A legutóbbi tükrös bejegyzést felvezetésnek és gondolatébresztőnek szántam...Emlékeztek?...Ki mit lát, ha tükörbe néz?
Ideális az lenne, ha a valósághoz leginkább közelítő képet tudnánk észlelni, ehelyett általában vagy alul, vagy (ritkábban) felül értékeljük a valóságot.
A realitást emberi kapcsolataink segítségével közelíthetjük leginkább, hiszen a többi ember, a szülők, a család, a barátok folyamatosan tükröt tartanak nekünk. Nem csak a hibáinkra figyelmeztetnek, de visszajelzést adnak a külsőnkkel és viselkedésünkkel kapcsolatban, tettekre, olykor változásra ösztönöznek, szeretnek minket, bókolnak és akár még rajonganak is értünk.
Vajon mi miért keressük mégis magunkban irreális szigorral, megszállottan és felnagyítva a hibát? Tudom, tudom, nagy a szám...Hiszen én sem vagyok/voltam kivétel. A valódi énemet sokáig egyáltalán nem érzékeltem. Sem külső, sem belső tulajdonságaimat. Csak a foltjaimat, valamint a visszanövő és újra kihulló hajszálaimat láttam magamból.
Lépjünk azonban bátran egy kicsit hátrébb, a problémát (pl. haj/szemöldök/szempilla hiányát) egy időre zárjuk ki a figyelendő tényezők közül, és készítsünk leltárt arról, amit szeretünk magunkban. (Szerénységem tiltja, hogy a saját pozitív listámat itt most felsoroljam. :))
Ha készen van az "induló raktárkészlet", miért ne lehetne azt időről időre valami új elemmel gazdagítani? És persze a rendszeres leltározást se hagyjuk ki. Például hajszál-számolgatás helyett (vagy mellett) a számunkra kedves tulajdonságainkra emlékeztessük magunkat a tükör előtt.
Előbb vagy utóbb a magunkról alkotott képnek pozitívabbá kell válnia! Szóljatok, ha a tükörben már Ti is egy oroszlánt láttok!
© Minden jog fenntartva! Az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése