2013. április 20., szombat

A világ legdrágább kislánya

Ismét egy kiállításról írok, ezúttal nem Alopecia a főszereplő, de mégis nagyon megérintett, amikor a fotókról és a történetükről olvastam.
A finn fotóművész és szociális munkás Miina Savolainen egy Helsinki környéki nevelőintézet dolgozójaként fejlesztette ki a "felhatalmazó fotográfia" című módszert, amely egyszerre egy komplex alkotói folyamat és pedagógiai módszer, melyet a művésznő a műalkotások, a ruhák segítségével mutat be. Felismerte ugyanis, hogy verbális kommunikációval nem lehet gyógyítani azokat a sebeket, melyeket korábban éppen szavakkal ejtettek ezeken a gyerekeken. 
A Világ legdrágább kislánya kiállítás képeit Savolainen tíz, a Helsinki Hyvönen Gyermekotthonban nevelkedő kislánnyal együtt mintegy tíz év alatt készítette. Savolainen azzal a céllal kezdte fotózni a lányokat, hogy segítsen nekik és a körülöttük élőknek, meglátni és értékelni bennük valódi csodálatos énjüket. 

Amikor ezt olvastam, úgy éreztem, mintha rólam is szólna egy kicsit ez a történet, hiszen 2009-ben, az első fotózásomra azért szántam rá magam, hogy a művészi fotók segítségével végre szépnek lássam kopasz énemet.   
Olvasva a finn kiállítást bemutató leírást, úgy éreztem ez rólam, kopasz énemről is szól: 
"A fotó erejének titka, hogy benne a valóság keveredik a fikcióval. A fotó képes megmutatni olyan „egész-séget”, mely a valóságban annyira rejtett, oly törékeny, hogy alig is létezik még. Függetlenül attól, hogy más emberek észlelik-e ezt az „egész-séget”, minden embernek joga, hogy önmagát értékesnek és egésznek érezze. A fotó kivételes eszköz, képes segíteni bárkit abban a törekvésében, hogy újra egésznek és értékesnek érezhesse magát. Olyanoknak is segít, akik korábban saját környezetük számára láthatatlanokká váltak. Egy kedves fotó olyan érzelmi hitelességgel telhet meg, mely által értékességünk felismerése újra lehetővé válik." 
Savolainen így nyilatkozott fényképei felszabadító hatásáról, mely tökéletesen írja le saját, évekkel ezelőtti érzéseimet is: „Arra gondoltam, hogy lefotózom mindazt, ami annyira nagyszerű bennük, s ha a szavakat nem fogadják el, talán a fényképben ők is megláthatják, amit mutatni szeretnék nekik. Telitalálat volt. Fotózáskor egymásra koncentráltunk. Ezekre a gyerekekre sohasem néztek úgy, hogy lássák is őket. S amikor a bizalom így apránként felépült, és vették a bátorságot, hogy előre nézzenek, önarcképükben szemkontaktusba léptek saját magukkal, és beleláthattak saját arcukba, szemükbe, belső világukba. Azokkal a dolgokkal szembesültek, amelyek az önazonosság felépítésének alapjai.”

A felidézett emlékek miatt ezúton is szeretném kifejezni köszönetemet és hálámat Ugrai Juditnak (smink) és Verbőci Patríciának (fotó), hiszen először nekik köszönhetően láttam meg a szépséget a kopaszságomban. De nem csak rám, hanem Juditra és Patríciára is nagy hatással volt közös fotózásunk katartikus élménye. Azóta közös tervük megvalósításába is belevágtak, mely nem véletlenül kapta a Titkon Szép nevet.   

A finn kiállítási anyag elkészítésében részt vevő lányok legtöbbje elsősorban nem a saját fejlődését tartja fontosnak, hanem azt, hogy az emberek a képek hatására másképp tekintenek az intézeti gyerekekre. A hamarosan látható kaTARzis kiállításunk kapcsán minket is hasonló célok motiváltak: a képek hatására másképp tekintsenek az emberek a kopasz nőkre. A kaTARzis kiállítás előkészületeiről Patrícia írását itt olvashatjátok.

A Világ kegdrágább kislánya kiállítás megnyitójáról itt olvashattok (2013. április 26-ig látható a Próféta Galériában). Képek innen és innen

Nincsenek megjegyzések: