2012. július 14., szombat

Fedetlenül

2012. május 14-20 között a londoni Frameless Galériában egy különleges kiállításra került sor "Uncovered" (Fedetlenül) címmel.

A kiállítás keretében Daniel Regan hajhullással, Agata Cardoso pedig a mellrákkal érintettekről készített fotóit lehetett megtekinteni. A kiállítást többek között az Alopecia UK, a Rózsaszín Szalag Alapítvány, valamint a Brit Bőrgyógyászok Társasága támogatta. A kiállítást egy-egy fotóval 2012. áprilisától a londoni metróaluljárókban is hirdették.


Daniel Regan fényképész hosszú távú projektje keretében azt a célt tűzte ki, hogy érdekes fotóin keresztül felhívja a figyelmet Alopeciára, azaz a hajhullásra, ugyanis ez a külső megjelenést alapjaiban megváltoztató betegség/állapot több mint egy millió embert érint az Egyesült Királyságban, miközben kiváltó okairól még mindig csak rendkívül keveset lehet tudni.


Rendszeres olvasóim, ill. az érintettek tudják, hogy önmagában ez a betegség a hajveszteségen túl nem károsítja fizikai értelemben a szervezetünket, és nem is életveszélyes, ugyanakkor rendkívül romboló hatásai lehetnek az énkép, önbizalom, önértékelés, és ezeken keresztül az emberi kapcsolatok tekintetében is. A haj fontosságát hangsúlyozó társadalomban elvesztésének feldolgozása leginkább a nők esetében jelent komoly kihívást.

Daniel a fényképek segítségével azt szeretné megmutatni, hogy a kopaszság valójában gyönyörű. Tíz bátor nő, férfi és gyerek állt/ült modellt Danielnek, hogy elkészülhessen a kiállított, lenyűgöző fekete-fehér sorozat, amely Alopecia különböző stációit jeleníti meg: a foltoktól a teljes kopaszságig. 


A bejegyzés és képek forrás itt, itt és itt. Az Uncovered kiállítás honlapja itt található.

Nincsenek megjegyzések: