Ki néz a tükörbe?

"Nem az vagyok én, akit a tükörben látok, hanem aki a tükörbe néz." (Müller Péter)

A foltos hajhullásom éveken keresztül kínzott, és amikor ráébredtem, hogy mennyire romboló, hogy a tükörképemet egy csúnya idegennek tartom, azon kezdtem gondolkodni, hogyan láthatnám mégis szépnek az állapotomat. Így lett a hernyóból pillangó, bár tény, hogy a katartikus önelfogadásélményt követték még kisebb-nagyobb visszaesések.

De azért kitartóan barátkoztam a hajam, szempillám és szemöldököm elvesztése miatt megváltozott tükörképemmel, hogy ne csak a hiányosságok miatt szomorkodjak, hanem az erősségeket is észre vegyem. 

Aztán amikor kopaszságom helyett elálló füleim kezdtek zavarni, a plasztikai műtét helyett inkább az önsimeret útjára léptem, ami néha ugyan fájdalmas és felkavaró, de mégis megkerülhetetlen. Csak így tudhatom meg ugyanis, hogy ki az, aki valójában a tükörbe néz.

"Tükörbe sokáig kell nézni, sokszor és sokáig, amíg végre megismeri az ember igazi arcát. A tükör nemcsak sima ezüstlap, nem, a tükör mély is, mint a tengerszemek a hegyekben, s aki nagyon figyelmesen hajol (...) felülete fölé, egyszerre a mélybe lát, s mindig új és új mélységeket lát, s mindig messzebb dereng az arc, mely a tükör fölé hajol, s mindennap lehull egy álarc az arcról." (Márai Sándor)

© Minden jog fenntartva! A bejegyzés linkje megosztható.