2015. február 15., vasárnap

Gondolataink ereje

Egy korábbi bejegyzésben (ITT) írtam már arról, hogy milyen nagy jelentősége van a gondolatainknak.  Henry Ford sokat idézett - "Akár azt hiszed, képes vagy rá, akár azt, hogy nem, igazad lesz." - mondata is erre hívja fel a figyelmet.

Gondolkodásmódunk jelenőségéről Daniel H. Pink is ír Motiváció 3.0 Ösztönzés másképp című könyvében. "Amit hiszünk, az alakítja azt, amit elérünk. A saját magunkról kialakított elképzelések és képességeink természete – azaz önelméleteink – határozzák meg azt, hogyan értelmezzük tapasztalatainkat, és ezek jelölhetik ki képességeink határait." [p. 143.]

Minderről Buda László is írt Mit üzen a tested? című könyvében: "Egyetemi oktatóként eltöltött éveim során sok egészségszociológiai vizsgálatot, felmérést végeztünk. Számos dolgot kérdeztünk rengeteg embertől, sok éven át. Az egyik meglepő eredmény az volt, hogy ha meg akarjuk jósolni az adatainkból, hogy egy ember tíz év múlva is életben lesz-e, a legerősebb prediktor (elõrejelző erejű adat) az lesz, hogy a válaszadó szerint milyen az egészségi állapota most, és mire számít a jövőben. Semmilyen más adat, életkor, betegség, szociális helyzet nem tudott ilyen pontos tippet eredményezni, mint az öndiagnózis. Ez az eredmény is arra intett, hogy nagy tiszteletben tartsam, amit valaki önmagáról gondol."

Gondolataink, érzéseink, valamint egészségi állapotunk összefüggéseiről is írtam már korábban. A lélek dolgai című bejegyzés ITT olvasható.

Kelly McGonigal pszichológus egy kutatás során döbbent rá arra, hogy a jelenkor nagy ellenségének tartott stressz döntően csak akkor lesz valóban káros az egészségre, ha arról az érintett személy így vélekedik. Akik ugyanis a stresszt pozitívnak ítélik - például mert az segíti a megküzdéshez szükséges erőforrásaik mozgósítását - egészségesek maradnak a stresszelteli élethelyzetek ellenére is. (Ld. Kelly McGonigal: How to make stress your friend - Hogyan tedd a stresszt a batárotaddá - című előadását.)


Mindezek alapján szerintem érdemes időről időre nagytakarítást végezni a gondolatainkban, hogy megtisztítsuk elménket a sokszor automatikusan és ellenőrizetlenül felbukkanó, esetleg régi, családi történetekre épülő, saját személyünkre és a jelen helyzetünkre már nem is igazán illő mintákat követő belső monológainktól. A közelgő tavasz kiváló lehetőség arra is, hogy a boldogulásunkat és egészségünket is támogató gondolatokat ültessünk el és gondozzuk egészen addig, amíg kellően megerősödnek, és automatikussá válnak pozitív elképzeléseink önmagunkra, helyzetünkre, kapcsolatainkra és képességeinkre vonatkozóan.

© Minden jog fenntartva! Az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.

Nincsenek megjegyzések: