2010. november 2., kedd

Jól, jobban, még jobban!

"Ha pedig valóban nem tehetsz semmit az itt és most megváltoztatására, és nem is tudsz kilépni a helyzetből, akkor minden belső ellenállásodat szélnek eresztve fogadd el a szituációt teljesen! (...) Ezt nevezik megadásnak. A megadás nem gyöngeség! Hatalmas erő van benne!" Eckhart Tolle

Alopecia felbukkanását senki nem fogadja kitörő lelkesedéssel. Ráadásul, ha hosszú távra rendezkedik be, akkor hajkoronánk mellett könnyen megtépázza önbizalmunkat is, és komoly lelki terhet rak ránk vendégeskedésével.

De van egy jó (vagy rossz, ki-ki döntse el maga) hírem! A harmonikus és megszállott küzdés nélküli lelkiállapotot leginkább belső erőforrásaink mozgósításával tudjuk elérni.

Lehet, hogy közhely, de attól még így van: pozitív kisugárzásunk nem néhány haj- és szőrszálon múlik.

Én már csak tudom! Sokáig volt ugyanis szerencsém megtapasztalni, milyen is a hajveszteség elhúzódó gyásza. Rettegtem attól, hogy mások megtudják, hogy ebben a betegségben szenvedek, vagy hogy parókát viselek. Reménytelennek éreztem a helyzetemet, és mindenért (még a "pártalanságomért" is) Alopeciát okoltam.

Aztán egy napon (sok-sok elvesztegetett év után) megráztam magam. Mivel "megszökni" nem volt hová, maradt a "megszoksz", és a nyitás: az emberek, a lehetőségek, az élmények irányába.

Mik voltak ebben a segítségemre?

Információ
Fontos tudni mivel állunk szemben pontosan. A foltos hajhullásról és a különböző fokozatairól szóló tényszerű információk segítségével megismertem élettársam tulajdonságait, viselkedésének kiszámíthatatlan voltát és az ellene folyó küzdelem jelenlegi állását...

Sajnos a magyar nyelven elérhető információk tényszerűségben, alaposságban elmaradnak a kívánatostól, ezért én a legtöbb információt az angol nyelvű oldalakról szereztem be.

Mások példái
Fontos tudni, hogy több ezer elégedett és boldog Alopeciás ember él a Földön, akik sikeresen alkalmazkodtak a hajhullás/kopaszság okozta korlátokhoz. Ők a bizonyítékai annak, hogy igenis lehet Alopeciával kiegyensúlyozott és teljes életet élni! A litván Rutáról itt, az amerikai Thea Cassinről pedig itt olvashatsz.

Ez nekem is erőt adott ahhoz, hogy visszaszerezzem Alopeciától az irányítást életem felett!

Pozitív énkép, önbizalom
Szép lassan rájöttem, hogy nőiességem nem a testemet borító haj- és szőrzet mennyiségtől függ. Elkezdtem törődni a testemmel, ami a lelkemre is pozitívan hatott.

A rendszeres sport, hastánc, divatos ruhák és kiegészítők, és az elvégzett sminktanfolyam, mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy egyre több pozitív megerősítésben legyen részem a külvilág felől.

A külső visszaigazolások elbizonytalanították a negatív belső hangokat, és lassan, de biztosan helyreállt az éveken keresztül rombolgatott énképem.

© Minden jog fenntartva! Az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.

Nincsenek megjegyzések: