Csupa(sz)épség

Most, hogy itt a nyár, sok irigyem van.

Kopaszságom, szemöldököm és szempillám hiánya miatt persze mindenki együttérez velem, de a következő pillanatban az irigység enyhe hulláma fut végig a beszélgetőtársaimon: Nem kell szőrteleníteni!

Egy korábbi bejegyzésben már boncolgattam ezt a témát, de akkor még nem tudtam, hogy a csupaszság nem csak a mai kor divatja.

A történelmi visszatekintés alapját Petik Linda cikke képzi, és ez ihlette a bejegyzés nagyon találó címét is.

Kezdetleges borotvák már az őskorban is léteztek, a sumérok csipeszeket, az ősi arabok zsinórt, gyapjúfonalat, az ókori görögök és rómaik pedig dörzspapírt használtak.

Próbálkoztak természetes (mód)szerekkel is, mint például a karamellává összefőzött cukor és citrom; az arzén-trisulfid, égetett mész és keményítő keverékei; méhviasz, szurok, fehérbor, borostyán és gumi kivonata, a szamár zsírja, nőstény kecske epéje, denevérvér, vagy éppen a porított kemény macskatrágya és jó erős ecet elegye. (huh)

Az ókori görögöknél és rómaiaknál a civilizáltság jele volt a csupasz felsőtest és a jól nyírt szakáll, az előkelő hölgyek körében pedig a tökéletesen szedett szemöldök, valamint a bársonyos bőr. De még a halálba induló gladiátorok sem léphettek szőrösen az arénába.

A divat és a szépség mellett a háttérben higiéniai megfontolások is meghúzódtak. A forró klíma elősegítette a baktériumok és betegségek terjedését, így a test teljes szőrtelenítése jó megoldásnak bizonyult a fertőzésekkel szembeni küzdelemben.

A szőrtelenség, az egészség, a tisztaság és az ápolt külső szimbóluma lett. Ezzel magyarázható a libanoni, török, palesztin és egyiptomi asszonyok egykori szokása is, melynek keretében a hajuk és a szemöldökük kivételével az egész testüket lecsupaszították esküvőjük napjára, és a férjük iránti tiszteletből a házasságuk idején is szőrtelenítették magukat.

Máshol viszont épp a szemöldöktől szabadultak meg. Időszámításunk előtt 3500-körülről a szemöldök eltávolítását szolgáló csipeszeket találtak, de a középkorban is előszeretettel irtották. Az ősi Indiában a hindu hit tanításai viszont a mellkasnak és a szemérem környékének csupaszságát követelték meg.

A középkorban az angolszász nők körében a rendkívül magas homlok jött divatba, ezért már csecsemőkorban mandulaolajjal kenték a gyermek fejét, hogy megakadályozzák a haj kinövését. Ha ez nem hozott eredményt, csipesszel tépkedték ki a feleslegesnek tűnő haj- és szőrszálat az arc és a homlok területéről.

Az őslakos amerikai férfiak kagylóhéjat használtak csipeszként szakálluk eltüntetéséhez, míg a nők marólúggal és lenmaglisztes borogatással égették le a szőrüket. (brrrr)

A láb szőrtelenítésére a világháború és a gazdasági válság hozta meg az igényt. A harisnya hiánycikk lett, és a láb fedetlenül maradt. Ekkor viszont már szerencsére számos humánusabb módszert lehetett igénybe venni. Napjaink szőrtelen divatjára pedig már hatalmas iparág épült.

Végre egy pozitívum: Alopeciának köszönhetően temérdek időt, pénzt és fájdalmat spórolok, és mindig divatos(an csupasz) vagyok.

Kép innen.

A bejegyzés forrása:
Petik Linda: Csupa(sz)épség, in Múlt-kor történelmi magazin, 3. évfolyam, 2005. szeptember (internetes forrás itt - 2005. szeptember 5.)