2012. június 11., hétfő

Repedés a falon

© Minden jog fenntartva! Az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.

Sokszor gondolkodtam már azon, hogy miért tartott nekem több, mint tíz évig, hogy elfogadjam magam. A betegségemet, az állapotomat, a kopaszságomat. Így, ahogy vagyok. Kerek egésznek.

Nemrég az alábbi idézet adott némi magyarázatot:

"Egy könyörületes személy, látva hogyan küszködik egy pillangó, hogy kiszabadítsa magát a bábból, segíteni akart neki: nagyon gyengéden kitágította a szálakat, kialakítva egy kijáratot. A pillangó kiszabadult, kibújt a bábból, bizonytalanul bukdácsolt, de nem tudott repülni. Valamit ez a könyörületes személy nem tudott, és ez az, hogy csak a megszületés, kibújás küszködésén keresztül tudnak annyira megerősödni a szárnyak, hogy repülni lehessen velük. A pillangó megrövidített életét a földön töltötte, sosem ismerte meg a szabadságot, sosem élt igazán." Carl Rogers

Kép és idézet forrása: Nyitott Akadémia (2012. május 18.)

... nekem ezek szerint tíz évre volt szükségem ahhoz, hogy a bábból "kiküszködjem" magam, és elég erős legyek a szárnyaláshoz.

Mindannyiunknak van egy hiedelemrendszere, amit külső kényszer nem, vagy csak nehezen tud megváltoztatni. Külső nyomásra a hiedelem fokozottabb védelme a válasz, vagy egy éretlen döntés, mely megbánást szül.

Egy embernek rengeteg hiedelme lehet. Például az, hogy egy nő ékessége a haja, és kopaszon már nem is lehet szép. Vagy, hogy az élet nehéz, és a jó dolgok mindig csak másokkal történnek meg. Vagy, hogy egyszerűbb sodródni az árral, mert úgysincs elég erőnk szembefordulni vele, hogy a szívünk szerint éljünk. Vagy, hogy fontosabb, mit gondolnak rólunk mások, mint az, hogy önmagunk merjünk lenni.

A hidelemek nem változnak meg egyik napról a másikra. Erős falként vesznek minket körbe, védenek a vélt, vagy valós bántásokkal szemben. E falak mögül csak akkor tudunk kimerészkedni, ha "védelem" nélkül is elég erősnek érezzük magunkat, és képesek vagyunk a régi hiedelmeket felülíró új felismerésekből egy biztonságot adó, de a szabad mozgásunkat, valamint a másokkal való nyitott, empátián alapuló kapcsolat létesítését nem korlátozó kerítést építeni magunk köré.

A folyamatot azonban nem lehet, és nem is szabad siettetni. Amit tehetünk, hogy repedéseket okozunk a börtönt jelentő falakon (akár a sajátainkon is), és ha a fal a sok-sok apró repedés hatására végül leomlik, előbújik mögüle a szabad, elégedett, magabiztos, önmagát értékesnek és másokat tiszteletben tartó ember.

A tartalom ihletője: Dr. Kádár Annamária, pszichológus (Érzelmi intelligencia fejlesztő tréning, Nyitott Akadémia, 2012. június 3.)

© Minden jog fenntartva! Az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.

Nincsenek megjegyzések: