2015. november 7., szombat

Veszteségeink elgyászolása

A veszteség és a gyász témája november elejéhez közeledve minden évben hagsúlyosabbá válik. Nagyobb eséllyel találkozunk ilyenkor az e témákkal foglalkozó írásokkal is, melyek közül idén engem Polcz Alaine gondolata fogott meg: "Régen a siratás természetes volt. Azonban mostanra tabu lett a gyász, és ezáltal akár patológiás tünetek léphetnek fel. A gyász szó viszont nem csak a halotti gyászra értendő. Lehet gyászolni szerelmet, háborút, bármit. Előbb el kell merülni a gyászban, hogy utána kiemelkedhessünk."

Kevesen tudják, hogy akár még egy vágásból a bőrön is lehet veszteség-élmény: a szép, sima bőr elvesztéséé. Egy fog kihúzása is, hiszen annak a fognak is megvolt a maga szerepe és funkciója a mindennapi életünkben. Ennek ellenére nagyon ritkán gondolunk arra - és nem csak az ilyen "banálisnak" tűnő veszteségnél -, hogy megadjuk a továbblépéshez szükséges időt és figyelmet a méltó búcsúnak.
Kép innen

Lélektani szempontból fontos a veszteségeinkkel tudatosan is foglalkozni. A gyász folyamata és az ehhez kapcsolódó érzések univerzálisak minden veszteségnél, legyen az például személy, szerelem, kapcsolat, testrész, tárgy vagy életünk meghatározó helyszínei. A gyászfeldolgozás egyes szakaszai egyénenként eltérő hosszúságúak lehetnek, természetes visszaesésekkel. A gyász első fázisa a sokk, amit a kontrolláltság időszaka követ. Szeretteink elvesztésénél ez általában a temetésig tartó időszak. Ebben az időszakban megáll az idő, hogy "utólérjen minket a lelkünk". Ezután következik a tudatosulás fázisa, amikor gyorsan válthatják egymást a legkülönfélébb érzések: szomorúság, harag, bűntudat, tehetetlenség, kiüresedettség, félelem, szorongás, kilátástalanság, céltalanság. Az eleinte fájdalmas emlékezést egy idő után azonban felváltja az emlékek tudatos felidézése, ami fontos mérföldkő a veszteség elfogadása és feldolgozása felé vezető úton. Nem véletlen a gyászév fogalma sem, ugyanis egy év szükséges ahhoz, hogy találkozzunk a legtöbb olyan helyzettel (pl. ünnepekkel, évfordulókkal, évszakokkal), amelyekben immár a veszteséggel együtt kell helytállnunk. (Lásd bővebben a Napfogyatkozás Egyesület honalpján. A változás folyamatát bemutató ábra ITT látható.) 

Visszagondolva a hajam elvesztésének időszakára, nem lett volna haszontalan kicsit többet tudni a veszteség feldolgozásának leléktani hátteréről. Bizonyos helyzetekben (pl. végtag amputáció előtt) a gyászra való felkészülés már a veszteség bekövetkezte előtt megkezdődik. A felkészülés részeként az érintett először azt gondolja végig, írja össze, vagy rajzolja le, hogy mi volt abban a jó, amit az adott testrészével együtt csinált. Ilyenkor a pozitív élményeket kell felidézni. Második feladatként az érintett megköszöni a testrésznek, amit az érte tett. Végül összeírja, mit ígér meg a testrészének a jövőre vonatkozóan: milyen célokat tűz ki, mit fog megvalósítani a jövőben, immár a testrésze nélkül. 

Annak ellenére, hogy a foltos hajhullás hullámzása és ebből következően a harag-reménykedés-csalódottság-tehetetlenség-bizakodás állandó váltakozása miatt speciális veszteség-élmény lehet, érdemes végiggondolni és adaptálni a veszteség-feldolgozást elősegítő feladatokat. Én például húsz év távlatából írtam nemrég egy levelet a kihullott hajamnak (ld. ITT), amelyben (1) felidéztem mi volt jó a pár éves tünetmentes időszakban, (2) megköszöntem, hogy utolsó szálig küzdött velem együtt a foltok ellen, és (3) beszámoltam neki az önelfogadás terén elért eredményeimről.

A veszteség tárgyától függően változó a búcsúzáshoz és az elengedéshez szükséges idő. Ha nincs is mód a hosszabb és előzetes felkészülésre, pár (másod)percnyi félrevonulás, befeléfordulás és a következő mondat is segítheti az aktuális veszteség feldolgozásának megalapozását: „Eddig együtt voltunk, de most valamiért külön kell válnunk. Köszönöm az együtt eltölött időt, élményeket, és most békével elengedlek."

© Minden jog fenntartva! Az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható. 

2015. október 4., vasárnap

Humorral minden más

Bagdy Emőke Pszichofitness című könyvében (Animula, 1997) önsegítő kincseknek nevezte a kacagást, kocogást, humort, viccet és a pozitív gondolkodást.

Gondolataink, elvárásaink, szóhasználatunk és szemléletmódunk döntően befolyásolja életminőségünket, megküzdőképességünket, lelki és testi erőnket, egészségünket. Ahogy Shakespeare írja a Hamletban: "Nincs a világon se jó, se rossz: gondolkozás teszi azzá."

A humor azért lényeges, mert segítségével, épp képtelenségük révén, a szorongató, kilátástalan helyzetek is átfordulhatnak felemelővé és kacagtatóvá. Összegyűjtöttem ezért pár alopeciás példát, ismét csak a teljesség igénye nélkül.

"Azt tanácsolom, szabadulj meg az összes szőrödtől Maggie. Felszabadító érzés!"
Kép innen

Szakállas (hahaha) az alábbi vicc, de azért nem hagyom ki (hátha nem ismeritek). Időbe telt, mire tudtam viccelődni az állapotommal, és nagyjából épp ekkorra lett elegem a sok jótanácsból is, így aztán az újabb csodaszereket ajánlókat néha megtréfáltam egy kicsit:

- Köszönöm, hogy figyelmembe ajánlottad. Egyébként tudod, hogy mi állítja meg biztosan a hajhullást?
- Van ilyen?
- Hát persze! A padló.

Az alábbi kép viszont friss. Idén szeptemberben söpört végig az "alopeciás" közösségekben világszerte:
Kép innen

- Te miért vagy csupasz? 
- Alopeciám van. 
- Ó, Phil, hagyd ezt abba, és valld be, hogy egy nektarin vagy! 
(Alopecia=haj- és szőrzetvesztés; benne egy angol szóvicc a peach = barack szóval)

Mi is szoktuk a szavakat leleményesen (viccesen) használni a támogató csoporton belül. A Magyar Alopecia Areata Közösség rövidítéséből (MAAK) mákvirágok, mákszemek lettünk, és tagadhatatlun mákunk van, hogy egymásra találtunk, jó dolog ugyanis hasonszőrűek, vagy ahogy mi mondjuk, hasonszőrtelenek társaságában lenni. :)

Végül egy személyes történet a régmúltból... Álltam egy este a fürdőszobában és méregettem haj nélküli tükörképemet. Úgy éreztem, lehet valami a párom által - akkor már hetek, hónapok óta - mondottakban, és tényleg hasonlítok így valakire. Ki is szóltam neki, hogy igaza lehet, csak arra nem tudok rájönni, hogy kire hajazok inkább. Sigourney Weaverre, Demi Moorra, Natalie Portmanre? Erre jött kintről a szeretetteljes válasz: Kuka, a Hófehérke és a hét törpéből. Én pedig belenéztem a tükörbe, és kitört belőlem a nevetés, mert tényleg... :D :D :D
Képkocka a Hófehérke és a hét törpe című rajzfilmből (ld. ITT és ITT) 

Van azonban egy nagyon fontos "szabály" (amelyet - mint a fenti példa is mutatja - kivételes esetben csak az igazán közeli barátok, családtagok szeghetnek meg): "magamat kigúnyolom, ha kell, de hogy más mondja, azt nem tűröm el!"* 

Együtt nevetni az érintettel azonban ér. Sőt. Kötelező! ;)

* Edmond Rostand: Cyrano de Bergerac - "Orr monológ" (ld. ITT)

© Minden jog fenntartva! Az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható. 

2015. szeptember 30., szerda

Búcsú szeptembertől

A foltos hajhullással érintetteket támogató szervezetek világszerte már augusztusban megkezdik az előkészületeket az Alopecia Tudatosság Hónapjára (Alopecia Awareness Month), ami minden év szeptemberében van. Különböző kezdeményezéseken keresztül azon munkálkodnak az érintettek, hogy minél több ember értesüljön erről az állapotról, segítve ezzel az érintetteket is a helyzet elfogadásában. Mutatok néhány példát a teljesség igénye nélkül.

Az Amerikai Foltos Hajhullás Alapítvány (NAAF) szervezett egy fotózást, amelyen Charlie Villanueva kosárlabdázó is ott volt. 
Kép innen

"Amint elfogadtam az állapotomat, az önbizalmam szárnyakat kapott. 
A legszexisebb férfinak érzem magam. :)" 
Charlie Villanueva (amerikai kosárlabdázó)
Kép innen

A foltos hajhullás következtében megváltozott külső elfogadása felszabadító érzés
Kép innen

Sok lehetőség közül választhatunk:
Kép innen

Az Egyesült Királyságban az Alopecia UK kitűző rajz-pályázatot írt ki augusztusban, majd a nyertes rajzból szeptemberre el is készült a kitűző, amely az ebay-en kapható.
Kép innen, további kitűző razt-pályázatok itt

Egy másik Alopecia UK kezdeményezés keretében pedig az önként vállalkozók fényképet készíthettek magukról egy felirattal, amelyen az állt, hogy miben NEM akadályozza őket ez az állapot. Az "Alopecia nem akadályoz meg abban, hogy...." transzparensre a legkülönbözőbb dolgok kerültek fel. Olyanok mint: Alopecia nem akadályoz meg abban, hogy anya legyek; hogy összebújjak a kisbabámmal; hogy teljes életet éljek; hogy férjhez menjek; hogy kertészkedjek; hogy izgatottan várjam az iskolakezdést, hogy új barátaim legyenek; hogy elérjem a céljaimat és tegyek az álmaim valóra váltásáért... 
Sue Hampton, írónő - Kép innen

Joanna Rowsell Shand, kerékpározó - Kép innen

Az idei évben mi is bekapcsolódtunk az "alopeciás" világ vérkeringésébe, így Magyarország is képviseltette magát az amerikai Mary Marshall által szeptember elejére összeállított fényképválogatásban, melyet ITT nézhettek meg. 
A magyarországi csoportképre odacsempésztük a kaTARzis kiállítás két plakátját is, mivel a foltos hajhullással kapcsolatban eddig ez volt itthon a legnagyobb figyelemfelkeltő akció, amely az elmúlt két évben tíz helyszínen is látható volt.

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én már most nagyon várom a jövő évet! Remélem, sok új és kreatív kezdeményezést láthatunk és valósíthatunk majd meg.

2015. szeptember 20., vasárnap

IAD 2015

Ígértem (ITT), hogy hírt adok majd a Nemzetközi Alopecia Napon készült fényképek karrierjének alakulásáról. Itt van hát az idei (immár 6.) International Alopecia Day (IAD) fotóválogatás, melyhez ebben az évben a Föld 27 országából küldtek a foltos hajhulllással érintettek fényképeket magukról.
A magyar képeket a videó első harmadában találjátok, de érdemes végignézni, mert egyszer csak Anthony Carrigan, amerikai színész is felbukkan New Yorkból.  

Jövőre augusztus 6-án lesz a Nemzetközi Alopecia Nap. Ne felejtsetek el fényképet készíteni magatokról aznap, ha szeretnétek szerepelni a 2016. évi IAD válogatásban. ;) 

2015. augusztus 30., vasárnap

Kertész leszek

Nemrég a TEDxBudapest Klub "Gyógyító figyelem" című programján vettem részt, ahol Dr. Victoria Sweet és Dr. Krivácsy Péter előadásában számomra az volt az igazán különleges, hogy bár nem az általuk vallott elképzelések jelenleg az uralkodóak az orvoslásban, a kevés (de azért növekvő számú) jó példát biztatónak és reménytelinek ítélték, és hisznek a pozitív változásban.

Dr. Viktoria Sweet előadásában nagyon megfogott, amikor az emberi testet egy növényhez hasonlította, amely nem egy élettelen gép, amit meg kell javítani, hanem egy élőlény, amely nagymértékben képes hozzájárulni saját maga gyógyulásához, amennyiben a gyógyulása útjában álló akadályok megszűnnek.
Ebben a kontextusban akár az orvos, akár a segítő (pl. pszichológus, mentálhigiénés szakember) nem más, mint egy kertész, aki segít biztosítani a gyógyulás feltételeit, és elősegíti a mindenkiben meglévő, személyes, belső erőforrások hatékony mozgósítását egy-egy nehezebb (élet)helyzetben.

Dr. Buda László pszichoterapeuta is a kertész hasonlatot használta egyik előadásában. Ő a klienst egy virághoz hasonlította, amelyet nem lehet "direkt" virágzásra bírni. Biztosan mindenki tapasztalta már, hogy a bimbózó virágot ugyan szétfeszegethetjük, ám az így elért hatás messze nem ugyanaz lesz, mintha türelemesen megvártuk volna, amíg a növény magától virágba borul (sőt). Egy növénynek - éppúgy, mint az embernek - a saját igényeihez legjobban illeszkedő feltételekre, napfényre, vízre, tápanyagra, azaz melegségre, figyelemre, szeretetre, és türelmes várakozásra van szüksége. Mindez nagyon hasonlít Carl Rogers "nyitott kézzel szeretni" megközelítéséhez, amelynek bemutatásához Rogers a pillangó szabad életre születésének hasonlatát választotta. 

A TEDxBudapest előadóinak pozitív változásba vetett hite rám is átragadt, és valószínűleg e kertész hasonlat hatására szántam rá magam a több éve nevelt yuccám beteg részeinek eltávolítására. Az előadás hiányában valószínűleg a teljes virág a kukában végezte volna, így viszont meghagytam azon részeit, amelyek képesek voltak a megújulásra. Már két hét is elegendő volt az első hajtások megjelenéséhez, és kevesebb, mint három hónap alatt az eredmény igazán látványos lett.
A virág a katatim imaginatív pszichoterápia fogalmi rendszerében az önértékelésre és az egyén önmagához való kapcsolatára is utalhat. Talán ezért, és az őseim között is szép számban lévő kertészek miatt is érzem azt, hogy ezek a fogalmak bennem több szinten is összeérnek és kapcsolódnak egymáshoz.

Biztosan az sem véletlen, hogy épp most olvasok egy könyvet Virginia Satir amerikai családterapeuta modelljéről*. Satir meggyőződése az volt, hogy mindig van lehetőség a változásra, mert a belső változás akkor is lehetséges, amikor a külső korlátozott. Satir szerint mindannyiunkban megvannak azok a belső erőforrások, amelyekre a sikeres megküzdéshez és növekedéshez szükségünk van. 

Igyekszem magamra is egy virágként tekinteni, amelynek rendszeres és igényeinek megfelelő figyelemre, melegségre, szeretetre van szüksége ahhoz, hogy fejlődhessen, növekedjen, virágot és új hajtásokat hozzon. Mindezt pedig nap, mint nap tanulom és gyakorlom, hogy mások mellett önmagamnak is gondos kertésze lehessek.

Frissítés: A fent említett két előadás sajnos már nem érhető el, de hasonlóan vélekedik dr. Meskó Bertalan orvosi jövőkutató is. A nemrégiben vele készült interjút itt tudjátok megnézni. 

* Virginia Satir, John Banmen, Jane Gerber, Gömöri Mária: A Satir-modell - Családterápia és ami mögötte van, Ursus Libris, 2006

© Minden jog fenntartva! Az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.