2015. április 21., kedd

kaTARzis jubileum

Sokan és régóta kértétek, hogy legyen kaTARzis kiállítás ismét Budapesten. Mivel közeledett a 10. jubileumi alkalom, mi is kacérkodtunk a gondolattal. Amikor pedig a Mozsár Kávézóban Gábor nekünk szegezte a kérdést, hogy mikor hozzuk vissza hozzájuk a képeket, nem volt tovább min gondolkodni.

Na jó, egy kicsit mégiscsak. Ugyanis szerettünk volna azoknak is újat mutatni, akik már az első (vagy akár sokadik) alkalommal is kíváncsiak voltak ránk. A bővülés mikéntjének ötletéért, valamint a valóra váltásáért ismét hálás köszönettel tartozunk Verbőci Patríciának.

A tárlat "törzsanyaga" eddig az a 16 darab színes kép volt, amelyeken az ötvenes évek amerikai plakátstílusában, a nőiesség netovábbjának számító pin-up ihlette alapkoncepcióban szerepel 8 nő. Méghozzá kopaszon, hogy bizonyítsák (kicsit talán még önmaguk számára is, hogy) a nőiesség nem haj függvénye.  
A színes "plakátok" mellett  mostanáig a közönség 9 darab fekete-fehér fotón keresztül kapott egy kis ízelítőt a fotózás előkészületeinek a pillanataiból. Ezek a képek legalább annyira kedvesek a számunkra, mint a színes plakátok, ugyanis Patrícia a fotózás kulisszatitkaira kíváncsi Dórit is lencsevégre kapta. 
Így aztán úgy döntöttünk, hogy a tárlat e fekete-fehér részét bővítjük tovább, mégpedig olyan életképekkel, amelyek az elmúlt két évünkbe és a mindennapi életünkbe is engednek egy kis betekintést. A fotózás helyszínéül a Gomb Kávézót választottuk, ahol - még 2012-ben - a legeslegelső megbeszélésünket tartottuk, és ahonnan azt a bizonyos piros telefont is kölcsönöztük az első fotózásunkhoz. 
Az új képekkel szeretnénk megmutatni, hogy mennyi módja van a foltos hajhullással való együttélésnek: van, aki kopaszon is jól érzi magát, míg mások szívesebben viselnek idegenek előtt parókát vagy kendőt. E fényképek azért is különösen kedvesek számunkra, mert azokon már két olyan lány is szerepel, akiket épp a kaTARzis kiállításnak köszönhetően ismertünk meg. Egyikük a legelső megnyitó látogatója volt, másikuk pedig egy tudósítást olvasva értesült a tárlatról, és támogató csoportunkról
A színes plakátokon szerepelő nyolc nő közül ketten pedig épp az elmúlt két évben kötöttek házasságot. Nagy örömünkre az új képeken mindketten szerepelnek majd - az azóta háromtagúra bővült - családjukkal. 

Bár a "projekt" a "kiállítás utóélete" munkacímet kapta, reméljük, hogy a 10. jubileumi és 1. kibővített tárlat egy új kezdet is lesz. Szeretnénk a fekete-fehér életképek segítségével - akár a színes plakátokkal együtt, akár önállóan - még több emberhez és sorstársunkhoz eljuttatni üzenetünket egymás különbözőségének természetességéről és ennek elfogadásáról.

Ha van még időtök és kedvetek, idézzétek fel a kaTARzis kiállítás megszületésének történetét: 
ITT olvashattok az ötlet születéséről; 
ITT bepillanthattok a több, mint két évvel ezelőtti fotózásba; 
ITT olvashatjátok Patrícia blogbejegyzését a fotózásról és néhány werk-fotót is láthattok; 
ITT megtudhatjátok, hogy miért pont kaTARzis; 
ITT olvashattok a célegyenesbe érésünkről; 
ITT pedig az eddigi tárlatok élményeit találjátok szöveges és képes beszámolók formájában. 

Hálás köszönetünk Verbőci Patríciának az ötletekért és a fotókért, Ugrai Juditnak a sminkért és a digitális utómunkálatokért, Tartóczki Évának pedig az öltözködési tanácsokért. 

A kaTARzis kiállítás részletei ITT, hivatalos facebook oldala ITT található, a kapcsolódó blog bejegyzések pedig ITT olvashatók.

© kaTARzis kiállítás - Minden jog fenntartva! A képek és az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.

2015. április 4., szombat

Hegyek, völgyek

Szeretem a metaforákat. Amikor egy adott élethelyzet értelmezéséhez, elmeséléséhez megtalálom a megfelelő hasonlatot, valahogy minden érthetőbbé, elfogadhatóbbá válik. Szabadon kipróbálhatom a különböző képeket, amíg rá nem találok a számomra legmegfelelőbbre. A megtalált hasonlat/kép/szimbólum ezt követően szabadon továbbgondolható, formálható, alakítható, ami a helyzethez történő viszonyulásomra is hatással van. A kísérletezés a különböző képekkel, színekkel, hangokkal, illatokkal, formákkal, méretekkel (akár gondolatban, akár tevékenyen - pl. rajzolás, festés, gyurmázás formájában) elősegíti a helyzet érzelmi feldolgozását.

Egy évvel ezelőtt írás közben egy hegy szimbólum jutott eszembe az önelfogadás és önszeretet kapcsán:
Ahogy fiatal felnőttkoromban a foltjaim sokasodtak, úgy vált egyre idegenebbé és egyre kevésbé szerethetővé tükörképem. A harag, kétségbeesés, kiszolgáltatottság, reménytelenség, csalódottság völgyében az Önelfogadás, Nőiesség és Párkapcsolat névre hallgató, megmászhatatlannak tűnő hegyek vettek körbe.
Miután előhívtam saját hegymászós élményeimet az alábbi történet bontakozott ki előttem:
Mivel a tétlen üldögélés nem az én műfajom, miután (jó hosszasan) kiszomorkodtam magam, mégiscsak nekivágtam a hegyek meghódításának. Elégedettséggel töltött el, hogy az erőfeszítéseimnek vannak eredményei, és meglepett, hogy a csúcsok akár kis lépésekkel is megmászhatók.
Útközben megtanultam, hogy az elfáradás a hegymászás természetes része, hogy a csúcson érdemes ráérősen elidőzni, mint ahogy azt is, hogy nem maradhatunk örökre ott. Jönnek az újabb lejtők és völgyek, ahol teljesen természetesen érezhetem magam ismét egy kicsit rosszul, vagy akár nagyon elkeseredve. Tudom viszont, hogy történjék bármi, ott van bennem az adott helyen és időben körülöttem lévő hegyek meghódításához szükséges erő és kitartás.

Lehet, hogy hegymászás közben jól esik a hosszabb-rövidebb pihenés, a csúcsra viszont előbb vagy utóbb mindenki feljuthat, ezért feladni nem ér!

Ui.: A hegymászás hasonlat Pál Ferenc "A szorongástól az önbecsülésig" című könyvében is megjelent, mely ITT is olvasható.   

© Minden jog fenntartva! Az írás és a fényképek engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.