírója. Zsuzsát a legelső megnyitónkon ismertük meg, ahol a Cafe Quartet muzsikált a program részeként a kaTARzis kiállításra kíváncsi közönségnek. Zsuzsa - több közös megnyitóval (Szeged, Debrecen, Miskolc) a hátunk mögött is - töretlen lelkesedéssel támogatja a kezdeményezésünket, akár csak kiállításunk fotóművésze, Verbőci Patrícia. Így lett a La femme magazin őszi és téli lapszáma is különösen kedves a számunkra. :)

2014. december 8., hétfő

Memory factory

Egy érdekes TED előadásban a kutatók az emlékezet manipulálásának jövőbeli lehetőségét villantják fel a hallgatóság számára. A kutatás komoly etikai kérdéseket is felvet, viszont sokan nem is gondolnák, hogy az emlékek "manipulálása" már ma is része a mindennapjainknak. 

A valóságban ugyanis mindannyian folyamatos és tudattalan "emlékgyártásban" vagyunk: az éppen aktuális érzéseinket a múltbeli történeteinkkel (is) igyekszünk „alátámasztani”, ezért az emlékeink közül az kap jelentőséget, ami éppen passzol az aktuális helyzetünkhöz és érzéseinkhez. Ez esetemben nemrég egy óvodáskori történet újraértelmezésében öltött testet.


A történet szerint az egyik ünnepségen el kellett volna szavalnom a Cini Cini Muzsika című mondókát, én azonban nem a program szerint, hanem csak kicsit később mondtam el azt a közönségnek. Pár héttel ezelőttig én ezt az emléket/történetet annak alátámasztására használtam, hogy lám-lám, nekem már az oviban is nehézséget okozott a figyelem középpontjában lenni.

A történet kicsit pontosabban viszont a következő: A program szerint néhány ovis társam körében kellett volna kiállnom a gyerekek és a szülők elé, ám én nem voltam hajlandó a többiekkel együtt kimenni az udvar közepére. Helyette megvártam, amíg mindenki elmondja a maga mondókáját, visszaül a helyére, majd a kiürült "színpadra" lépve már egyedül csak az én előadásomat élvezhette a közönség. 

A történetnek ez az apró, mostanáig számomra nem ismert részlete alapjaiban "rengette meg" a magamról kialakított képet: Jé, én már akkor is szerettem szerepelni, és a figyelem középpontjában lenni. :) Ez utóbbi persze lehet, hogy éppúgy nem fedi a teljes valóságot, mint a korábbi elképzelésem, de kiváló példája annak, hogy egy évekkel ezelőtti történet egymásnak akár ellentmondó elképzelésünk alátámasztásául is szolgálhat.

Biztosak lehetünk tehát abban, hogy bármit (akár jót, akár rosszat) gondolunk is magunkról/ másokról/egy adott helyzetről, agyunk a segítségünkre fog sietni, és azon emlékeinknek, valamint múltbeli történeteinknek fog jelentőséget tulajdonítani, ami ezen elképzelésünket alátámasztja, mindez pedig jövőbeli lehetőségeinket is befolyásolhatja. Ez szerintem minimum olyan "félelmetes lehetőség", mint a bejegyzés elején említett TED előadásban bemutatott kutatás...

© Minden jog fenntartva! Az írás és a fénykép engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.