Kulisszatitok

Az első MAAK találkozó egyik meghatározó eseményéről eddig még nem írtam. Kerestem hozzá a megfelelő szavakat, mert akkor és ott valami olyasmi történt, amit nehéz szavakba önteni.

Talán nem véletlen, hogy az esemény főszereplője egy fényképezőgép volt. És természetesen a modelleken kívül főszereplő volt a fényképezőgéppel varázsolni tudó Gábor, egyik sorstársunk apukája, nem mellesleg profi fotós, aki a találkozóra nem teljesen véletlenül a profi felszerelését is magával hozta.

A találkozón Gábor nyitottsága, kedves humora és különleges képessége az Alopecia mögött megbúvó arcunk előcsalogatásában előbb utóbb szinte mindenkit lázba hozott. Játszottunk egy nagyot. Egymás előtt nem voltak titkaink. Felszabadultak a gátlásaink, és hamarosan egy dögös vörös parókának köszönhetően a hangulat is tetőfokára hágott.

Nem titok, hogy nekem a fotózás segített átlendülni a holtponton. Patrícia fotóinak köszönhetően láttam meg végre, hogy Alopecia és a szépség fogalma nem zárja ki egymást. A találkozón készült fotókon keresztül pedig bizonyítékaink lettek arra is, hogy félelmeink és gátlásaink mögött ott lakik bennünk a csillogó szemű, mosolygós-nevetős-kacagós, játékos, kacérkodó, jóképű, bohóckodó valódi énünk.

Köszönjük Molnár Gábornak a fantasztikus délutánt és a fantasztikus fényképeket!

A 2012-es találkozónk élménybeszámolóit itt olvashatod.

© Minden jog fenntartva! A fénykép és az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.

Fanny mosolya

Fannyt a Nők Lapja segítségével ismertem meg. A véletlen (ha egyáltalán van ilyen) úgy hozta, hogy ugyanaz a lapszám cikkezett róla és rólam.

Pár nappal a magazin megjelenése után Fanny felvette velem a kapcsolatot, amit ezúton is nagyon köszönök neki. Rögtön elolvastam a cikket a Suhanj! Alapítványról, mert be kell vallanom, hogy addig a magazin egyéb részeire nem jutott időm.

Fanny arról írt nekem, hogy mozgássérült és fogyatékkal élő sorstársai részére egy fotókiállítás szervezésén munkálkodik. Fannyról is gyönyörű fotók készültek, melyek a vele készült riportfilmekben is láthatók.

Minél többet tudtam meg róla, annál inkább azt éreztem, hogy az én haj- és szőrveszteségem nem lehet ok az elkeseredésre, hiszen a betegségemből fakadó nehézségek a Fannyéhoz képest eltörpülnek.

Kapcsolatunk egyelőre virtuális, de remélem, hogy hamarosan személyesen is megismerhetem. Mi tagadás, teljesen elbűvölt. Kitartás, pozitív hozzáállás és az álmaiért való küzdés terén mindannyiunknak példát mutat.

Mindez a "Mosolyka" címet viselő blogjából (s azóta megjelent könyveiből) is sugárzik, így aztán lelkes olvasója lettem.

"A mosollyal az ember fényt gyújthat önmagában. Reménnyel töltheti el a lényét, és ezt a reményt másokra is átsugározhatja." Tisch Ferenc

Mákvirág találkozó

A meteorológiai tavasz első szombatja a hosszú tél után végre a napsütés reményével kecsegtetett, mi mégsem ettől, hanem az első randevú izgalmától estünk transzba. A szó átvitt és a szó szoros értelmében is.

A sikerhez és a jó hangulathoz a helyszín is nagymértékben hozzájárult. Az Asylumban pár órára menedékre leltünk. Új erőre kaptunk útjaink folyatásához, melyek egészen bizonyosan fogják még keresztezni egymást.

A találkozón a korosztályi képviselet a 2,5 évestől az 50 évesig terjedt, a nemek tekintetében enyhe nőuralom alakult ki. A budapesti helyszín a vidékieknek sem okozott akadályt: ki közelebbről, ki messzebbről, de nekivágott az útnak.

Egy kis félelem mindenkiben ott motoszkált. Sokan féltek a hónapok, évek alatt jó mélyre elásott érzések újbóli felszínre kerülésétől, és attól, hogy Alopeciával immár nem csak a tükörben fognak találkozni.

Engem leginkább az izgatott, hogyan lehet majd egy húsz fős, kicsit heterogén társaságot öt-hat órán keresztül mindenki megelégedésére lekötni. Ebben aztán többen is a segítségemre siettek. Külön köszönet Móninak és Gábornak!

A közös lakótárs, a közel azonos küzdelem, valamint az Alopeciás élethez kötődő tapasztalatok és érzések miatt úgy éreztük, mintha már ezer éve ismernénk egymást. Így a kezdeti gátlások is nagyon hamar elillantak. A bátrabbak erről kézzelfogható bizonyítékot is szerezhettek. Talán nem marad majd titokban, hogy itt mire célzok. ;)

Három hét telt el első találkozásunk óta, de az érzések még most is élénken élnek bennem. Egy éltre szóló élménnyel lettem gazdagabb!

A Lélek-fogadóban "lelkeink felismerték egymást". Köszönöm Ildikónak az én érzéseimet is tökéletesen kifejező mondatát!

A következő találkozóig a MAAK segítségével tartjuk a kapcsolatot!

© Minden jog fenntartva! Az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.

Zindaba, Zambia merész kopasz szépe

Január első napjaiban a vasárnapi sütés-főzés közben a Miss World szépségkirálynő-választás adta a háttérzajt.

Néha oda-oda sandítottam, hogy összemérjem magam a világ szépeivel, amikor egyszer csak egy csokoládébarna teljesen kopasz, fülig mosoly királynő tűnt fel a képernyőn.

Az illusztrációul választott fényképen sincs sok haja Zindabának, de a versenyre még ettől is megszabadult.

Ez is kiváló példája annak, hogy egy nő nem csak hosszú, dús hajjal lehet gyönyörű és vonzó. Szeretném, ha ennek bebizonyításában a sorstársaim is segítségemre lennének.

Remélem (és tudom), hogy a tegnapi találkozónk keretében megtapasztalt modell szárnypróbálgatás csak az első lépés volt e "küldetésem" teljesítéséhez!

Zarándoklat az elfogadásért

Hosszú évek küzdése, fájdalma és önsajnálata után érdekes, egyfajta felszabadító érzést hozott magával az elfogadás. Egy zarándokút teljesítéséhez hasonlítanám azt a lelki próbatételt, melyen Alopeciának köszönhetően közel 15 év alatt mentem keresztül.

Zarándoklatra az ember általában saját elhatározásából indul, legtöbbször azért, hogy a külvilág helyett saját belső világára figyeljen, közel kerüljön Istenhez, választ találjon kérdéseire és megtalálja lelki békéjét.

Engem Alopecia kényszerített bele ebbe a testi-lelki próbatételbe, melynek végállomásánál a megnyugvás, önismeret, megerősödés, és tisztánlátás temploma várt.

Az Alopecia által ránk kényszerített zarándoklat nem egyforma hosszúságú és nehézségű. Az enyém a hosszabbak közé tartozott. Fejlődésemhez nyilván egy gondolatbeli "El Camino"-ra volt szükségem.

Edit zarándoklata sokkal rövidebb volt. Talán azért, mert az ő személyiségének kevesebb időre volt szüksége a tisztánlátáshoz, melyet alábbi gondolatai is alátámasztanak:

"Észrevetted, hogy mióta elfogadod kérdés nélkül (Alopeciát), mennyi időd és tered van? Mennyivel másként látod a világot? Mennyi mást lehet észrevenni? Számomra Alopécia megoldásának keresése vakság. Elvonja az időmet és a figyelmemet a lényegről. Alopecia jelenléte egy nagyító vagy egy olyan szemüveg amitől az emberek teste helyett a jellemüket, vagy lelküket látom.

Az öregedést is fel kell majd dolgozni, amikor vének, ráncosak, roggyantak leszünk, de a lelkünk rengeteg tapasztalattal és tanulsággal gazdagodik. Akkor már a hiúság nem gátol abban, hogy lássuk amit most esetleg nem látunk, de én ezt úgy élem meg, mintha már most kapnék segítséget arra, hogy meglássam a lényeget, pont Alopecia miatt."

Ha végigmegyünk a számunkra kijelölt úton, jutalmunk a szabadság és a megvilágosodás érzése lesz.

"Ha a kardomat nem találom is meg, Szent Jakab Útján vezető zarándoklatom végén talán meglelem önmagam." Paulo Coelho: A zarándoklat

© Minden jog fenntartva! Az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.