2011. október 19., szerda

Egy elfogadóbb világról álmodom

Weisz Fanni, a 2011-es szépségkirálynőválasztás közönségdíjas szépségkirálynő nemrég beszédet tartott a Magyar Országgyűlésben, amely nemcsak meghatott, de el is gondolkodtatott. A fogyatékkal élők esélyegyenlőségére szerette volna előmozdítani, ezért saját félelmeit és korlátait is leküzdve nem "jelelve", hanem saját hangján szólalt fel a képviselők előtt. Beszédében a siketeket, látássérülteket és a mozgásukban korlátozottakat említette, és ekkor eszembe jutott a 2011-es népszámlálásról szóló kérdőív kapcsán készült korábbi bejegyzésem.

És ezután sem hagyott nyugodni ez a kérdés. Az "alopeciás" lét vajon fogyatékosság, tartós betegség vagy inkább "csak" egy állapot? Sok mindenben akadályoz minket és számos kellemetlenséget okoz a mindennapoban, ezért sovány vigasz, hogy a haj- és szőrzetvesztéssel együttjárú akadályok nagy részét döntően lelki okokból látjuk legyőzhetetlennek. Amikor azonban megállunk egy pillanatra és jobban belegondolunk, el sem tudjuk képzelni azokat a nehézségeket, melyekkel a fent említett embertársaink nap mint nap küzdenek. (Az alábbi képek forrása itt található.)
Közös azonban bennünk a vágy egy toleránsabb, elfogadóbb társadalom iránt, ahol természetes, hogy sokféle ember, különböző bőr- és hajszínűek, esetleg kopaszok (férfiak és nők egyaránt), kerekesszékkel, fehér bottal közlekedők, vékonyak, kövérek, vagy éppen jelnyelven kommunikálók, élnek együtt, hovatovább egymást segítve. Ez azért talán még nem utópia!
Kép/photo credit: Verbőci Patrícia © Minden jog fenntartva!

Bár toleranciát és empátiát sajnos nem lehet sem venni, sem ingyen osztogatni, de informálni, szembesíteni és ezáltal elgondolkodtatni az embereket igen is lehet. Micsoda felelőssége van/lenne ebben a média- és a reklám világának! Még szerencse, hogy van, ahol már felismerték ennek a jelentőségét! (Az alábbi képek forrása itt található.)
És hogy milyen az, amikor egyesek a lehetőséget is meglátják ebben a helyzetben? Nézzétek meg azokat a példákat is (ittittittitt és itt), amikor a modell kopasz.

© Minden jog fenntartva! Az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.

Nincsenek megjegyzések: