Korábbi bejegyzéseimből (pl. itt is) kiderülhetett már, hogy gondban szoktam lenni, amikor Alopeciát definiálom. Elég szubjektív ugyanis, hogy milyen kategóriába soroljuk. Nagyban függ attól, hogy ki hogyan éli/ítéli meg a vele való együttélést: fogyatékosságként*, rendellenességként, tartós betegségként*, puszta állapotként, egyszerű esztétikai kérdésként, és folytathatnánk a sort...
(*szubjektív megítélés alapján, azaz nem a különböző jogszabályokban meghatározott kategória szerint)
(*szubjektív megítélés alapján, azaz nem a különböző jogszabályokban meghatározott kategória szerint)
Foltos hajhullásban szenvedek, ami egy autoimmun betegség, 27 éve látható tünetekkel, amire az orvostudomány jelenlegi állása szerint nincs gyógymód. Emiatt tartós betegségként tekintek rá, amivel meg kellett tanulnom együtt élni. A kategorizálást nehezíti, hogy a tünetek egy állapotot eredményeznek, aminek kétségkívül van esztétikai vetülete is.
A "teljes élet" érdekében különféle praktikákat kell minden nap bevetnem. Emlékeztetőül: a fejemre az utcára lépés előtt paróka vagy kendő kerül, a szemöldökömet tetoválás "pótolja". Metróhuzat és szél ellen kapucnival, fülessel, hajráffal, napsugárzás ellen sapkával védekezem.
Egészségügyi szempontból azonban már komolyabb problémának tartom a szőrtelenségemet, leginkább a szempillám és az orrszőrzetem hiányát, hiszen így nincs, ami a port, szennyeződést kívül tartaná a szervezetemen. Egyelőre a könnyezést, szempirosodást, előzmény nélkül elcsöppenő orrot írhatom a számlájukra, és ennyivel ki is egyeznék hosszú távon.
Alopecia universalisom ellenére azonban szeretek magamra egészséges, jó immunrendszerrel rendelkező emberként tekinteni, de azért a hosszú évek során megtanultam, hogy az egészségért - akárcsak az önbizalomért - minden nap tenni kell.
© Minden jog fenntartva! A bejegyzés linkje megosztható.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése