2012. december 31., hétfő

Fogadalmak vs célok

Az év vége, és az új év kezdete tudatos, vagy tudattalan számvetésre késztet majdnem minden embert. Végiggondoljuk, mi jó és rossz történt velünk az elmúlt 12 hónapban és talán azt is, mit tennénk másként az elmúlt egy év tapasztalatával gazdagodva. 

Ezzel egy időben, az új év kapujában az a remény is megfogalmazódik bennünk, hogy az elkövetkező 12 hónap minimum olyan jó, vagy jobb lesz, mint az, amit a hátunk mögött tudunk, és bizakodva várjuk, milyen csodákat tartogat számunkra az új esztendő. Ez azonban csak a passzív oldala az új év várásának. 

Ha a történéseknek nem csak "elszenvedői", de formálói is szeretnénk lenni, akkor itt a remek lehetőség (jövő évi) céljaink kitűzésére. Megfogalmazhatjuk, hogy mit szeretnénk elérni a magán-,  szakmai-, és közösségi életünkben; ha még nincs, akkor találhatunk egy értelmes életcélt magunknak; és végiggondolhatjuk, miben szeretnénk fejlődni.

Photo by Chris Frazer Smith (kép innen)

És hogy ez mitől hangulatjavító? Sonja Lyubomirsky "Hogyan legyünk boldogok?" című, tudományos kutatásokon alapuló könyvében egy teljes fejezetet szentel a céloknak. Kutatásai azt igazolták, hogy a tartós boldogság elérésének egyik legfontosabb stratégiája egy értelmes életcél kitűzése és elérése. Ehhez azonban lelkesedésre és elköteleződésre is szükség van (az új évi fogadalom így válik céllá). Ez azt a érzést fogja biztosítani számunkra, hogy urai vagyunk az életünknek, és ettől magabiztosabbnak, valamint hatékonyabbnak érezhetjük magunkat. Az értelmes célok, és az azok elérését támogató részcélok elősegítik érzelmeink felpezsdülését, miközben önbecsülésünket is támogatják. Céljaink követése akár napi szinten is rendszerezi, strukturálja életünket és új lehetőséget biztosít társas kapcsolataink bővítésére.

Amikor a jövőbeli céljaink meghatározásán gondolkodunk, érdemes olyanokat választani, melyek lekötnek, személyesen motiválnak és örömmel töltenek el bennünket. Csíkszentmihályi Mihály, "Az öröm művészete" című (ugyancsak tudományos vizsgálatokra alapozott) könyvében is az olvasható, hogy az életminőségünket akkor tudjuk javítani, ha olyan tevékenységekbe fektetjük be lelki energiáinkat, amelyek flow (azaz áramlat, vagyis a belefeledkezés) élményét jelentik számunkra. Csíkszentmihályi arra is felhívja a figyelmet, hogy ha nem magunk szabjuk meg az életutunkat, akkor más, külső hatóerők irányítják a miénktől eltérő célok szolgálatában. És mivel senkitől sem várhatjuk, hogy segítsen élni nekünk, magunknak kell megtalálni saját életünk alakításának módját.

Ha az imént olvasottak alapján égsz a vágytól, hogy megfogalmazd céljaid, íme pár jó tanács Sonja Lyubomirsky könyve alapján:
  1. értelmes, belső és hiteles, a személyiségedhez illő (élet)célt tűzz ki;
  2. megközelítésen alapuló célok szükségesek, azaz amit el szeretnél érni (nem pedig olyan, amit el szeretnél kerülni);
  3. tevékenységekre irányuló céljaid legyenek (amik lehetőséget adnak a folyamatos új kihívások, új lehetőségek, új élmények megélésére);
  4. egymással harmonizáló és rugalmas (szükség esetén módosítható) céljaid legyenek;
  5. határozd meg a legfontosabb célodat, és dolgozd ki a megvalósítás részleteit;
  6. gyűjtsd össze az esetleges akadályokat és legyen stratégiád az akadályok elkerülésére;
  7. bontsd a nagyobb célokat részcélokká, és a mérföldkövek elérésénél jutalmazd meg magad;
  8. köteleződj el a célok mellett és törekedj a céljaid elérésére (már önmagában a törekvés is boldogít, sőt, jobban, mint amikor elérjük azt), tégy lépéseket a célod elérése érdekében;
  9. fogalmazz meg önbeteljesítő jóslatokat (pl. ha biztos vagy abban, hogy képes vagy a változásra, akkor nagyobb eséllyel tartasz ki a célod mellett, és tégy akkor is lépéseket a célod elérése érdekébe, ha vannak benned kétségek).
"Ha tényleg élni vágyunk, rögtön ki kell próbálnunk;
Nem baj, ha nem, de akkor a halált várjuk." 
(W. H. Auden)* 
*In Csíkszentmihályi Mihály: Az öröm művészete

© Minden jog fenntartva! Az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.

2012. december 24., hétfő

Karácsonyi angyal

[Egy szerencsétlenül járt angyal, miután szárnya belegabalyodott a nagyvárosi villanyvezetékbe, glória-vesztetten és szárnyaszegetten pottyant Kovácsék otthonába. Kovácsék meglepődtek az összetört díszek miatt a fenyőfa alatt sírdogáló angyalon, de szívesen kínálták hellyel az ünnepi asztalnál...]

"-Hát, kisasszony, meg kell mondanom, hogy kegyed glória nélkül is ragyogóan néz ki ezzel a kellemetes angyalhajával, ugye, gyerekek? - kedveskedett Kovács.
  Kovácsné és a nagymama röstelkedve a fejét csóválta, de amikor látták, hogy angyalunknak ez felettébb jól esik, ők is helyeseltek. De mindjárt meg is bánták, ugyanis angyalunk a jobb mutatóujjával a homlokára bökött, majd felragyogott a gondolattól, amit azonnal tett követett. Angyalunk odalépett a fenyőfához, szépen ráteregette aranyhaját, amitől az hipp-hopp karácsonyfává változott. Ő meg persze ott maradt kopaszon, de még így is eléggé kellemetes látvány maradt, már csak azért is, mert kopasz feje felett glória fénylett föl."  

Részlet Kamarás István OJD, Karácsonyi angyal - Karácsonyi mesék kisebbeknek és nagyobbnak című könyvéből

Kép innen.

Karácsonyi bejegyzés ITT is.

2012. december 22., szombat

Alopecia és a gyerekek

Nemrég egyik kisiskolás sorstársunk édesanyja ajánlott a figyelmembe egy videót. Jordan, miután legjobb barátjának két hét leforgása alatt kihullott az összes haja, leborotváltatta a haját, hogy Jackson ne érezze magát magányosnak, másnak, kirekesztettnek külseje miatt. Ezt követően megalakították a "Tök Jó Csapatot" (Team Awesome), amihez azóta 4 másik kisfiú is csatlakozott, leborotváltatva szüleikkel a hajukat. Végül az igazgató is borotvát ragadott.

Amikor az USA-beli példákról olvasok, mindig elámulok a kreativitásukon és az összefogáson, amit a szülők és gyerekek képesek mikro-környezetükben elérni. Nyilván van példa ott is a kirekesztésre, de mégis úgy tűnik számomra, hogy hihetetlenül kifinomult eszközökkel rendelkeznek egymás támogatására és motiválására. Persze nem állítom, hogy itthon nincsenek példaértékű kezdeményezések, de azok valahogy ritkán jutnak el a szélesebb nagyközönséghez.

Ezzel szemben a tapasztalatok idehaza inkább azt mutatják, hogy bármilyen betegségről is legyen szó, az ember egyfajta kirekesztettséget, és elmagányosodást kényszerül átélni. Megfelelő tájékoztatás, egészségügybeli mentálhigiéné és lelki támogatás híján egyedül kénytelen mindenki vívni a maga harcát a betegségeivel, így a foltos hajhullással is, melyről még most is sokszor ellentmondásos információkat kapunk a különböző szakterületek orvosaitól és a megszámlálhatatlan alternatív gyógyítótól. 

Ebben az iránytű és térkép nélküli bolyongásban a szülők vannak talán a legnehezebb helyzetben. Én gyerekként és később felnőttként is keresztülmentem a betegség és az elfogadás különböző fázisain, ezért sokszor érzem magam nehéz helyzetben, ha a betegséggel szülőként találkozók küzdelmét látom.

Az óvó szeretet, a féltés és az aggodalom keserédes légkörében kétségbeesett küzdelem folyik azért, hogy a gyermek ismét egészséges (vagyis kimondva-kimondatlanul normális) legyen. Ez egy természetes reakció a szülő részéről. A harc azonban nem várt mellékhatásokkal is járhat.  

Egyrészt kimerítő lehet a gyerek számára a szünet nélküli orvostól orvosig járás. Mivel sok esetben az egészségügy a sötétben tapogatózik, végeláthatatlan a vizsgálatok és kezelések sora, ami mind idő-, energia-, és sok esetben pénzigényes folyamat. Ahelyett, hogy a gyerek barátai körében, játékkal, szórakozással töltené az idejét, reménykedve várakozik a soron következő, "ez hátha segít" vizsgálatára. Megterheli őt a folyamatos remény-kudarc hullámvasút, amibe Alopecia miatt kényszerült beülni. Mindeközben látja, és átveszi szülője kétségbeesett küzdelméből születő feszültségét is. Gyakran előfordul, hogy tinédzser korra "betelik a pohár", és a kamaszkori lázadás véget vet (legalábbis pár évig) az újabb gyógymód és csodaszer kutatásnak. A szűnni nem akaró Alopecia-ellenes "harc" mindezeken felül a gyerek tudatalattijában akár az önértékelést romboló üzenet formájában is lecsapódhat: "más vagy", "nem vagy így jó", "nem tudlak így elfogadni".

De mit tegyen akkor a szülő, hogy elkeseredett küzdelme során ne rombolja gyermeke amúgy is csorbát szenvedett önbizalmát, és lelkiismeretével is el tudjon később önmaga és majdan felnőtt gyermeke felé számolni ("Megtettem mindent.")?

A gyerekek számára a szülő nyújtja a példát a problémákkal való megküzdés lehetséges módjairól.  A folyamatos és kétségbeesett orvos és gyógymód keresés az Alopciával való szembenézés tortájának csupán egyetlen szelete. Olyan, mintha egyetlen (leginkább sötét) színből akarnánk (a teljes életetet szimbolizáló) szivárványt festeni.

Türelmével, szeretetével, feltétel nélküli elfogadásával, nyugodt magabiztosságával a szülő feladata hozzásegíteni a gyermekét ahhoz, hogy a szivárványhoz szükséges összes színt ki tudja keverni magának a betegség miatt valószínűleg elsötétült érzelem-palettájából.

Ezért a sokszor szélmalomharcnak tűnő küzdelem mellett fontos, hogy jusson idő egymásra, a szeretetteljes, felhőtlen együttlétre, a feltétel nélküli elfogadás kifejezésére. Nyugodt beszélgetések keretében érdemes kimondatni a gyerekkel a betegséggel, vizsgálatokkal, kezelésekkel kapcsolatos érzéseit, és közösen (vagy szükség esetén külső segítséggel) találni megoldást félelmei, szorongása csökkentésére.

Megnyugtató lehet a gyerek számára, ha azzal a lehetőséggel is tud számolni, és ezzel kapcsolatos érzéseit is megoszthatja a szülővel, hogy egy ideig nem tud Alopeciától megszabadulni. Fontos tehát beszélni arról is, hogy hogyan lehet azzal a helyzettel megbirkózni és együtt élni,  ha a foltok maradnak, vagy a haj nem nő vissza. 

Érdemes továbbá a pillanatnyilag veszteségként megélt helyzetre kicsit távolabbról, és pozitívabb szempontok szerint is rátekinteni, hátha át lehet "keretezni" a helyzetet és az abból fakadó félelmeket, és hátha fel lehet azt ruházni valamilyen pozitív üzenettel és tartalommal, hogy ne legyen annyira kétségbeejtő ez az állapot.

"Az el nem fogadott dolgok azok, amik nyomasztanak bennünket. (...) Mosolyogjuk meg a keserveinket! Miért jó ez? Mert a lelkiállapotunk megváltozik tőle." Paulinyi Tamás

Az amerikai történet forrása itt található, a szivárványos képet pedig innen kölcsönöztem.

© Minden jog fenntartva! Az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.

2012. december 7., péntek

Kívül, belül

A "Kopasz Lányok Együtt Ebédelnek" (BGDL) szervezet honlapján találtam egy amerikai pszichológus összefoglalóját a foltos hajhullással küzdő nők érzéseiről, lelki küzdelméről és fejlődéséről.
Dr. Lila Swell szerint:
  1. Az emberek úgy gondolnak a külsejükre, mint teljes önmagukra, holott az csak egy része annak, akik valójában vagyunk.
  2. A haj nagy részének elvesztése olyan, mintha valaki valamely testrészét veszítette volna el. Minden egyes alkalommal, amikor kihullik, egy gyászfolyamat veszi kezdetét, ami teljesen természetes. Amikor túljutunk a gyászon, rájövünk, hogy többek vagyunk, mint a hajunk, vagy a testünk bármely része.
  3. Ezzel egy időben rájössz, hogy micsoda belső erőkkel rendelkezel, amitől magabiztosabb leszel. Ekkortól már nem igazán számít számodra az, hogy mit gondolnak az emberek a külsőddel kapcsolatban.
  4. Te határozod meg a hozzáállásodat, ami sugárzik belőled. Ekkor már az sem zavar, ha a hajhullásról kell beszélned, vagy másokat kell ezzel kapcsolatban meghallgatnod.
  5. Mivel egyre magabiztosabb vagy, és egyre kevésbé vagy érzékeny a hajhullásoddal kapcsolatban, az emberek is természetesebben állnak hozzá a témához a társaságodban, hiszen már nem szorongsz.
  6. A külső megjelenés minden ember számára mást jelent. Ha nagy jelentőséget tulajdonítasz a külsőségeknek, és a tökéletességnek, akkor a hajhullást is nehezebbnek éled meg.  
  7. A világ azt tükrözi vissza számodra, amit te gondolsz saját magadról. Ha jól érzed magad a bőrödben, akkor ezt a képet sugárzod magadról. 
  8. A külsővel kapcsolatos társadalmi nyomás nagyon erős, de az önmagadba vetett hit ezt ellensúlyozhatja. Minél inkább figyelembe veszed a saját igényeidet, szükségleteid (szemben a társadalmi "közhelyekkel"), annál inkább ellen tudsz állni a nyomásnak. 
  9. Teljesen természetes, hogy feltűnik, ha valaki, vagy valami a környezetünkben MÁS. Időbe telik, amíg az emberek hozzászoknak, hogy a dolgok (és különösen a külső megjelenés) különbözőek. 
  10. Ha kapcsolatba lépsz sorstársakkal, akik hozzád hasonló tapasztalatokkal rendelkeznek és hozzád hasonlóan éreznek, akkor rájössz, hogy nincs veled semmi baj. Az USA-ban a BGDL-n (Magyarországon pedig a MAAK-on :)) keresztül tapasztalhatod meg, hogy nem vagy egyedül.
Saját élményeim, érzéseim és tapasztalataim alátámasztják Lila Swell megállapításait. Ha ezekről szívesen olvasnál bővebben is, akkor ajánlom figyelmedbe a korábbi bejegyzéseket - már csak azért is, mert mostanában kicsit ritkábban jelenetkezem friss írásokkal (de ígérem, ennek okáról is olvashattok majd a közeljövőben :)).