2010. december 31., péntek

Kétezer-tíz

A napokban egy érdekes és szívet melengető üzenetet kaptam a Facebookon. Feltehetően a NAAF honlapján fent lévő történetemen keresztül talált rám Ken, aki az alábbi sorokat küldte:

Zsuzsanna.....My son has alopecia universalis...he has no body hair at all. He is a good kid and I'm so proud of him. Just a short note to tell you that you are truly beautiful and a real role model for all the girls who have AA. Happy New Year to you.

Zsuzsanna.....A fiam alopecia universalisban szenved...egyáltalán nincs testszőrzete. A fiam egy kedves fiú, és én nagyon büszke vagyok rá. Ebben a rövid üzenetben csak annyit szeretnék mondani neked, hogy valóban gyönyörű vagy és egy igaz példa vagy valamennyi foltos hajhullásban szenvedő lány számára. Boldog Újévet neked.

Elmondhatatlanul jól esett az ismeretlen amerikai Ken üzenete, mely jó példája annak, hogy sosem tudhatjuk, honnan és kitől érkezik életünkbe egy-egy dicséret, szép szó, segítő kéz, támogatás.

Ha az idei évről számvetést készítek, akkor egy olyan évet tudhatok magam mögött, mely sok tekintetben megváltoztatta az életelemet.

Nem gondoltam volna 2010. január 24-én, amikor az első blogbejegyzésem született, hogy azt további 42 követi majd ebben az évben. Igazi szenvedélyemmé vált az írás és a témagyűjtés.

Ha valaki azt mondta volna tavaly ilyenkor, hogy 2010-ben a Nők Lapja cikkez majd rólam és kopaszon "pózolok" az újságban, valószínűleg őrültnek nézem az illetőt, mint ahogy arra is furán néztem volna, aki reklámfotózást jósol számomra erre az évre.

Nem számítottam rá, hogy Alopeciának köszönhetően a blogomon, a fotózásaimon, valamint az újságcikken keresztül ilyen sok értékes emberi kapcsolatra és felejthetetlen élményre teszek szert.

Már most kíváncsian várom, hogy milyen csodákat tartogat számomra az elkövetkező 365 nap!

© Minden jog fenntartva! Az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.

2010. december 23., csütörtök

Eggyel több nő!

Már régóta foglalkoztatott a gondolat, hogy be kellene szereznem egy műszálhajas parókát, eddig ugyanis csak emberi hajból készültet hordtam.

Amikor az első parókámat beszereztem, annyira idegenkedtem a hajpótlás eme eszközétől, hogy csak azzal a feltétellel voltam hajlandó beadni a derekamat magamnak (és leginkább Alopeciának), ha műszál helyett emberi hajból készültet vehetek.

Az elmúlt hat évben bőszen kitartottam e változat mellett, annak ellenére, hogy nem mindig volt könnyű beszerezni az éppen aktuális soron következő darabot. De mint ahogy általában mindenben, e téren is megérett végre bennem a változtatás iránti igény.

Azon a bizonyos decemberi hétköznapon a szabadság felemelő érzése hatott át, lévén hosszú idő után végre nem mentem be a mostanában igencsak idegőrlővé vált munkahelyemre. Helyette besétáltam a bőrgyógyászatra, felírattam az éves parókaadagom, és nyakamba vettem a várost.

Az emberi hajas paróka esetében már jól bevált Váci utcai üzletem helyett ezúttal a Karolina útra mentem elsőként, ami a hatalmas választék és kiváló minőségű parókák ígéretével kecsegtetett. Nem hiába.

A bolt küszöbének átlépésekor egy dologban biztos voltam: teljesen mást szeretnék mint a jelenlegi. Így lett az új frizurám fazonját tekintetve rövid, ami a keresztségben a Foxy nevet kapta, színét tekintve pedig hivatalosan sötét-padlizsán-mix, ami a valóságban inkább sötét barna.

Viselését illetően még nincsenek hosszú távú tapasztalataim, de a hatalmas választék teljesen elvarázsolt.

Alig várom, hogy jövőre ismét mehessek válogatni!

Utóirat: 
1. Tapasztalataimról a viselését illetően itt olvashatsz.
2. A jó minőségű német Ellen Wille parókák lehetséges beszerzési helyei: a Hair Club és a Wigplanet üzletei.

© Minden jog fenntartva! Az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.

2010. december 22., szerda

Szépségkirálynő

Még nyáron akadtam rá a hírre a foltos hajhullással érintetteket támogató amerikai alapítvány, a NAAF honlapján, hogy Delaware államban idén nyáron egy olyan lányt választottak meg szépségkirálynővé, aki tízéves kora óta él együtt a foltos hajhullással.
Sokáig nehéz volt elfogadnom ezt az állapotot, mert nem tudtam sem szépnek, sem nőiesnek látni magam. Kayla története vaószínűleg azért is nyűgözött le, mert nagyszerű példát mutat önelfogadásról, kitartásról, és álmaink valóra válthatóságáról.
Kayla ugyanis gyermekkora óta, hajhullás ellenére is szépségkirálynő szeretett volna lenni, és álma megvalósításában családja és környezete is támogatta.

A versenyen többször is indult, hol parókában, hol anélkül. Idén parókában és kopaszon is végigvonult a színpadon, egy alkalommal két kislány (egyikük alopecia universalisos) társaságában is látható volt.
A verseny óta a NAAF egyik "nagykövete" lett, aki a világbéke helyett inkább a foltos hajhullásra kívánja felhívni a figyelmet, hogy ezzel is segítse sorstársait a betegséggel való együttélésben.
Szépségkirálynővé választása érdekes hír, így nem csoda, hogy több interjú is készült vele, ahol természetesen, gátlások és szégyenkezés nélkül beszél betegségéről parókában és anélkül egyaránt.

Delaware állam szépeként 2011. január 15-én indulhat az USA szépségkirálynője címért, és egy kisfilm segítségével versenybe szállt a közönségdíjért is.

Kíváncsiságból belenéztem a többi "királynő" kisfilmjébe is, de Kayla minden tekintetben magasan a mezőny felett áll! Lent is látható kisfilmjét a következő sorokkal zárja: "A szépség megragadja a figyelmet, a kedvesség viszont a szívet ejti rabul".
A szépségkirálynő választásról, gyerekekről, karácsonyról eszembe jutott, hogy épp egy évvel ezelőtt láttam A család kicsi kincse (Little Miss Sunshine) című filmet. Ajánlom mindenki figyelmébe. Bájos, vidám, tanulságos.

Kayla 2011. január 15-i szerepléséről itt olvashatsz, a youtube-on pedig sok további interjú és tudósítás is látható róla.

2010. december 18., szombat

Lehetőségeink korlátlanok...


(Magyar felirat: kattints a "view subtitles" szövegre, majd válaszd ki a "Hungarian"-t)

Ezt a videót még nyáron ajánlotta figyelmembe Pali, miután látta a rólam készült művészi fotókat.

Aimee Mullins nem haj, hanem lábszár nélkül kényszerül élni, mivel szárkapocscsontok nélkül született és így egyéves korában amputálni kellett mindkét lábát térdtől lefelé.

Aimeet ma mégsem "fogyatékosként", hanem atlétaként, színésznőként és a fogyatékkal élők megfelelő társadalmi megítélésért harcoló aktivistaként ismerik.

A kisfilmből kiderül, hogy egy tucat lenyűgöző pár lábbal rendelkezik, melyek gyorsaságot, szépséget, vagy akár plusz 10 centi magasságot nyújtanak számára. Nemes egyszerűséggel újradefiniálja a test fogalmát.

Hátrányos helyzetére úgy gondol, mint saját árnyékára, melyből néha többet, néha kevesebbet lát, de mindig vele van. Ezzel kell együtt élnie, ebből kell a legtöbbet kihoznia. Lábaira hordható szobrokként tekint, melyek a művészet és az innováció megtestesítői.

Véleménye szerint rossz, ha mindig csak arra gondolunk, hogy mi a rossz/a hibás/a hiányos bennünk, ahelyett, hogy a bennünk rejlő lehetőségekre összpontosítanánk. Nem a hiányosságok legyőzőséről kellene szólnia az életünknek, hanem annak elfogadásáról, és a lehetőségeink felfedezéséről és kiaknázásáról.

Használjuk ki, hogy Aimeehez hasonlóan mi is kedvünkre váltogathatjuk külsőnket és saját személyiségük "építészei" lehetünk!

Ne átlagosak akarjunk lenni, hanem vállaljuk büszkén különlegességünket!

2010. december 11., szombat

Innováció

Nemrég megint profi fotós keze közé kerültem. Ezúttal Haraszin Éva kapott lencsevégre. A cél viszont más volt most, mint legutóbb, hiszen már nem önmagam elfogadása, hanem egy termék népszerűsítése volt a feladatom. A sminkemet ezúttal is Ugrai Juditnak köszönhetem, akinek profi kezei alatt kész öröm az átváltozás. :)
Az előző fotózásom alkalmával már megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy haj-hiányosságomra valójában egy lehetőségként kellene tekintenem. A reklámok világában például kifejezetten előnyös, ha valaki nem átlagos. Arra figyelnek fel igazán az emberek, ami kicsit (vagy nagyon) más, mint amit megszoktak. 

Így gondolta ezt az egyik kedves ismerősöm is, aki egyből le is csapott rám. A facebookra feltöltött fotóimat látva az az ötlete támadt, hogy egy idehaza újdonságnak számító fülhallgatót kínáló webshopjának legyek én a reklámarca. 

A csontrezgéses fülhallgató egy japán termék, ami - mivel nem kell a fülbe dugni - lehetővé teszi a zene élvezetét anélkül, hogy mások nyugalmát zavarnánk, miközben magunkat sem fosztjuk meg a minket körülvevő világ történéseitől. A fotózás közben én is hallgathattam kedvenc zeneszámaimat, miközben követni tudtam Éva instrukcióit. ;)

Örömmel mondtam igent erre az izgalmas felkérésre, ráadásul ideális modellnek bizonyultam, mivel hajhiányom lehetővé tette a termék tökéletes bemutatását.

"Amikor azt mondod: "Feladom!", gondolj arra, hogy ilyenkor másvalaki azt mondja: Egek, micsoda lehetőség!" (H. Jackson Brown)

Kíváncsiak vagytok a végeredményre is? Ha igen, akkor kattintsatok IDE. :)

© Minden jog fenntartva! A kép és az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.

2010. december 5., vasárnap

Egy cikk utóélete...

A cikk, amely pár hete jelent meg rólam a Nők Lapjában, nagy hatással volt sokunk életére!

Sok értékes és különleges embert ismerhettem meg általa. A sorstársakkal a kapcsolatunk sok esetben még csak virtuális, de mégis olyan, mintha a közös élettárs mellett közösek lennének gondolataink, és érzéseink is.

Hatalmas erőt merítettem abból a sok pozitív, támogató levélből, melyet az elmúlt hetekben kaptam. Ezt a Nők Lapja Szerkesztőségével is megosztottam, így kerültem bele ismét a magazin e heti (49.) számába.

A történet azonban itt nem ér véget. Sőt! Hamarosan egy klubbá szerveződünk, hogy személyesen is megoszthassuk egymással tapasztalatainkat, élményeinket, érzéseinket.

...

A folytatásról itt olvashattok.

2010. december 4., szombat

Téli praktika

A mettingeni Clemens és August nevű testvérpár által 1841-ben alapított áruházlánc mind a téli, mind a nyári praktikák terén nagy segítségemre volt az elmúlt években. Bár egy ideje már saját készítésű nyári kollekcióm is van, de az első darabokat éppúgy a C&A üzleteiben szereztem be, mint a téli hideg - de még inkább a szél - ellen óvó "füleseimet".
Az időjárás szélsőségeivel nem igazán sikerült barátságot kötnöm: nem tartozik a kedvenceim közé sem a kánikula, sem a pára, sem pedig a szél. Ezek közül az utóbbi a legalattomosabb. Érdekes meglepetések érhetik az embert, ha szembe találja magát vele - például egy magas épület takarásából kilépve... Egy ilyen alkalommal kelt szárnyra a parókám, de szerencsére csak kevés szemtanúja volt ennek a csodának.

A kapucni (pulóveren, széldzsekin, kabáton) nagyon hasznos találmány. Ha viszont épp nem része az aktuális outfitemnek, hidegebb időben egy füles is biztosíthatja a szükséges védelmet. Az első darabot még 2009 kora tavaszán, Amszterdamban szereztem be, és miután frissiben majdnem el is hagytam, itthon is kerestem rokonait, hogy bespájzoljak belőlük. Szemfüles olvasóim már jól tudják, hogy semmit sem bízok a véletlenre. :)

Szép lassan össze is állt belőlük a kollekcióm. Fehér, zöld és fekete szőrös darabok sorakoznak a gardróbszekrényben bevetésre várva. Szeretem őket, mert nemcsak a parókámat tartják a helyén, de a füleimet is melegítik, és mivel mókás ábrázatom lesz tőlük, olykor még kedves mosolyt is csalunk a járókelők arcára.

A fülesek után új küldetésem lett: felkutatni az ideális téli sapkákat. Mivel nem ismerek lehetetlent, egy kis keresgélés után belőlük is szert tettem egy néhány darabos gyűjteményre.

A titok nyitja, hogy enyhén bővebb vagy rugalmasabb fazonúakat érdemes választani, így csak enyhén fogják lelapítani a frizuránkat. És nem kell félni a sapka levételétől sem, ugyanis kis rutinnal ez is tökélyre fejleszthető. Nálam egy kétkezes mutatvány vált be: az egyik kezemmel hátra és felfelé húzva távolítom el a sapkát a fejemről, miközben a másik kezem mutató és középső ujjával - szerintem feltűnésmentesen :) - rányomom a parókámat a homlokomra.

Kíséreletezzetek bátran ti is, hogy rátaláljatok a számotokra legmegfelelőbb praktikákra és darabokra! Ha néhány nyári trükkre is kíváncsiak lettetek, látogassatok el ide és ide egy kis inspirációért.