2012. május 6., vasárnap

Anyák napja


Mielőtt megbékéltem volna a hajhullásommal, gyerekként, kamaszként és fiatal felnőttként vívtam vele harcomat. Nehéz volt, de édesanyámnak talán még nehezebb. A szülők többségéhez hasonlóan a csillagokat is lehozta volna, csakhogy egészséges lehessek és normális életet élhessek. A legjobbat akarta nekem, ezért éveken át elszántan kutatott orvosok, gyógy- és módszer után, és vívta velem is harcait minden egyes új csodaszer kipróbálása érdekében.

Keveset, de mondhatnám azt is, hogy szinte semmit sem tudtunk a foltos hajhullásról, és bár a rokonságban volt már rá példa, Alopecia az esetemben mindenkinél kitartóbbnak bizonyult. Én viszonylag korán beleuntam az orvosok, képzett és önjelölt gyógyítók találgatásaiba, édesanyám viszont a remény legapróbb szikrájába is két kézzel kapaszkodott. Amíg hagytam. A húszas éveimre ugyanis végképp megelégeltem a sok bogyót, cseppet, kencét, és igyekeztem nem tudomást venni az akkorra már igenycsak megszaporodott foltjaimról.

Csak néha, egy-egy szenzációs újdonság borzolta a kedélyeket és a családi békét, amit édesanyám, velem ellentétben, mindenképpen érdemesnek talált egy próbára. Tehetetlenek és eszköztelenek voltunk a küzdelem során, ezért e csodaszereken keresztül érezhette úgy, hogy tesz valamit a gyógyulásom érdekében. Csak akkor engedte meg magának az elgyengülést, amikor látta, hogy  elfogadtam hajnélküliségemet. Korábban viszont sosem láttam sírni Alopecia miatt.

Szülőként azt lehet a legnehezebb elfogadni, hogy bármennyire is szeretné az ember, nem tudja a gyermekét a csalódásoktól és a fájdalomtól megóvni. Ezek viszont elengedhetetlen kellékei az életnek, melyek alakítják, csiszolják a személyiséget. Aki saját erőből átküzdi magát a nehézségeken, megtapasztalja saját erejét. Védőhálóra és biztosítókötélre azonban mindenkinek szüksége van: megnyugtató, ha tudjuk, nem vagyunk egyedül a küzdelmek során, és vannak, akikre mindig, minden körülmények között számíthatunk.

Ma már nem tragédiaként tekintek a hajhullásomra, hanem egy olyan kihívásként, amely megedzett, megerősített és rengeteg új élményt hozott az életembe. Nem egyik napról a másikra, hanem szép lassan átformálta, fejlesztette a gondolkodásmódomat és az emberekhez való viszonyomat.

Mivel tudom, hogy Anyukám lelkes olvasóim egyike, ezúton szeretném neki és Nagymamámnak is megköszönni, hogy e hosszú folyamat során ott álltak mögöttem.

Kép: Gustav Klimt - Anya és gyermeke

© Minden jog fenntartva! Az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.

Nincsenek megjegyzések: