2014. április 29., kedd

Befogadni vagy kivetni

Mezey Katalin: Befogadni vagy kivetni

Engem nem kell már megszeretni,
csak befogadni vagy kivetni.

Aztán, hogy köztetek megálltam,
bennetek magamra találtam

most rátalálhattok ti bennem
arra, miért útnak eredtem.

A vidámságot mindenekben
és mindenekfölött szerettem,

de tudom, egyre komolyabban,
vidámság, minden, azután van:

Íme, hát batyúm kipakolva,
országos vásár, fölötte ponyva.

Ezt hoztam. Lássuk, kell-e vagy nem kell?
Nincs hozzá alkum, így kel, ha elkel.

Olyan, mint minden, jó s rossz a rendben
furcsa törvényben elkeveredtem.

Megvallom, nincs is benne más szándék,
csak olyan, mintha tükörnek állnék;

tükör is, meg tán bújócskajáték:
magamban is tirátok látnék.


Vers innen. 

2014. március 24., hétfő

Elfogadni és szeretni önmagunkat

Ha felfrissülésre, kikapcsolódásra vágyunk, kérünk egy masszázst, befizetünk egy wellness hétvégére, elmegyünk moziba, színházba, koncertre... azaz törődünk a testünkkel és az elménkkel. A lelkünkkel azonban kevesebbet foglalkozunk, pedig ugyanúgy a részünk, és ugyanúgy igényli a figyelmet és a gondoskodást. 

Nemrég kaptam egy levelet a Nyitott Akadémiától az "Elfogadni és szeretni önmagunkat" című rendezvényükről, melyben igazán lényegretörően fogalmazzák meg, miért is jó önmagunkkal jóban lenni...(ld. lentebb). 

Hogyan tudom elfogadni és szeretni önmagam? Erről írok itt a blogon már több mint négy éve. Saját bőrömön tapasztalatom nap, mint nap, hogy mindennek (mindennek!) ez az alfája és az omegája (és azt is, hogy könnyebb írni, olvasni róla, mint megélni ezt az érzést). Ennek ellenére, vagy éppen ezért meggyőződésem, hogy érdemes belevágni a "lélekmódváltásba", mert egy egészen új minőségű életünk lehet általa. 

"Sokszor a külvilágban próbáljuk (sikertelenül) megoldani mindazt, ami valójában belülrõl bomlaszt, s kívül legfeljebb tünetileg kezelhetõ. Nehéz és fájdalmas ezzel szembenézni, de hiába szeretnénk harmonikus kapcsolatokat kialakítani, vagy próbáljuk megjavítani az elromlott jelenlegieket: amíg önmagunkat kevésnek, elégtelennek, rossznak érezzük, a szeretteink oldalán is boldogtalanok leszünk, bármilyenek is legyenek õk. 

Amíg nem vagyunk jóban önmagunkkal, semmilyen eredményünk, teljesítményünk nem hozza meg azt az érzést, amire vágyunk - csak pillanatnyi enyhületet nyerhetünk általuk, de mély örömet és elégedettséget nem. 

Amíg nem tudjuk becsülni azt az embert, aki ránk néz a tükörbõl, addig másokat sem vagyunk képesek teljesen elfogadni, bármennyire is törekedjünk erre - és a felõlük érkezõ szeretet is csak töredékesen jut el hozzánk, így mindig éhesen hagy. 

Tiszta szívbõl elfogadni és szeretni önmagunkat azonban nem könnyû, ha fájdalmas kudarcok terhét cipeljük magunkkal, ha bizonyos lekicsinylõ mondatok belénk égtek, ha a szüleink sem fogadtak el minket feltétel nélkül. 

Ebben az esetben önismereti munkára van szükségünk, hogy felnõtt fejjel csodálkozzunk rá: minden negatív tulajdonságunkkal, kicsinyes gondolatunkkal, elhibázott tettünkkel együtt is értékes emberi lények vagyunk. 

Az április 27-i egész napos Nyitott Akadémia elõadói gazdag eszköztárból válogatva nyújtanak gyakorlati segítséget ahhoz, hogy más nézõpontból tudjunk önmagunkra tekinteni, és észrevegyük azt is, amit a múltban megélt kudarcok, fájdalmas mondatok, saját negatív sémáink eddig eltakartak elõlünk."

Bővebb információ és jegyvásárlás itt: http://www.nyitottakademia.hu/event/410

2014. március 15., szombat

Kaposvári kaTARzis kiállítás

A kaTARzis (vándor)kiállítás a 2014. évi turnéját Kaposváron, az Együd Árpád Kulturális Központban kezdte. 2014. január 17-én délelőtt három dél-dunántúli barátunknak köszönhetően a képek felkerültek a parvánokra.




Mire a budapesti küldöttség, valamint a helyi közönség megérkezett, addigra minden a helyére került. Köszönjük Gregorovics Tamás, Komlós Attila és Márkus István!
 Nem is maradt más dolgunk, mint megnyitni a tárlatot...

 ... és interjút adni a helyi média munkatársainak.

A Somogy TV-ben már az aznap esti híradóban láthattak rólunk egy pár perces összeállítást. Pár nappal később pedig egy hosszabb interjú került adásba a kaTARzis kiállításról a Kapos TV Géniusz kulturális magazinjában. A megnyitó beszédeket követően a közönség közelről is barátkozhatott a képekkel... 
...mi pedig, mielőtt elbúcsúztunk a képektől, összegyűltünk a kihagyhatatlan csoportképhez.  
Ezt követően belevetettük magunkat a kaposvári éjszakába...  

...hogy koccintsunk egyet 2014. első kaTARzis kiállítására.
Fáradhatatlan "söfőrjeinknek" köszönhetően még aznap hazaindultunk, de a kaTARzis kiállítás képeit még egy hónapon keresztül, 2014. február 17-ig élvezhette a helyi közönség. 

Ez idő alatt tudósított rólunk a Rádió Most Kaposvár, valamint a Jazzy Rádió, az egyik képünk a Nap Képe lett, és olvashattak rólunk a Somogy Televízió honlapján, valamint a Hetedhéthatár magazinban. Ajánlott minket a Somogyi Programok, a Kaposvár Most, a kapos.hu, a Szállásvadász, a Port.hu, a Fidelio.hu, az Est.hu, a Kaposest.hu, a Kiállításajanló, a wherevent.com, és a Kisalfold.hu

A kaTARzis kiállítás képei most Borsod-Abaúj-Zemplén megye felé veszik az irányt, ahol a miskolci Ifjúsági Ház ad otthont a tárlatnak 2014. március 29. és április 25. között.

A fotókat (az utolsó kivételével) Komlós Attila készítette.

A kaTARzis kiállítás bemutatása ITT, hivatalos facebook oldala ITT található, a kapcsolódó blog bejegyzések pedig ITT olvashatók.

© kaTARzis kiállítás - Minden jog fenntartva! A képek és az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható. 

2014. február 23., vasárnap

Víztükör

Hetedhét határon és az Óperenciás tengeren is túl, egészen pontosan az Amazonas esőerdejében, élt egy félénk teknős lány, akit Flórának hívtak. 

Flóra, ha tehette, naphosszat heverészett és álmodozott a folyó melletti tisztáson. Kedvenc történetei a hatalmas óceánról szóltak, ahol a meleg Golf-áramlat hullámait meglovagolva élnek távoli rokonai. Órákon át ábrándozott a világ felfedezéséről, miközben vágyakozva nézte a szabadon repkedő madarakat, szitakötőket és pillangókat is. Irigyelte szépségüket, kecsességüket és szabadságukat. Ezzel szemben utálkozva fordította el a fejét, amikor felfrissülés közben véletlenül megpillantotta a folyóban saját tükörképét. 

Az egyik nap az Amazonas partján szövögette álmait, amikor kicsi, gombszerű, zöld szeme sarkánál egy pillangó landolt az arcán. Előbb csak furcsa, majd egyre zavaróbb lett, ahogy a lepke birizgálta a bőrét, de hiába akarta, sehogy sem tudta elhessegetni onnan.       
Kép innen.

Először kedvesen, majd egyre türelmetlenebbül hadonászott tömzsi mellső lábaival, de az csak nem akart tovaröppeni. Érezte, ahogy egyre dühösebbé válik, ám ekkor hirtelen eszébe jutottak a könnyivó Júlia pillangók, akiknek elengedhetetlen az életben maradásához a teknősök könnycseppjében található só. 

– Hát ezért nem tudom elzavarni! – villant belé a felismerés – Annyira legyengülhetett már szegény, hogy nincs ereje tovább repülni. 

Flóra ekkor teljesen kétségbeesett. Nem szerette volna, ha a pillangó a szeme láttára pusztul el, sajnos azonban ő már évek óta nem tudott sírni. Meg volt róla győződve, hogy nincsenek is könnyei. Bánatában, hogy miatta most meghal egy szépséges pillangó, szomorúan lehorgasztotta fejét, és a folyóban tehetetlenül sodródó, faágakat nézte.

Egy pillanatra magát is megpillantotta a víztükörben, és már épp kapta volna el a tekintetét, amikor a tükörképe egy csodálatosan szép, bordó virággá változott, amelynek pihe-puha, bársonyos szirmai óvón ölelték át az elgyengült, erőtlen narancssárga pillangót. Flóra először azt hitte, hogy csak a szeme káprázik, ám minél tovább nézte ezt a látomást, annál biztosabb volt benne, hogy nem hallucináció, hanem maga a valóság. 

Annyira meghatotta a kemény páncélja és a vastag, ráncos bőre mögé rejtőzött lágyság és gyengédség, hogy még a könnye is kicsordult, megmentve ezzel az ájulás szélére került pillangó életét.

© Minden jog fenntartva! Az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható. 

2014. február 15., szombat

Mit üzen a testem?


Két évvel ezelőtt voltam egy előadáson, amit Buda László tartott az önszabtázsról, vagyis arról, hogyan akadályozzuk mi magunk azt, hogy jövőnk pozitívan, az álmainknak megfelelően és kitűzött céljainkkal összhangban alakuljon. 

Ezt követően a Nyitott Akadémia jóvoltából egyre többet hallottam Buda Lászlóról, valamint a nevéhez köthető szomatodráma módszerről, melynek kipróbálásával már régóta kacérkodtam. 

Ősszel jelent meg a Mit üzen a tested? című könyve, melynek könyvbemutatóján is ott voltam. A bemutató keretében Pál Ferenc beszélgetett a szerzővel a könyvről, a módszerről, a szerző hitvallásáról.

Hiteles és meggyőző volt. A beszélgetés és a könyv is. Azóta a Buda László által vezetett képzésbe is belevágtam, és már egy alkalom után olyan élményekkel gazdagodtam, ami teljesen megváltoztatta addigi gondolkodásmódomat a haj- és szőrzetvesztésemet okozó immunrendszeremmel kapcsolatban. Egyelőre még érik, érlelődik bennem a pár héttel ezelőtti felismerés, melyről talán később egy külön bejegyzésben is beszámolok majd.  

A könyvet és a módszert viszont addig is szívből ajánlom, mert az önismereten túl segíti az önelfogadást, és elindít az egészséges önszeretet útján, mely többek között a harmonikus emberi kapcsolatok egyik nagyon fontos feltétele. 

Buda László úgy véli, hogy az "önismeret önszeretet nélkül eléggé megterhelő tud lenni", ezért "[...] az első lépés, hogy a saját magunkhoz fűződő viszonyunkat feltérképezzük, és módszeresen megtisztogassuk lelkivilágunkat az önutálat, a kisebbrendűségi érzés, az érdemtelenségtudat, a tökéletességre törekvés bénító mintáitól, és mindattól a meggyőződéstől, mely negatív színben tüntet fel minket belső tükrünkben. A gyógyulás önmagunk elfogadásával és szeretetével kezdődik. [...]"