2010. május 28., péntek

Mennyi nő!

A hajhullásnak köszönhetően igazi átváltozóművész vagyok. Legalább kettő, de akár még ennél is több nő lakik bennem - remélem, hogy ettől még nem vagyok pszichiátriai eset. :-)

Alapesetben azzal szoktam megtéveszteni az embereket, hogy hol szemüvegben tűnök fel, hol pedig anélkül. Nagy lenne viszont a döbbenet, ha a megszokott szolid külsőm helyett egyszer csak kopaszon jelennék meg valahol. Megkísértett már a gondolat, hogy így menjek el pl. színházba, de végül megkegyelmeztem nézőtársaimnak, és így figyelmüket nyugodtan az előadásnak szentelhették! :-)

Arra viszont volt már példa, hogy paróka helyett kendőben mentem valahová. De ez is csak azóta fordul elő, hogy felhagytam Alopecia tagadásával és az elfogadás útjára léptem.

A reakciók mindenesetre érdekesek. Valakinek fel sem tűnik, hogy bármi furcsa lenne rajtam. Van, aki úgy tesz, mintha ugyanúgy néznék ki kendőben is, mint ahogy korábban megismert, de ha adódik rá alkalom, akkor diszkréten rákérdez a kendő okára. Olyanok is vannak, akik azonnal nekem szegezik a kérdést: "Miért van rajtad kendő?/Mi lett a hajaddal?" Ilyenkor a kérdező stílusától és a helyzettől függően adok őszinte, vagy hárító választ.

Kevésbé vagyok viszont felkészülve a gyerekekre. Pedig arra mérget lehet venni, hogy ők kérdezni fognak! Nekik természetesen nem az tűnik fel, hogy nincs hajam, hanem az, hogy miért vagyok egész nap kendőben. A 4, 6 és 10 éves gyerekismerőseim egyaránt nekem szegezték már a kérdést: "Miért van rajtad egész nap kendő?" Szívem szerint őszinte választ adnék, mégsem tettem ezt eddig, mert a szülőkkel való egyeztetés nélkül nem szerettem volna a gyerekeknek beszélni az állapotomról. Pedig minden bizonnyal ők kezelnék legtermészetesebben ezt a helyzetet!

Látható módon igazán nem lehet okom panaszra, hiszen kedvemre ölthetek magamra különböző szerepeket. Hétköznap legvalószínűbben hajjal, hétvégén leginkább kendőben vagyok látható. Amikor parókában vagyok, igazi nőként viselkedem, amihez csinos ruhák és magassarkú cipő passzol. A kendőhöz ezzel szemben általában a sportos öltözék dukál, így ilyenkor leginkább egy sportos tinilánynak érzem magam.

Jelmezeim azonban lekerülnek rólam, amint hazaérve köszöntöm élettársamat, Alopeciát. Nincs már jelmez, ez nem szerep, ez a valóság.

© Minden jog fenntartva! Az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.

4 megjegyzés:

parázs írta...

...és fantasztikusan különleges nő vagy parókával vagy anélkül!
üdv: parázs

Csupa(sz)épség írta...

Parázs, köszönöm! A belső kétkedő hangok ellen bevetem majd a megjegyzésed! :)

Odil írta...

Csinosak a parókás képek, de azon kivételesek egyike vagy, aki valami gyönyörű kopaszon. Annyira szép a fejformád, kár, hogy nem szereted a figyelmet, gondolom, hogy nagyon nehéz lenne, ám erre büszke lehetnél.

Csupa(sz)épség írta...

Kedves Odil! Köszönöm az önbizalom-növelő üzeneted. Egyelőre még hiányzik a bátorságom a fedetlen fővel járkáláshoz, de a parókaválasztásban már tetten érhető a fejlődésem. :)