2014. május 6., kedd

Haj vagy paróka?


Lassan egy éve lesz annak, hogy egy másik fazonról a képen látható parókára váltottam (egészen pontosan visszaváltottam, hiszen 2011-ben már egyszer volt szerencsém hozzá)

Kb. egy évvel voltam egy munkahelyváltás után, melynek kezdetén úgy döntöttem: ezúttal nem osztom meg mindenkivel a betegségem történetét és következményeit. A főnököm és néhány régebbről ismert kolléga tudott arról, hogy parókát hordok, sokan viszont nem (vagy legalábbis nem tőlem). :) 

Mindez tudatos, jól végiggondolt döntés volt a részemről. Nem a félelem vezérelt, egészen egyszerűen csak azt szerettem volna, hogy a szakmai feladatok határozzák meg a kollégák és a köztem újonnan kialakuló kapcsolatot (ha már egyszer egy munkahelyen vagyunk :)).

Ha lettek is volna illúzióim (persze nem voltak) az információ (nem) áramlásával kapcsolatban, a paróka-csere kapcsán tapasztalt reakciók (egészen pontosan ezek hiánya) meggyőztek arról, hogy kiválóan és egyben elismerésre méltóan diszkréten működött az infótovábbítás a munkaközösségünkben. :) 

A 2011-es váltással ellentétben ezúttal nem volt annyira szembeötlő a változás, de azért látható volt az új fazon és szín. Rutinos újparókásként már nem mentem el a csere előtt leglább két hét szabadságra (hátha elfelejtik a kollégák, hogyan néztem ki, és nem tűnik fel visszatértemkor az új frizura), és nem is forgolódtam álmatlanul egész éjjel azon szorongva, hogy milyen reakciókban lesz részem. Sőt. Izgatottan vártam, hogy az új dögös vörös parókámban menjek dolgozni, és bezsebeljem a dícséreteket (akkoriban épp jól jött  volna egy kis külső megerősítés :)). 

Ezzel szemben szinte csak egy félig visszaszívott "De jó a ha...jad?!"-dal kellett beérnem. Vicces volt a kollégák arckifejezésével és természetellenes némaságával találkozni. :) Kicsivel később tudtam meg - amire a frizuracsere napján természetesen én magam is rájöttem -, hogy természetesen mindenki tudott arról, hogy parókát hordok, és persze, hogy senki sem vak, csak éppen azt nem tudták, mit is illik ilyen helyzetben mondani.

Kivétel nélkül nagyon kedves és szociálisan érzékeny kollégákról van szó, akik úgy vélték, nem örülnék neki, ha emlékeztetnének rá, hogy parókát hordok (és pár éve még igazuk is lett volna), azt meg azért mégsem mondhatták, hogy jó (vagy legalábbis új és más :)) a hajam, ha egyszer az (per pillanat legalábbis) nincs. Így viszont maradt a dermedt, és furcsa némaság, a csillogó szemek, és gondolom a hátam mögötti - kétség nem fér hozzá - jóindulatú véleménycsere. 

Milyen jó is azonban, hogy az ilyen helyzetekre van még egy kiváló szavunk! Ha gondban lennétek, mit is mondjatok, legközelebb bátran dícsérjétek meg egyszerűen csak az új frizurám. ;)

© Minden jog fenntartva! A kép és az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.