A meteorológiai tavasz első szombatja a hosszú tél után végre a napsütés reményével kecsegtetett, mi mégsem ettől, hanem az első randevú izgalmától estünk transzba. A szó átvitt és a szó szoros értelmében is.
A sikerhez és a jó hangulathoz a helyszín is nagymértékben hozzájárult. Az Asylumban pár órára menedékre leltünk. Új erőre kaptunk útjaink folyatásához, melyek egészen bizonyosan fogják még keresztezni egymást.
A találkozón a korosztályi képviselet a 2,5 évestől az 50 évesig terjedt, a nemek tekintetében enyhe nőuralom alakult ki. A budapesti helyszín a vidékieknek sem okozott akadályt: ki közelebbről, ki messzebbről, de nekivágott az útnak.
Egy kis félelem mindenkiben ott motoszkált. Sokan féltek a hónapok, évek alatt jó mélyre elásott érzések újbóli felszínre kerülésétől, és attól, hogy Alopeciával immár nem csak a tükörben fognak találkozni.
Engem leginkább az izgatott, hogyan lehet majd egy húsz fős, kicsit heterogén társaságot öt-hat órán keresztül mindenki megelégedésére lekötni. Ebben aztán többen is a segítségemre siettek. Külön köszönet Móninak és Gábornak!
A közös lakótárs, a közel azonos küzdelem, valamint az Alopeciás élethez kötődő tapasztalatok és érzések miatt úgy éreztük, mintha már ezer éve ismernénk egymást. Így a kezdeti gátlások is nagyon hamar elillantak. A bátrabbak erről kézzelfogható bizonyítékot is szerezhettek. Talán nem marad majd titokban, hogy itt mire célzok. ;)
Három hét telt el első találkozásunk óta, de az érzések még most is élénken élnek bennem. Egy éltre szóló élménnyel lettem gazdagabb!
A Lélek-fogadóban "lelkeink felismerték egymást". Köszönöm Ildikónak az én érzéseimet is tökéletesen kifejező mondatát!
A következő találkozóig a MAAK segítségével tartjuk a kapcsolatot!
© Minden jog fenntartva! Az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése