2012. szeptember 23., vasárnap

Sebezhetőség és erő

„Életünkben a legemberibb dolog, amit tehetünk, hogy megtanuljuk kifejezni legőszintébb érzéseinket és meggyőződéseinket, és vállaljuk értük a következményeket. Ez a szeretet első követelménye, mely egyben sebezhetővé is tesz minket a többiekkel szemben, akik talán kinevetnek. Mégis, sebezhetőségünk az egyetlen, amit az embereknek adhatunk.” William DuBay*

"Exit"
Photo by Nanoo G

‎"Amikor úgy döntök, hogy odaajándékozom magam és áradok, abban a pillanatban kiszolgáltatottá válok, mert az elvárásaimból épült védelmi falam azonnal megszűnik. Kiszolgáltatottá válok, mert a másik szabad, így nem éntőlem függ, hogy elfogadja-e ajándék mivoltomat. Minden szeretetaktus, szeretetcselekvés egy halálugrás, és nem tudod ki van-e feszítve a háló. Én csak egyet tehetek: önként odaajándékozom magamat. Semmi mást." Biegelbauer Pál

* Kádár Annamária: Mesepszichológia című könyvében ez "Az érzelmi intelligencia fejlesztésének szükségessége gyermekkorban" című fejezet mottója.

Nincsenek megjegyzések: