2013. július 31., szerda

Sorsszerű kaTARzis


© kaTARzis kiállítás - Minden jog fenntartva! 

A kaTARzis kiállítás egyik "Arca" még a kiállítás-sorozat útjára indítása előtt a következő sorokat osztotta meg velünk.

"Ma reggel érdekes gondolatokkal ébredtem. Végigfutott rajtam, hogy mennyi mindennek kellett történnie, mennyi dolog (negatív és pozitív) és ember kellett ahhoz, hogy nemsokára ott figyelhessek egy-két képen egy csodálatos kiállításon, és hogy napok-hetek óta kaTARtikus állapotban legyek. Ha egy láncszem is kimaradt volna a sorból, most nem élhetném át ezt a csodálatos érzést!


Az egész tavaly januárban egy e-maillel kezdődött, amiben góckutatásra invitált egy jó nevű magánklinika. A kutatás eredménytelen volt, kidobott sok-sok pénz, azonban az egyik orvos megemlítette, hogy elmehetnék immunológushoz. Elmentem, az eredmény negatív. Az immunológus elküldött a SOTE bőrgyógyászatára. Ott a doktornő virágnyelven közölte, hogy a parókával jobban járok, de volt egy elejtett szava: „autoimmun hajhullás”. Ezt előtte még egy orvostól sem hallottam. Ezt követően az interneten keresztül ráakadtam a Csupa(sz)épség blogra. Azóta vagyok tagja a MAAK-nak, aminek nagyon örülök!

Azt, hogy mertem jelentkezni a fotózásra, E.-nek köszönhetem, mert ha ő nem invitál, nem vágok bele. A fotózáson, amikor Patrícia azt az instrukciót adta, hogy gondoljak valakire ábrándozva, akit nagyon szeretek, akkor a páromra, K.-ra gondoltam, talán ezért is lett olyan a kép, hogy megérinti az ember lelkét.

Így Patríciának, Juditnak és Évinek, akik energiát és időt nem kímélve valóban létrehozták ezt a csodát, valamint a sors által az utamba vezérelt embereknek és helyzeteknek KÖSZÖNÖM hogy itt lehetek és ezt megélhetem!"

A kaTARzis kiállítás aktuális helyszínei és kapcsolódó programjai:
6. Ördögkatlan Fesztivál, Nagyharsány, Narancsliget, 2013. július 30 - augusztus 3.

Kisérőfilm: Jóvoltköszönömkérekmég - Sansz Filmklub - Nagyharsány, Faluközpont, Esélykikötő - 2013. augusztus 3. 15:00 óra

Köszönnyilvánítás: 
Verbőci Patrícia (ötlet, fotó), Ugrai Judit (smink, képek, design), Tartóczki Éva (styling), Németh Csaba (Alfa Stúdió), Dr. Lukács Péter (anyagi támogatás), APlast Kft (műanyag lapok), Mozsár Kávézó (a kiállítás első helyszíne), Cafe Quartet (zenei program a megnyitón), a FIKSZ-et működtető KuPé Egyesület tagjai (pécsi helyszín), a Civil Közösségek Háza munkatársai (pécsi és nagyharsányi helyszín).

A kaTARzis kiállítás bemutatása ITT, hivatalos facebook oldala ITT található, a kapcsolódó blog bejegyzések pedig ITT olvashatók.

© kaTARzis kiállítás - Minden jog fenntartva! A képek és az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.

Nincsenek megjegyzések: