Az álmaimról szóló korábbi írásom a visszajelzések alapján sokakban mély nyomott hagyott. A rólam készült interjú végkifejletére, és nem mellesleg a cikk címválasztására is nagy hatással volt hosszú hajas visszatérő álmom.
Eddigi írásaimra legtöbbször az volt a jellemző, hogy az érzéseimről soha nem jelenidőben számoltam be. A velem történt dolgokat megszűrte az idő. Vagy amiatt, mert a blog-írást jóval később kezdtem, mint ahogy azok a dolgok történtek velem, melyről beszámoltam, vagy azért, mert szándékosan késleltetve tudósítottam a velem történtekről.
Ezúttal nem iktatok be szűrőt. Valósidejű tudósítás következik a bennem zajló érzésekről, gondolatokról, amelyeket egy egészen friss álmom generál.
Egy álom, melyben nem volt hosszú a hajam. Egészen pontosan egy álom, melyben nem volt hajam. Nem tartott sokáig az egész, mégis napok óta igyekszem megfejteni a mögöttes tartalmát.
A reggeli ébredés közepette, a mobilom két ébresztője közötti tízperces "szundi" alatt egy konkrét történetbe ágyazva jelentem meg, álmomban első alakommal önmagamat, azaz az alopecia universalissal együtt élő kopasz nőt alakítva.
A villám-történetben egy pillanatra megérintett a főszereplő együttérzése, de átmeneti elgyengülésem hamar átadta helyét az állapotot elfogadó, megnyugtató érzésnek.
Sajnos az ébresztő hangja megakadályozta a végkifejletet és az érzelmi szál elvarrását. Talán ezért tértem és térek vissza gondolatban többször is az álombeli képhez és érzésekhez.
Mi állhat az álomforgatókönyv hátterében? A remény feladása, az elfogadás, az énkép közelítése a valósághoz?
Szakszerű mélyanalízis híján, csupán az elmúlt időszak történéseit mérlegelve, az elfogadásra és az énkép formálódásra szavazok.
Egyre kevesebbszer érzem már, hogy két énem lenne. A kopasz és a hajas. Paróka ide, vagy oda, tudom ugyanis, hogy (legalábbis per pillanat) én egy kopasz nő vagyok.
Eddigi írásaimra legtöbbször az volt a jellemző, hogy az érzéseimről soha nem jelenidőben számoltam be. A velem történt dolgokat megszűrte az idő. Vagy amiatt, mert a blog-írást jóval később kezdtem, mint ahogy azok a dolgok történtek velem, melyről beszámoltam, vagy azért, mert szándékosan késleltetve tudósítottam a velem történtekről.
Ezúttal nem iktatok be szűrőt. Valósidejű tudósítás következik a bennem zajló érzésekről, gondolatokról, amelyeket egy egészen friss álmom generál.
Egy álom, melyben nem volt hosszú a hajam. Egészen pontosan egy álom, melyben nem volt hajam. Nem tartott sokáig az egész, mégis napok óta igyekszem megfejteni a mögöttes tartalmát.
A reggeli ébredés közepette, a mobilom két ébresztője közötti tízperces "szundi" alatt egy konkrét történetbe ágyazva jelentem meg, álmomban első alakommal önmagamat, azaz az alopecia universalissal együtt élő kopasz nőt alakítva.
A villám-történetben egy pillanatra megérintett a főszereplő együttérzése, de átmeneti elgyengülésem hamar átadta helyét az állapotot elfogadó, megnyugtató érzésnek.
Sajnos az ébresztő hangja megakadályozta a végkifejletet és az érzelmi szál elvarrását. Talán ezért tértem és térek vissza gondolatban többször is az álombeli képhez és érzésekhez.
Mi állhat az álomforgatókönyv hátterében? A remény feladása, az elfogadás, az énkép közelítése a valósághoz?
Szakszerű mélyanalízis híján, csupán az elmúlt időszak történéseit mérlegelve, az elfogadásra és az énkép formálódásra szavazok.
Egyre kevesebbszer érzem már, hogy két énem lenne. A kopasz és a hajas. Paróka ide, vagy oda, tudom ugyanis, hogy (legalábbis per pillanat) én egy kopasz nő vagyok.
© Minden jog fenntartva! Az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése