2010. augusztus 4., szerda

Esélyegyenlőség

Minden élettársi kapcsolatnak megvannak a maga nehézségei. Kell egy kis idő az összecsiszolódáshoz, utána erő a kompromisszumokhoz, majd erős idegzet annak elviseléséhez, aki épp az agyunkra kíván menni. Több éven át kollégista voltam, és albérletet is osztottam meg évfolyamtársaimmal, szóval tudom miről beszélek. :-)

Nyilván más a helyzet, ha tudjuk, hogy a tásbérlet csak rövid, vagy legalábbis behatárolt ideig tart majd, és más akkor is, ha tudjuk, hogy a válásra nem sok az esélyünk.

Az egy fedél alá kényszerített esküdt ellenségek harcolhatnak foggal körömmel egymás ellen, de akár békét is köthetnek egymással.

Sokáig azt gondoltam, hogy mennyivel könnyebb dolgom lenne férfiként együttélni Alopeciaval. Abból indultam ki, hogy ha férfi lennék, akkor a kopaszságom nem okozna ekkora problémát, mert az utcán sétáló kopasz férfiak látványa sokkal megszokottabb, mint a kopasz nőké.

Még mielőtt azonban komolyabban elgondolkodtam volna egy nemi identitásváltó műtéten, eszembe jutott egyik férfi ismerősöm, aki genetikailag kódolt ritkuló haja ellen hasonló elszántsággal küzdött, mint én Alopeciával. Mi tehát a garancia arra, hogy férfiként szeretnék kopasz lenni?

És ekkor döbbentem rá, hogy nem csak általában, de Alopecia esetében is elmondható, hogy mindkét nemhez való tartozásnak megvannak a maga előnyei és hátrányai. Alopeciás nőként szenvedtem a kopaszságom miatt, de férfiként nem adatna meg számomra annyi alternatíva ennek elfedéséhez. A kozmetikai tetoválás és a műszempilla hordásának lehetőségéről már nem is beszélve.

Alopecia pedig nem válogat, nem diszkriminál. Bármely korban felbukkanhat, és egyforma eséllyel választ magának női vagy férfi hajkoronát lakótérnek, akiket egyformán rosszul érinthet a rájuk kényszerített élettárs...

Részletes információ a foltos hajhullásról ITT található.

© Minden jog fenntartva! Az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható. 

Nincsenek megjegyzések: