Nyári divat #2

Az egy évvel ezelőtt írt bejegyzésem most, azaz 2011 első hőségriadós hétvégéjén is nagyon aktuális. A megfelelő fejfedő kiválasztása ilyenkor különösen sok fejtörést okozhat.

A döntést megkönnyítendő én a következő főszabály szerint járok el: munkahelyre parókát, szabadidős tevékenységhez pamut kendőt/sapkát választok. Exceptio probat regulam: természetesen vannak kivételek.

Az egyszerű, otthon is bárki által elkészíthető megoldások mellett külföldön számos különleges, divatos és praktikus megoldás létezik. Sóvárogva szoktam nézegetni az amerikai és angol webshopokat, ahol végeláthatatlan mennyiségben lehet a sapkák, kendők, turbánok világában elmerülni.

Manapság már nem jelent problémát ezen darabok beszerzése, ám a rendeléstől én mégis ódzkodom egy kicsit. Két dolog tart vissza: az egyik az ár, a másik pedig a vásárlás előtti próba lehetőségének hiánya.

Ideális esetben az ilyen és ehhez hasonló, kopasz nőknek és férfiaknak tervezett, igényes és divatos fejrevalók itthon is beszerezhetők lennének, de ez sajnos (egyelőre) nincs így*.

Varrónőmmel, Jutkával, már belekezdtünk a kísérletezgetésbe, de a több mint 200 km-es távolság megnehezíti a dolgunkat és így a piaci rés betöltését is. A szemfülesek azonban láthatják a közös munkánk eredményét. :)

Divattervezők, sapkakészítők figyelem: kielégítetlen piaci igények jelentkeztek! :)

* A bekezdés tartalmának frissítése: Divatos, kényelmes termékek végre már itthon is! A Hair Club-nál érdemes körbe nézni, ugyanis forgalmaznak saját gyártású, valamint gyönyörű dán, Christine Headwear márkájú termékeket is. Ezek között mindenki találhat az ízlésének, pénztárcájának megfelelő (3000-12000 Ft), divatos, kényelmes kendőket (nemcsak nyárra!). Paróka alá pedig ajánlom figyelmetekbe ezt a sapkát, mely szintén Christine Headwear termék (nekem nagyon bevált).

Műszálhajas tapasztalatok

Íme egy gyorsjelentés az immár két hónapos tapasztalatomról a Disc névre hallgató parókámat illetően.

A visszajelzések alapján jó döntést hoztam, amikor új "lemezt" tettem fel. A fazon és a szín is nagyon jó választásnak bizonyult, amiben igazán jól érzem magam.

A műszál iránt érzett korábbi averzióm teljesen alaptalannak bizonyult, mivel mindennapos viselete semmivel sem jelent nagyobb kellemetlenséget, mint az emberi hajas változaté. Tapintásra persze kicsit másabb érzés, mint az eredeti haj, de ez egyáltalán nem zavaró.

Egyedül a szálkásodás látszik problémásnak, ami korlátozza a hordhatóság időtartamát, de erre fel voltam készülve, ezért is választottam rövid fazont.

Az általános tapasztalatok szerint egyébként körülbelül fél év egy műszál hajas paróka viselési ideje. Ennyi idő alatt szálkásodik el annyira, hogy már ne érezze benne komfortosan magát az ember. Ilyen problémák a kétszer annyiba kerülő humán hajas változattal nincsenek, bár körülbelül egy év után náluk is érezhető a minőségi romlás.

Viszont a műszál hajas paróka tisztán tartását, ápolását sokkal egyszerűbbnek találom. Elegendő egy-kéthetente beáztatni a vásárlásakor beszerzett speciális samponba, majd hagyni magától megszáradni egy állványon vagy fellógatva. A műszálhoz kifejlesztett kondicionáló sprayvel mosást követően és két mosás között is felfrissíthető a haj. (Részletesebb leírás ITT található.)

A pillanatok alatt elkészülő mindig tökéletes frizura, valamint a szőrtelenítésmentesség mellett az életem egy újabb területén sikerült időt nyernem.

És mivel az idő pénz, egyre gazdagabbnak érzem magam. :)

Képek innen.

Csupa(sz)épség

Most, hogy itt a nyár, sok irigyem van.

Kopaszságom, szemöldököm és szempillám hiánya miatt persze mindenki együttérez velem, de a következő pillanatban az irigység enyhe hulláma fut végig a beszélgetőtársaimon: Nem kell szőrteleníteni!

Egy korábbi bejegyzésben már boncolgattam ezt a témát, de akkor még nem tudtam, hogy a csupaszság nem csak a mai kor divatja.

A történelmi visszatekintés alapját Petik Linda cikke képzi, és ez ihlette a bejegyzés nagyon találó címét is.

Kezdetleges borotvák már az őskorban is léteztek, a sumérok csipeszeket, az ősi arabok zsinórt, gyapjúfonalat, az ókori görögök és rómaik pedig dörzspapírt használtak.

Próbálkoztak természetes (mód)szerekkel is, mint például a karamellává összefőzött cukor és citrom; az arzén-trisulfid, égetett mész és keményítő keverékei; méhviasz, szurok, fehérbor, borostyán és gumi kivonata, a szamár zsírja, nőstény kecske epéje, denevérvér, vagy éppen a porított kemény macskatrágya és jó erős ecet elegye. (huh)

Az ókori görögöknél és rómaiaknál a civilizáltság jele volt a csupasz felsőtest és a jól nyírt szakáll, az előkelő hölgyek körében pedig a tökéletesen szedett szemöldök, valamint a bársonyos bőr. De még a halálba induló gladiátorok sem léphettek szőrösen az arénába.

A divat és a szépség mellett a háttérben higiéniai megfontolások is meghúzódtak. A forró klíma elősegítette a baktériumok és betegségek terjedését, így a test teljes szőrtelenítése jó megoldásnak bizonyult a fertőzésekkel szembeni küzdelemben.

A szőrtelenség, az egészség, a tisztaság és az ápolt külső szimbóluma lett. Ezzel magyarázható a libanoni, török, palesztin és egyiptomi asszonyok egykori szokása is, melynek keretében a hajuk és a szemöldökük kivételével az egész testüket lecsupaszították esküvőjük napjára, és a férjük iránti tiszteletből a házasságuk idején is szőrtelenítették magukat.

Máshol viszont épp a szemöldöktől szabadultak meg. Időszámításunk előtt 3500-körülről a szemöldök eltávolítását szolgáló csipeszeket találtak, de a középkorban is előszeretettel irtották. Az ősi Indiában a hindu hit tanításai viszont a mellkasnak és a szemérem környékének csupaszságát követelték meg.

A középkorban az angolszász nők körében a rendkívül magas homlok jött divatba, ezért már csecsemőkorban mandulaolajjal kenték a gyermek fejét, hogy megakadályozzák a haj kinövését. Ha ez nem hozott eredményt, csipesszel tépkedték ki a feleslegesnek tűnő haj- és szőrszálat az arc és a homlok területéről.

Az őslakos amerikai férfiak kagylóhéjat használtak csipeszként szakálluk eltüntetéséhez, míg a nők marólúggal és lenmaglisztes borogatással égették le a szőrüket. (brrrr)

A láb szőrtelenítésére a világháború és a gazdasági válság hozta meg az igényt. A harisnya hiánycikk lett, és a láb fedetlenül maradt. Ekkor viszont már szerencsére számos humánusabb módszert lehetett igénybe venni. Napjaink szőrtelen divatjára pedig már hatalmas iparág épült.

Végre egy pozitívum: Alopeciának köszönhetően temérdek időt, pénzt és fájdalmat spórolok, és mindig divatos(an csupasz) vagyok.

Kép innen.

A bejegyzés forrása:
Petik Linda: Csupa(sz)épség, in Múlt-kor történelmi magazin, 3. évfolyam, 2005. szeptember (internetes forrás itt - 2005. szeptember 5.) 

Ráhangolódás

A múlt heti bejegyzésemmel már megkezdtem a felkészülést a nyárra, de látva a jövő hétre szóló előrejelzést, nem árt folytatni a ráhangolódást.

A korábbi és a mostani fotókon látható barnaság napozással sajnos nem reprodukálható, de azért a sápadt bőrszínemen mindig tudok pár árnyalatnyit javítani a nyár folyamán.

Nem szeretem ugyan, de nem meglepő módon hóka alapszínem, soványságom és kopaszságom miatt alapesetben egy beteg ember látszatát keltem.

A napozással azonban nem csak ezt tudom valamelyest orvosolni. A nyugágyon fekvés számomra a kikapcsolódás egyik legbiztosabb formája. Relaxáció, olvasás, pihenés.

Naponta kétszer egy óra befelé fordulás, amikor nincs munka-sütés-főzés-takarítás-mosás-vasalás-emilezés-és egyéb tevésvevés. Csak én vagyok, a természet lágy öle, a napsugarak, és egy jó könyv. Lehet elmélkedni, madárcsicsergést, vagy remek zenét hallgatni.

A nyári ráhangolódáshoz természetesen afrikai zene dukál. Nyugat Afrikába repít minket a Maliból származó Rokia Traoré, valamint a benini Grammy díjas Angélique Kijo, akiknek nagyon jól áll a kopaszság. :)

Kép innen.

Nyári divat #1

Egy nő gyakori dilemmája, hogy mit vegyen fel. Én például reggelente addig nem kelek fel, amíg ki nem ötlöm, mi lesz rajtam aznap. Régebben ezt a szekrény előtt állva tettem, de rájöttem, hogy sokkal kényelmes az ágyban fekve elmélkedni. Nem meglepő módon sokszor előfordul, hogy késve indulok dolgomra. :)

Alopeciának köszönhetően bizonyos esetekben nemcsak a ruha- és cipőtáramat, de a fejrevaló készletemet is többször végig kell pásztáznom gondolatban, hogy szín-, forma és stílus tekintetében a leginkább harmonizáló megoldást öltsem magamra.

Ha elég bátor lennék fedetlen fővel távozni otthonról, sok időt spórolhatnék, és talán a késéseim számát is csökkenteni tudnám. A lenti képek kiváló bizonyítékai ugyanis annak, hogy a kopaszság mindenféle ruhához nagyon jól áll.

Diandra Soares modell a Lakme Divathéten 2010. márciusában Mumbaiban Krishna Mehta, Riyaz Ganji, Vizyon, Sabyasachi, Kiran és Meghna, valamint Satya Paul tervezők ruháiban jelent meg.

Bátrabbak számára figyelmeztetés: a megfelelő fényvédelem a fejbőrt is megilleti! Emlékeztetőül: itt olvasható tavaly nyári bejegyzésem. :)