2010. július 19., hétfő

Nyári praktikák

Az idei esős, hideg, szinte télies tavasszal vágytam a nyárra és a szikrázó napsütésre. Amikor végre az egyik hétvégén beköszöntött a jó idő, engem kivetett magából a ház, és egész nap szívtam magamba és fejbőrömbe az éltető energiát.

Estére azonban kiderült, hogy túladagoltam az UV-sugarat, aminek első szemmel látható jele a színbeli elváltozás lett: egyszóval rákvörös lett a fejem. Mivel a remény hal meg utoljára, gondoltam sebaj, majd bebarnul. Na de nem így lett.

Helyette: három kínkeserves éjszaka, mindenféle kencék a fejre, lüktető fájdalom és bőr-összehúzódás. A negyedik napot viszont már élveztem: a tükör előtt állva kipróbálhattam, hogy milyen nagy darabokban tudom lehámozni fejemről a hámló bőrt.

Tanulság: a fejbőr könnyen leég, főleg ha nincs rajta haj! ;-) Nem is merek azóta fedetlen fejjel tűző napsütésben kint flangálni.

Tehát kenni vagy fedni kell. A második esetben számomra két lehetőség adódik: az egyik a paróka (melynek hátrányait korábban már ecseteltem), valamint a kendő/sapka. Nem volt azonban könnyű megtalálnom a paróka megfelelő alternatíváját. Sokáig a hátul megkötős kendőn, a nyári szalma- és a surda kalapokon kívül nem sok módszert ismertem.

Aztán egyszercsak rátaláltam egy pamut fejpántra, ami elég széles volt ahhoz, hogy hajnélküli fejemet befedjem vele. Azóta a szivárvány minden színében készítettem magamnak belőle, hogy színben a ruhámmal leginkább harmonizálót vehessem fel. Érdemes megnézni az éppen aktuális kínálatot a Decathlon (ld. itt) és a C&A áruházakban. Én biciklizéshez, túrázáshoz, futáshoz rendszeresen ezeket használom.
Nyaralás közben kifejezetten szeretem ezt a viseletet. Kiváló kerti munkákhoz, túrázáshoz, bicajozáshoz (még a kerékpáros sisakot is könnyedén rá lehet tenni), és attól sem kell tartanom, hogy lefújja a szél a fejemről. A forróságban ez sem túl kellemes, de a pamut legalább segíti a hőleadás melléktermékének "elvezetését". Közös nyaralásunkkor barátnőm kifejezetten szerette, ha nem terep-, hanem élénk színűt választottam, mert ha elkószáltam mellőle, színes "sapkámat" könnyen be tudta azonosítani a tömegben. :-)

Időközben lett egy új kedvencem is (Christine Amabilis), ami háromféle színben is kapható. Ez alá mindig veszek egy bambusz komfort sapkát is, mert az kiválóan magába szívja a fejbőr nedvességét és zsírosságát. 
További részletekről, valamint az általam kifejlesztett hordási technikákról bővebben ITT olvashattok, ha pedig jobban szeretitek a videókat, akkor ITT megismerhettek néhány praktikus megoldást. Ha a téli praktikák is érdekelnek titeket, akkor azokról ITT olvashattok.

© Minden jog fenntartva! A kép és az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.

Nincsenek megjegyzések: