2012. május 19., szombat

Gyereknaphoz közeledve

Hatéves koromtól része a hajhullás az életemnek. Foltokban megnyílvánuló szeszélyének hála viszonylag sokáig tudtam rejtegetni, ezért a komolyabb, például a külsőmben bekövetkező drasztikus változás okozta nehézségekkel csak kamaszkorom végén szembesültem.

Vannak azonban gyerekek, akiknél a hajhullás egészen kicsi korban (akár már 1-1,5 évesen) és foltok helyett rögtön universalisként (azaz teljes hajvesztés formájában) jelentkezik. Ők már a bölcsődében, óvodában, iskolában szembesülnek azzal, hogy mások, mint a többiek, és gyakran eszköztelennek bizonyulnak a kortársaik, valamint a felnőttek fürkésző tekintetével szemben.
A nehézségek jellemzően inkább az iskolában jelentkeznek, és a tapasztalatok azt mutatják, hogy leginkább a tájékoztatással, nyitottsággal, a diáktársak, szülők és tanárok bevonásával lehet az érintett kislány és kisfiú mindennapi életét megszabadítani a hajhullás okozta stressztől és gátlásoktól. Egy későbbi bejegyzésben írok majd pár ötletet, ugyanis hihetetlenül kreatívak e tekintetben az amerikai szülők és gyerekek.

Kisebb gyerekeknek is nehéz azonban elfogadni, hogy nem hasonlítanak a barátokra, játszótársakra. Másságukat már egészen kicsi korban észlelik, ami önmagukhoz és a világhoz való viszonyukat is meghatározza.

Egy hároméves amerikai kislány azonban - aki minden nap maga választja ki, hogy melyik sapkát/kendőt/maslit/szalagot veszi fel aznapi ruha összeállításához - nagyon frappáns választ adott arra a kérdésre, hogy miért nincs haja: "Amikor megszülettem, Isten megkérdezte, hogy hajjal, vagy haj nélkül? És én haj nélkül kértem." :) A szülők sokat segíthetnek a gyerekeknek abban, hogy megtalálják a számukra elfogadható és megnyugtató választ arra, miért más egy kicsit a külsejük a kortársakéhoz képest.

Az érintett gyerekek számára emiatt különösen fontosak az olyan mesehősök, akikben magukra ismerhetnek. Ilyen például Caillou, a kanadai rajzfilm négyéves főszereplője is. Caillou kalandjaival 1997-2010 között 5 évad 122 részében találkozhattak a gyerekek és bár kopaszsága nem betegség következménye, hanem karakterének része, sokat segíthet az érintett gyerekeknek a kopaszság természetes elfogadásában. A mesét a Minimax és az MTV is vetítette, érdemes figyelni, hátha visszatér a képernyőre.

Kép innen.

© Minden jog fenntartva! Az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.

Nincsenek megjegyzések: