2011. október 1., szombat

Szemöldök trükk

Ott hagytam abba legutóbb, hogy kellett volt valamit kezdenem a mindig változó sűrűségű szemöldökömmel, illetve egy idő után annak hiányával. Mivel az állandó rajzolgatást túl macerásnak és kevésbé praktikusnak találtam, úgy döntöttem, kipróbálom a sminktetoválást. 

Annyit tudtam akkoriban erről a módszerről, hogy a testtetoválással ellentétben, nem tart örökké, egyéntől függően általában 1-5 évig marad a festék bőrben és ez idő alatt a smink folyamatosan halványodik (az akkori festék-típusok esetében a barna szín jellemzően vöröses, a fekete pedig kékes árnyalatúvá vált kopás közben).

Az első tetoválásomra több mint tíz éve szántam rá magamat, amikor még a meglévő szőrszálak segítették a kozmetikusomat a forma minél természetesebb megrajzolásában. Amikor pár évvel később a szőrszálak ismét megfogyatkoztak és a korábbi tetoválás már megkopott, újra jöhettek a tűk.

Ekkor egy satírozott szemöldököt kaptam. Ez a legrégebbi technika, amikor a szemöldök egy tömör forma és teljesen be van satírozva. A kozmetikai tetoválás az idő múlásával halványul, mivel a festék spontán kopása mellett, bőrünk sejtjei is érzékelik az idegen anyagot, és védekező mechanizmusuknak köszönhetően a pigmenteket megpróbálják lebontani. Sajnos én azok közé tartozom, akiknél a festék viszonylag hamar kikopik, ezért nincs más választásom, be kell rendezkedem a kétévenkénti tű alá fekvésre.

Pár hónapja, amikor már épp aktuálissá vált az új tetoválás elkészíttetése, volt szerencsém megerősítést nyernem a "nincsenek véletlenek" alaptételt illetően. Rátalált ugyanis a blogomra, és felvette velem a kapcsolatot Vámos Mónika, aki a sminktetoválást Magyarországon elsőként bevezetők között volt. Így jutottam el hozzá (elérhetőség itt), ahol a meglévő és már igencsak megfakult, satírozott szemöldök alapomra az úgynevezett szálas technikát alkalmazva készítette el új "arc-kontúromat".

Maga a tetoválás egyébként egyáltalán nem volt fájdalmas. Talán a kíméletesebb szálas technikának, talán a korábbi tapasztalataimnak, vagy esetleg a kedvező holdfázisnak köszönhető, de rezzenéstelen arccal és érzéstelenítő krém nélkül sikerült átesnem a tetováláson. Közvetlenül e művelet utáni (tehát a végeredményhez képest kicsit még sötétebb) állapot látszik a képen. Az új tetoválásommal sikerült a már meglévő formát is kiigazítani, amit a korrekció során Mónika még tovább tökéletesített. A korrekcióra, ami a folyamat természetes részét képzi, négy héttel később került sor. A festék befogadása egyénenként változó lehet, ezért ilyenkor tudja a tetováló a szükséges kiegészítéseket elvégezni a tetováló.  

További praktikákat itt és itt találtok, a sminktetoválás kapcsán készült írásaimat pedig itt találjátok. 

© Minden jog fenntartva! A képek és az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia!

ez a modszer tetovalas, vagy pigementalas?

Csupa(sz)épség írta...

Szia!
A módszer neve sminktetoválás, amely során természetes eredetű ásványi pigmentekből álló festéket használnak.
Ha többet szeretnél megtudni magáról a technikáról, kérlek, inkább a szakembereket keresd fel a kérdéseddel. A bejegyzésben található linkek segítenek ebben. Üdv, DL.

Névtelen írta...

Köszi, akkor ez az a technika amire gondoltam :)

Kaméleon írta...

Egy problémával megint kevesebb! ;)Jó lett!

Hideg Piroska írta...

Nagyszerű munka, dícséret a kolléganőnek....