Nem is olyan régen megállapítottam, hogy az Alopeciával való közös élet szempontjából jó korba születtem, hiszen mind a nőknél, mind a férfiaknál a csupasz test divatját éljük, és több visszajelzés alapján mondhatom, hogy a férfiak nagy részének fantáziáját beindítja a kopaszság gondolata. Nem feltétlenül a sajátjuké, de egy nőé mindenképpen. És nincs ez másképp az ellenkező nem esetében sem. Személy szerint nekem sincs semmi problémám a férfikopaszsággal.
Viszont nem csak időben, de térben mérve is szerencsésnek érzem magam. Furcsának tűnhet ezt olvasni, tudva, hogy mit is gondolunk mi magyarok (másokról nem is beszélve) magunkról az elfogadás/tolerancia terén. De mint minden, ez is csak viszonyítás kérdése.
Amikor a történetem megjelent a NAAF honlapján, én is elolvastam néhány új bejegyzést. Ekkor találtam rá az indiai Shelly történetére.
A harmincéves Shelly egy középosztálybeli családból származik, és gyerekkora óta él együtt Alopeciával. Ma már ő is parókát hord - ami annyira természetes hatást kelt, hogy észre sem venni, hogy nem a saját haja. Kemény munkával fogorvosként, majd szájsebészként doktorált, ám a magánéletét tekintve el van keseredve.
Elkeseredésének oka az indiai társadalom konzervativizmusával és hagyományaival van összefüggésben. Számára szóba sem kerülhet, hogy kopaszságát a saját kénye-kedve szerint élje meg, akár úgy is, hogy nyíltan felvállalja azt.
Ám még ennél is nagyobb problémát jelent számára és családja számára a férj-találás. El van keseredve, hogy a vele egyidős barátnői már mind férjhez mentek, őt azonban rendszeresen kikosarazzák a családja által választott férj-jelöltek a (haj)hiányosságára hivatkozva. Mindenki azt mondja neki, hogy mivel "defektes", csak "defektes" férjet találhat magának.
Ennek tükrében Magyarországon Alopeciával élni maga a kánaán. Lehet, hogy megbámulnak az utcán, lehet, hogy egy szűk (nem éppen intelligens) réteg nem túl kellemes megjegyzéseket is megenged magának, de ennek ki vannak téve a túlsúlyos, túl vékony, elálló fülű, nyurga lábú, szeplős, vörös hajú embertársaink is.
Szerencsésnek érzem magam, hogy kis hazánkban nincsenek az indiaihoz hasonló előítéletek, és sokaknak nem szegi kedvét az, hogy másképp vagyunk csomagolva!
"Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan!"
© Minden jog fenntartva! Az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése