2015. augusztus 14., péntek

Mögöttes tartalom

Biztosan mindenki életében vannak olyan szavak/kifejezések, amelyekhez akár jó, akár rossz élmények fűzik. Nálam a foltos hajhulláshoz köthetően a paróka volt az első ilyen. Több, mint 15 évvel ezelőtt, amikor a foltok egyre nagyobb és nagyobb területet követeltek maguknak a fejemen, felmerült a parókavásárlás szükségessége, én azonban sírva fakadtam ennek a gondolatától. Akkoriban vidéki otthonunkba nem igazán jutottak el olyan hírek, hogy vannak, akik saját jószántukból (pl. Karafiáth Orsolya, Udvaros Dorottya), vagy más egyéb (például vallási) okokból hordanak parókát, így viszont a képzeletemben a paróka egy betegség miatti kényszer volt. Nem csoda, hogy hallani sem akartam róla, és még a gondolattól is kirázott a hideg. Aztán az élet mégiscsak úgy hozta, hogy 11 évvel ezelőtt beadtam a derekam (a kezdetekről ITT írtam), és ekkor még nem is sejtettem, hogy milyen jó barátság szövődik majd köztem és a parókáim között. (ITT és a paróka cimkével elátott bejegyzéken keresztül engedtem betekintést ebbe a folyamatba.) 

A következő, enyhén rossz érzést keltő szó számomra a kopasz, illetve a kopaszság volt (talán mert a női kopaszsághoz többnyire a veszteség, betegség, gyengeség fogalmak társulnak - ld. bővebben ITT), de ezúttal már a parókával kapcsolatos érzéseim pozitív átalakulásának tapasztalatával a zsebemben megpróbáltam a kezdetektől pozitívan viszonyulni e szavakhoz is. "Jóindulatom jeléül" nem kerültem szándékosan sem a bejegyzésekben, sem pedig az interjúk során (Ld. pl. Kopasz vagyok. Na és? című bejegyzésemet), ennek ellenére nem sikerült még teljesen megbarátkoznom vele. Talán nem véletlen, hogy jobban szeretem azokat a kifejezéseket, amelyben szerepel a haj szó ("nincs hajam", "kihullott a hajam", haj nélkül élek). Még ha éppen aktuálisan nincs is, nem szeretném, ha a feledés homályába veszne. :)

Nem túl régi, és nem túl kellemes - ezért aztán önreflexióra okot adó - élményem a megkopaszodik szóhoz fűződik. Az egyik velem készült interjú ajánlásakor az érintett magazin közösségi oldalának szerkesztői az alábbi felvezetést használták: "Fiatalon megkopaszodni, majd ezt követően teljes életet élni nem könnyű, de [...-nak] sikerült." Napokig pufogtam magamban, hogy lehet ilyen tapintatlanul fogalmazni. Megmutattam egy ismerősömnek is, aki csodálkozva nézett rám, számára ugyanis nem hordozott negatív tartalmat ez a kifejezés. Elgondolkodtam, és rájöttem, hogy azért zavart a szóhasználat, mert érzelmileg nagyon megterhelő volt az a több mint tíz év, mely során a hajam hol kihullott, hol visszanőtt, vagy csak elkezdett visszanőni, majd újra kihullott, miközben mindent elkövettünk, hogy megtaláljuk az okot és az eredményt hozó kezelési módot. Tíz éven keresztül tehetetlenül ültem a remény és csalódás véget érni soha nem akaró hullámvasútján, mire végre képes voltam nemet mondani a következő köröket ajánlgató ismerősöknek, orvosoknak, természetgyógyászoknak, csodadoktoroknak. E mögött a szó mögött jelen esetben tíz év fájdalmának emléke volt és van...

Örülök viszont, hogy ezek az emlékek és érzések ismét előkerültek a "ládám mélyéről", mert így talán még jobban át tudom érezni mások helyzetét (fájdalmát, veszteségét, gyászát, újjászületését), tartsanak bárhol is a megküzdés útján.

© Minden jog fenntartva!  Az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.

Nincsenek megjegyzések: