2010. május 31., hétfő

Paróka

Van egy szó, amitől idegenkedem, bár már kezdek vele megbarátkozni. Főleg azért, mert sokat köszönhetek neki.

Már több, mint öt éve segít átvészelni a hétköznapokat. Igaz, néha az agyamra megy, és alig várom, hogy megszabaduljak tőle a nap végén, reggel mégis ismét együtt vágunk neki a napnak. Ő az én parókám, ami segít abban, hogy "normális" életet éljek.

Amikor hajhullásom már nagyon látványos méreteket öltött, teljesen paranoiássá váltam. A buszon/metrón/vonaton ülve, vagy egyszerűen csak az utcán sétálva állandóan úgy éreztem, hogy bámulnak az emberek. Tudtam, hogy foltjaimat már nem tudom eltakarni, ezért csúnyának és szerencsétlennek éreztem magam.

Ilyen hajjal természetes volt, hogy felkeltettem az emberek figyelmét, akik nyilván nem rossz szándékkal, hanem valószínűleg egyszerűen csak kíváncsiságból azon morfondírozhattak magukban, hogy vajon mi lelte ezt a lányt, hogy ennyire hullik a haja...?

Ekkor jött el ez ideje annak, hogy parókát vegyek. És mennyire nem bántam meg ezt a döntésemet! Lehet, hogy nem mindenki van így ezzel, de én azt szerettem volna, ha nem keltek feltűnést. Pár éve egyáltalán nem, és talán még ma sem állok készen arra, hogy MÁS legyek. A különlegességemet egyelőre csak néhány számomra fontos embernek tartogatom...

Persze nem mindig esik jól a paróka viselése. Főleg nem a nyári melegben (ld. tapasztalataimat ITT és ITT), de ha tehetem, akkor hétvégén sincs rajtam. Ilyenkor inkább kendőt kötök, és úgy vágok neki a kinti teendőknek. Az emberek figyelmét természetesen ezzel is magamra vonom, de ezt még csak-csak elviselem.

El sem tudom képzelni, hogy milyen feltűnést keltenék 'a la natur'. Annak ellenére, hogy néha eljátszom ezzel a gondolattal, mindig visszarettenek a túlzottan nagy nyilvánosságtól (kivéve az erkélyen/udvaron, hiszen az én házam, az én váram, ahol úgy járok-kelek, ahogy csak akarok). Ugyanakkor a kopaszon való megjelenés szerintem hihetetlen energiát igényel. Egyrészt garantált az emberek figyelme, ami nem extrovertált ember esetében eléggé megterhelő tud lenni, másrészt nehéz elérni, hogy ne a betegséget és a hozzá kapcsolódó sajnálkozást juttassa az emberek eszébe. Ehhez többek között tökéletes lelki békére és magabiztosságra lenne szükség. Na, nekem azért még van min dolgoznom ezen a téren.

Marad tehát a paróka, amiből én az emberi hajból készült változatot választottam. Vannak, akik ettől idegenkednek, ezért ők a műszál hajból készültet hordják. Ez utóbbi nemcsak hogy nagyságrendekkel olcsóbb, de évente egyszer TB támogatással is megvásárolható. Én azonban a humán haj mellett tettem le a voksom, ám egyáltalán nem volt könnyű olyan helyet találni, ahol jó minőségűt tudnak készíteni. Csak a harmadik parókám vásárlásakor sikerült erre a helyre rátalálnom, amit mindenkinek csak ajánlani tudok. A parókák már előre készen vannak, fel lehet őket próbálni, azaz nem zsákbamacskát árulnak (és még a vényt is beváltják).

Az esetek nagy többségében a paróka viselése semmilyen gondot nem okoz. Sportolás, valamint kozmetikai kezelés közben nem éppen ideális viselet, és persze nagy ellensége a szél (a "természetes" légmozgás és "metró huzat" is), amikor nagyon résen kell lenni! Kellő lélekjelenléttel és közömbös eleganciával azonban azt is kiválóan lehet kezelni, amikor véletlenül rosszul mérjük fel a szél irányát és sebességét! Én már csak tudom! :)

A parókáimmal kapcsolatos további tapasztalataim ITT olvashatók.

© Minden jog fenntartva! Az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.

2010. május 28., péntek

Mennyi nő!

A hajhullásnak köszönhetően igazi átváltozóművész vagyok. Legalább kettő, de akár még ennél is több nő lakik bennem - remélem, hogy ettől még nem vagyok pszichiátriai eset. :-)

Alapesetben azzal szoktam megtéveszteni az embereket, hogy hol szemüvegben tűnök fel, hol pedig anélkül. Nagy lenne viszont a döbbenet, ha a megszokott szolid külsőm helyett egyszer csak kopaszon jelennék meg valahol. Megkísértett már a gondolat, hogy így menjek el pl. színházba, de végül megkegyelmeztem nézőtársaimnak, és így figyelmüket nyugodtan az előadásnak szentelhették! :-)

Arra viszont volt már példa, hogy paróka helyett kendőben mentem valahová. De ez is csak azóta fordul elő, hogy felhagytam Alopecia tagadásával és az elfogadás útjára léptem.

A reakciók mindenesetre érdekesek. Valakinek fel sem tűnik, hogy bármi furcsa lenne rajtam. Van, aki úgy tesz, mintha ugyanúgy néznék ki kendőben is, mint ahogy korábban megismert, de ha adódik rá alkalom, akkor diszkréten rákérdez a kendő okára. Olyanok is vannak, akik azonnal nekem szegezik a kérdést: "Miért van rajtad kendő?/Mi lett a hajaddal?" Ilyenkor a kérdező stílusától és a helyzettől függően adok őszinte, vagy hárító választ.

Kevésbé vagyok viszont felkészülve a gyerekekre. Pedig arra mérget lehet venni, hogy ők kérdezni fognak! Nekik természetesen nem az tűnik fel, hogy nincs hajam, hanem az, hogy miért vagyok egész nap kendőben. A 4, 6 és 10 éves gyerekismerőseim egyaránt nekem szegezték már a kérdést: "Miért van rajtad egész nap kendő?" Szívem szerint őszinte választ adnék, mégsem tettem ezt eddig, mert a szülőkkel való egyeztetés nélkül nem szerettem volna a gyerekeknek beszélni az állapotomról. Pedig minden bizonnyal ők kezelnék legtermészetesebben ezt a helyzetet!

Látható módon igazán nem lehet okom panaszra, hiszen kedvemre ölthetek magamra különböző szerepeket. Hétköznap legvalószínűbben hajjal, hétvégén leginkább kendőben vagyok látható. Amikor parókában vagyok, igazi nőként viselkedem, amihez csinos ruhák és magassarkú cipő passzol. A kendőhöz ezzel szemben általában a sportos öltözék dukál, így ilyenkor leginkább egy sportos tinilánynak érzem magam.

Jelmezeim azonban lekerülnek rólam, amint hazaérve köszöntöm élettársamat, Alopeciát. Nincs már jelmez, ez nem szerep, ez a valóság.

© Minden jog fenntartva! Az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.

2010. május 15., szombat

Ragyogó arany

Sok időbe telt, míg az állapotommal meg tudtam barátkozni, és nem állítom, hogy nincsenek gyenge pillanataim. Vannak és biztosan tudom, hogy lesznek is, ezért már azt is nagy eredménynek tartom, hogy a nagy elkeseredéseim egyre ritkábbak és rövidebbek.

Ebben nagy szerepe van az elkészült képeimnek, a páromtól kapott bókoknak és annak is, hogy az állapotom pozitív oldalára is emlékeztetem magam időként. Előny például, hogy nem kell rendszeresen szőrtelenítenem a lábam és a hónaljamat. Fodrászra sem kell vagyonokat költenem és a hajamat sem alszom el, ami megkönnyíti a reggeli készülődést. Sőt, ha elég bátor lennék, akkor a ruhámhoz nem csak megfelelő cipőt és táskát, de még színben és hosszban passzoló hajat is választhatnék.

Ez utóbbi még várat magára, mert nem nagyon szeretem a feltűnést. Ráadásul könnyű összekeverni az alopecia universalist a kemoterápia mellékhatásaival, ami miatt nem szívesen flangálok paróka vagy kendő nélkül az utcán.

Eszembe jut azonban néha egy Velencében látott lány, aki olyan természetesen és előkelően viselte kopaszságát, hogy nemcsak hogy az nem jutott eszembe, hogy beteg lehet, hanem egyenesen azt gondoltam, hogy szándékosan borotválta kopaszra a fejét.

Talán eljutok egyszer én is az elfogadás és felvállalás ennek a szintjére, hiszen nem lehet véletlen, hogy az alopecia universalis rövidítése és az arany vegyjele megegyezik!

Értékes és ragyogó vagyok! :-)

© Minden jog fenntartva! Az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.