Gyakran szembesülök azzal a vélekedéssel, hogy a hajhullás elfogadása egyenlő a mindig mindenhol mindenki előtti kopasz megjelenéssel. Találkoztam már olyan véleménnyel, hogy a valódi megbékélés a betegséggel a kopaszság teljes "felvállalásával" (és esetleg egy kis engedménnyel a kendőben történő megjelenéssel) egyenlő, míg a paróka hordása az állapot rejtegetését és ezáltal a nem teljes elfogadást jelenti.
Az út, melyet az önismeret-önelfogadás-önszeretet érdekében bejártam (és járok mind a mai napig), azt a felismerést hozta számomra, hogy nem lehet külsőségekben mérni az önelfogadást, ami voltaképp egy belülről jövő és önmagunkra irányuló érzés. Mivel élénken él az emlékeimben haj nélküli önmagam egykori elutasítása és utálata, ezért belső érzések szintjén pontosan tudom, hogy honnan hová jutottam el. Önmagam elfogadásának önmagam számára tökéletes fokmérője, hogy ma már mosolyogva és szeretettel nézek a tükörbe, bármelyik éppen aktuális arcom néz is vissza onnan rám, mint ahogy az is, hogy ma már teljesen természetesesen tudok az állapotomról bárkivel beszélni, ha az élet úgy hozza.
Közvetlen link a képhez itt található
Mi tagadás, egy időben én is azt gondoltam, hogy az lesz hajhullásom elfogadásának non plus ultrája, ha majd gátlások nélkül leszek képes vadidegen emberek előtt kopaszon mutatkozni. Igen ám, de a kizárólag hajhullásom elfogadására fókuszáló elméletem nem vette figyelembe személyiségem egyéb aspektusait. Például azt, hogy nem szeretem, ha túlzottan a figyelem középpontjába kerülök, vagy hogy zavar, ha a beszélgetőtársam/tárgyalópartnerem figyelmét az általam mondottakról bármi - de főleg, ha a külső megjelenésem - eltereli.
Feltételezésem szerint, ha kopaszon járnék, nagyobb valószínűséggel lennék kitéve hosszabban rajtam felejtett (esetleg sajnálkozó) tekinteteknek, elkalandozott gondolatoknak, valamint az állapotomra terelődött beszélgetésnek, ezért az öltözködési stílusom mellett parókáim és kendőim segítségével is gondoskodom arról, hogy pontosan annyi figyelmet kapjon a külsőm, amennyire az adott helyzetben vágyom, valamint pontosan annyit és akkor tudjanak meg rólam az emberek, amennyit és amikor én el szeretnék árulni magamról.
Sue Hampton brit írónő (Alopecia UK nagykövet) szerint "Mindenkinek saját személyes döntése az, hogy parókát hord, vagy kopaszon jár, mely a személyiségtől és más egyéb körülménytől is függ. Csak az számít a hajhullással való együttélésben, hogy önmagadnak megfelelő módon élj, önbecsüléssel és méltósággal, bátorsággal és egészséges jövőképpel."
© Minden jog fenntartva! Az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése