Mennyi nő!

A hajhullásnak köszönhetően igazi átváltozóművész vagyok. Legalább kettő, de akár még ennél is több nő lakik bennem - remélem, hogy ettől még nem vagyok pszichiátriai eset. :-)

Alapesetben azzal szoktam megtéveszteni az embereket, hogy hol szemüvegben tűnök fel, hol pedig anélkül. Nagy lenne viszont a döbbenet, ha a megszokott szolid külsőm helyett egyszer csak kopaszon jelennék meg valahol. Megkísértett már a gondolat, hogy így menjek el pl. színházba, de végül megkegyelmeztem nézőtársaimnak, és így figyelmüket nyugodtan az előadásnak szentelhették! :-)

Arra viszont volt már példa, hogy paróka helyett kendőben mentem valahová. De ez is csak azóta fordul elő, hogy felhagytam Alopecia tagadásával és az elfogadás útjára léptem.

A reakciók mindenesetre érdekesek. Valakinek fel sem tűnik, hogy bármi furcsa lenne rajtam. Van, aki úgy tesz, mintha ugyanúgy néznék ki kendőben is, mint ahogy korábban megismert, de ha adódik rá alkalom, akkor diszkréten rákérdez a kendő okára. Olyanok is vannak, akik azonnal nekem szegezik a kérdést: "Miért van rajtad kendő?/Mi lett a hajaddal?" Ilyenkor a kérdező stílusától és a helyzettől függően adok őszinte, vagy hárító választ.

Kevésbé vagyok viszont felkészülve a gyerekekre. Pedig arra mérget lehet venni, hogy ők kérdezni fognak! Nekik természetesen nem az tűnik fel, hogy nincs hajam, hanem az, hogy miért vagyok egész nap kendőben. A 4, 6 és 10 éves gyerekismerőseim egyaránt nekem szegezték már a kérdést: "Miért van rajtad egész nap kendő?" Szívem szerint őszinte választ adnék, mégsem tettem ezt eddig, mert a szülőkkel való egyeztetés nélkül nem szerettem volna a gyerekeknek beszélni az állapotomról. Pedig minden bizonnyal ők kezelnék legtermészetesebben ezt a helyzetet!

Látható módon igazán nem lehet okom panaszra, hiszen kedvemre ölthetek magamra különböző szerepeket. Hétköznap legvalószínűbben hajjal, hétvégén leginkább kendőben vagyok látható. Amikor parókában vagyok, igazi nőként viselkedem, amihez csinos ruhák és magassarkú cipő passzol. A kendőhöz ezzel szemben általában a sportos öltözék dukál, így ilyenkor leginkább egy sportos tinilánynak érzem magam.

Jelmezeim azonban lekerülnek rólam, amint hazaérve köszöntöm élettársamat, Alopeciát. Nincs már jelmez, ez nem szerep, ez a valóság.

© Minden jog fenntartva! Az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.

Ragyogó arany

Sok időbe telt, míg az állapotommal meg tudtam barátkozni, és nem állítom, hogy nincsenek gyenge pillanataim. Vannak és biztosan tudom, hogy lesznek is, ezért már azt is nagy eredménynek tartom, hogy a nagy elkeseredéseim egyre ritkábbak és rövidebbek.

Ebben nagy szerepe van az elkészült képeimnek, a páromtól kapott bókoknak és annak is, hogy az állapotom pozitív oldalára is emlékeztetem magam időként. Előny például, hogy nem kell rendszeresen szőrtelenítenem a lábam és a hónaljamat. Fodrászra sem kell vagyonokat költenem és a hajamat sem alszom el, ami megkönnyíti a reggeli készülődést. Sőt, ha elég bátor lennék, akkor a ruhámhoz nem csak megfelelő cipőt és táskát, de még színben és hosszban passzoló hajat is választhatnék.

Ez utóbbi még várat magára, mert nem nagyon szeretem a feltűnést. Ráadásul könnyű összekeverni az alopecia universalist a kemoterápia mellékhatásaival, ami miatt nem szívesen flangálok paróka vagy kendő nélkül az utcán.

Eszembe jut azonban néha egy Velencében látott lány, aki olyan természetesen és előkelően viselte kopaszságát, hogy nemcsak hogy az nem jutott eszembe, hogy beteg lehet, hanem egyenesen azt gondoltam, hogy szándékosan borotválta kopaszra a fejét.

Talán eljutok egyszer én is az elfogadás és felvállalás ennek a szintjére, hiszen nem lehet véletlen, hogy az alopecia universalis rövidítése és az arany vegyjele megegyezik!

Értékes és ragyogó vagyok! :-)

© Minden jog fenntartva! Az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható. 

Metamorfózis

A mögöttem lévő évek egyik legszörnyűbb és leginkább embert/lányt/nőt próbáló feladata volt elfogadni magamat foltos hajjal, illetve kopaszon. Valójában esztétikai látványa miatt az előbbi egyáltalán nem sikerült. És az utóbbi sem ment könnyen.

Utáltam tükörbe nézni, mert csúnyának és leginkább nőietlennek láttam magam. Hiába váltam nyitottabbá, hiába volt már párkapcsolatom, önbizalom-építés terén volt még mit tenni...

Ekkor már foglalkoztatott egy ideje az a gondolat, hogy mi lenne, ha egy profi fotós szemével látnám magamat a tükörképem helyett.

A gondolat megfogant, de a tetteknek még nem volt itt az ideje. Amikor aztán az idő is elérkezett, "rám talált" Verbőci Patrícia honlapja, és egyből tudtam, hogy szívesen látnám magam az ő gépén keresztül. A honlapjából sugárzó harmónia, a képein visszatükröződő vidám egyénisége és különleges látásmódja megragadott. Megkeresésemre azonnal pozitívan és biztatóan reagált, majd első személyes találkozásunk is abban erősített meg, hogy jó kezekbe kerültem. :-)

A nagy napot izgatottan vártam, mintha csak előre sejtettem volna, hogy ez megváltoztatja majd az életemet. Persze féltem is, mert mindent egy lapra tettem fel: tudtam, hogy ha a képeket látva nem tudom magam elfogadni, akkor sehogy.

A fotózás előtt Ugrai Juditnak köszönhetően kaptam egy csodálatos sminket, és az első próbafotókat meglátva egyből tudtam, hogy remek döntést hoztam. Minden pillanatát élveztem a fotózásnak, és izgatottan vártam a végeredményt, amelyben végül egyáltalán nem csalódtam. SŐT!

Napokig csak a fotóimat nézegettem, mert szép volt, amit láttam. Lehet, hogy túlzott egoizmusnak tűnik, de a saját magamról alkotott korábbi kép megváltoztatása miatt egyáltalán nem haszontalan dolog, hogy naponta szembesítem magam ezekkel a fotókkal a telefonom háttérképén, a hálószobám falára helyezett fotókon, vagy éppen e blogon keresztül. Egyértelműen ennek köszönhető, hogy a tükörképem (azaz a magamról alkotott kép) megszépült.

Kézzelfogható bizonyítékaim lettek arra, hogy egy nő kopaszon is lehet szép. A hernyóból pillangó lett. Elfogadtam magam!

© Minden jog fenntartva! Az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.

"Ez tesz különlegessé!"

Amíg nem léptem az elfogadás útjára, sok félelmem volt a külsőmmel kapcsolatban. Többek között elképzelhetetlennek tartottam, hogy ez bárki számára elfogadható látvány (hiszen én magam sem tudtam elfogadni, nemhogy szépnek látni!).

A legfőbb akadályt a párkeresés terén állította elém Alopecia, de helyesebb lenne, ha azt mondanám, hogy én magam voltam az akadályképző. Egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy bárki szívesen ébredne reggelente egy kopasz nő mellett. Ezért inkább nem is adtam esélyt senkinek arra, hogy bebizonyítsa: akár tévedhetek is.

Az elfogadás felé vezető útra lépve azonban e téren is meg kellett változnom. Elhatároztam, hogy nem döntöm el mások helyett, hogy vajon el tudják-e fogadni az állapotomat. Ehelyett elkezdtem nyílt lapokkal játszani, hiszen sokan lehetnek olyanok, akik így is (ennek ellenére vagy éppen ezért) szeretnének jobban megismerni és közelebb kerülni hozzám!

Persze nem volt könnyű, mert az első próbálkozásaim elsősorban az élményszerzésre és nem a hosszútávú együttlétre koncentrálódtak. Nem ez volt a cél, de így hozta a sors. De ez sem baj, mert a lapok kiteregetését is kellett gyakorolni, és a reakciókat is le lehetett mérni. A reprezentatívnak egyáltalán nem mondható (de azért egynél mindenesetre több fős) mintán végzett felmérésem eredménye a következő: ez is, mint minden, csak ízlés dolga. Van akinek bejön, van aki inkább szereti a paróka nyújtotta illúziót, van akit lázba hoz a kopaszság gondolata és látványa...

Ilyen előzmények után gabalyodtunk egymásba Zs.-vel, akinek szavaiból időről időre azóta is erőt merítek:

"Én nem elfogadlak, hanem így szeretlek! Ez tesz különlegessé!"

© Minden jog fenntartva! Az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.

Régóta együtt....

Az Alopeciával való elég hosszúra nyúlt társbérlet vége hihetetlennek tűnt, de nagy örömmel töltötte el tinédzser szívemet.

Jó volt kísérletezgetni a különböző frizurákkal. Volt göndör hosszú, egyenes vállig érő, majd kleopátra. A lényeg, hogy búcsút mondtam a hosszú hajnak, és élvezettel próbáltam ki a különböző fazonokat.

Leginkább a kleopátra tetszett, így nem is próbálkoztam tovább, amint ráleltem. Lehet, hogy egy idő után erre is ráuntam volna, de Alopécia erőszakos visszatérése nem adott esélyt az erről való töprengésre.

Ahogy engem is teljesen kicseréltek a foltok nélkül töltött két év alatt, úgy mintha Alopecia is megváltozott volna. Nem akart már a hajszálaim között megbújni, helyette fel akarta magát fedni a nagyvilág előtt.

Figyelembe véve erőszakos térhódítását, ezt a célját viszonylag hamar és hatékonyan el is érte. Még vezeték nevét is lecserélte: Areata (azaz foltos) helyett felvette a Totalis, majd az Universalis (teljes testre kiterjedő) nevet és az ehhez társuló viselkedésformát.

Talán nem szükséges ecsetelnem, hogy mit éreztem akkoriban. Lázadtam, hisztiztem, toporzékoltam. Mindhiába. Alopecia jött, látott, győzött. Hajszálaim tettek még az elkövetkező években kísérletet a visszavágásra, de eléggé erőtlennek bizonyultak.

Sokáig lázadtam, tagadtam, reméltem, falakat építettem, homokba dugtam a fejem, sajnáltam magamat, értetlenkedtem, okokat kerestem. 12 év telt el úgy, hogy semmi jelét nem adtam az elfogadásnak.

Majd' harminc éves koromig tartott ez az állapot, ám ekkor szép lassan kezdtem ráeszmélni arra, hogy Alopecia feltehetően marad még egy ideig, és nem kellene az előttem álló éveket bezárkózva, keseregve töltenem.

Az önelfogadás azonban nem ment azonnal. Talán még ma sem merném kijelenteni, hogy nincsenek gyenge pillanataim.

Az úton viszont el kellett indulnom, ami bizony azzal járt, hogy ki kellett bújnom az éveken keresztül jó magasra és vastagra épített falak mögül. Sebezhetőbbé váltam, de ezzel egy időben nyitottam az új élmények felé is. Voltak, akik kihasználták sebezhetőségemet, de szerencsére ez volt a ritkább. Jóval több volt a pozitív megnyilvánulás, ami nagyszerű segítség volt állapotom elfogadásában...

© Minden jog fenntartva! Az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.